Gyurcsány Ferenc megnyugvással fogadta, hogy a köztársasági elnök aláírta az országgyűlés által elfogadott törvényeket. Szerinte Sólyom László csak olyan jogszabályt ír alá, amit maga is alkotmányosnak tart.
Folytatódik Keller László volt közpénzügyi államtitkár személyes adattal és hivatali visszaéléssel vádolt egykori politikai főtanácsadójának, Szőke Péter Szabolcsnak a büntetőpere a Fővárosi Bíróságon; a bíróság sajtótitkárságának közlése szerint ma tanúmeghallgatásra kerül sor.
A képviselők többek között megszavazták földgázellátásról szóló, a költségvetésre vonatkozó, a polgármesterek tiszteletdíjáról szóló törvénymódosításokat.
Megszavazták a polgármesterek és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjának csökkentését. Ez pedig 8-10 milliárd forintos megtakarítást jelent éves szinten.
Pert indít a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) a Malév ellen, mert a légitársaság a Fővárosi Bíróság korábbi, elmarasztaló ítélete ellenére továbbra is külön díjat számít fel a repülőjegy kiállításáért - közölte a FEOSZ.
A villamosforgalom biztonságos újraindításhoz a Margit hídon szükséges az összes közműoszlop megerősítése, ezért a 4-es, 6-os villamosok várhatóan még több napig nem közlekednek a Jászai Mari tér és a Moszkva tér között – közölte a BKV Zrt.
Tovább építhetik a Rózsadombon a volt SZOT-szállóból luxuslakóházzá avanzsáló épülettorzót. A civil nyomásra módosított terv milliárdos veszteséget okoz a beruházónak.
A Dob utca 27. bontását kezdte meg a régi pesti zsidónegyedben a VII. kerületi önkormányzat. Az egykori kóser húsüzemként működő ház lebontása ellen tüntet kedden több civilszervezet is.
Huszonöt ember, minden eddiginél több halt meg az elmúlt hétvégén a közutakon. A következő hétvégén a rendőrség minden eszközt bevet a balesetek megelőzése érdekében.
Ólom már nem, de rákkeltő anyagok rakódhatnak azokra a termékekre, főleg zöldségre és gyümölcsre, amelyeket az utak mentén árusítanak – írja a radio.hu.
Jobban finanszírozható, hatékonyabban működő, kisebb rendőrséget képzel el Bene László országos rendőrfőkapitány, aki erről a Magyar Nemzet hétfői számának beszélt.
A köztársasági elnök hétfőn aláírta az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról, a házipénztáradóról és az államháztartás egyensúlyát javító különadóról és járadékról szóló törvényeket. Ezzel a lépéssel pedig nyilvánvaló, hogy Sólyom László nem tekinti alkotmányellenesnek a törvényeket.
Szerdán a kormány tagjai is kézhez kapják az egészségügyi reformmal kapcsolatos szakértői javaslatokat, köztük az úgynevezett "zöld könyvet" – írja a Népszabadság.
Súlyos, tömeges baleset történt hétfő hajnalban az M3-as autópálya kifelé vezető jobb pályáján a 113-as kilométernél - tájékoztatta az MTI-t Gálik Viktória, az Autópálya-rendőrség szóvivője.
Hiába az egekbe szökő üzemanyagár, nem csökken a fogyasztás, sőt a nyári hónapokban a szezonalitás miatt még inkább meglódul. A rugalmatlan kereslet és magas ár legfőbb nyertese a költségvetés, csak ebben hónapban közel 5 milliárd forinttal több adó folyik be, mintha 250 forintba kerülne egy liter üzemanyag.
Öttusa Eb, Budakalász (6. rész), Balogh Gábor és a magyar csapat aranyérmes Három érmet szereztek a magyarok a budakalászi öttusa Európa-bajnokság hagyományos férfi versenyében: egyéniben győzött Balogh Gábor, harmadik lett Fülep Sándor, és a dobogó legmagasabb fokára állhatott a Balogh, Fülep, Horváth Viktor trió is. Egyéniben az ezüstérmet az orosz Andrej Mojszejev szerezte meg, Horváth [...]
A Fidesz álláspontja szerint mind az Oroszországtól, a Gazpromtól való egyoldalú energiafüggés, mind az energiapiaci verseny, mind pedig a gázárak szempontjából kockázatot jelenthet Magyarországnak az E.ON német energetikai óriáscég és az orosz Gazprom múlt heti tranzakciója.
Tizenkét halálos közlekedési baleset történt péntek reggel óta Magyarország közútjain és összesen hatvanan sérültek meg - közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel vasárnap reggel.