Közélet

Szijjártó: meg kell szüntetni a görög átjáróházat

A magyar diplomácia irányítója Görögországban tárgyalt, amely után az ország határának védelmét nevezte meg elsődleges fontosságú feladatnak, mert amíg ez nem történik meg, addig Európa védtelen lesz.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tárgyalt Nikosz Kociasz görög külügyminiszterrel Athénban. Ezután az MTI-nek telefonon elmondta: jelenleg Görögország külső határa átjáró ház, ami egész Európát védtelenné teszi. Ez komoly biztonsági kihívást jelent az uniónak és Magyarországnak, hiszen jelenleg senki sem tudja megmondani, hogy kik, honnan, hányan és miért érkeznek a görög szigeteken keresztül Európa belsejébe.

Nem szabad meghívót küldeni

Egyetértettek abban, hogy a migrációs válság olyan összetett kihívás elé állítja Európát, amely összetett megoldást igényel. Ez azt jelenti, hogy mindenekelőtt a kiváltó okokat kell kezelni, azaz

békét kell teremteni Szíriában, stabil politikai viszonyokat kell elérni Líbiában. Szijjártó Péter és Nikosz Kociasz egyetértett abban is, hogy az EU-nak segítenie kell Jordánia, Libanon, Törökország és az iraki Kurdisztán területén található menekülttáborokat.

Szijjártó szerint le kell állítani a nyugati politikusok olyan nyilatkozatait, amelyeket a bevándorolni vágyók meghívásként értelmezhetnek.

Magyarország úgy gondolja, hogy az összetett megoldás akkor lehetséges, ha az unió, azaz Görögország külső határait védjük meg elsőként, ugyanakkor Görögország nem kíván közös, nemzetközi erőket befogadni saját területére. A visegrádi országok (V4) megmutatták, hogy a határok védelmében nemzetközi erőkkel is lehetséges összefogás a nemzeti szuverenitás megtartása mellett.

Bővítik a Déli Áramlatot

A két külügyminiszter megegyezett, hogy jövő héten újra találkoznak Luxemburgban az ázsiai és európai külügyminiszterek tanácskozásán, és a most megtárgyalt menekültügyi kérdések mellett folytatják az energiakérdésről megkezdett megbeszélésüket.

Szijjártó Péter elmondta, hogy a Közép-Európa energiaellátása nem biztosított, mivel a Déli Áramlat vezetéktervét az unió és az Egyesült Államok lemondta, és megegyeztek az Északi Áramlat bővítéséről. Ha Oroszország úgy dönt, hogy elvágja az Ukrajnán keresztül vezető gázellátást, akkor Magyarországnak új szállítási útvonalak után kell néznie.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik