Az elemzők a harmadik negyedévre 2,92 százalék körüli bruttó hazai termék növekedést vártak. Az előző negyedévhez viszonyítva a szezonálisan kiigazított adatok szerint a GDP 0,8 százalékkal nőtt.
Az idén az első háromnegyed évben a gazdasági növekedés 2,7 százalék volt a tavalyi bázishoz képest. A második negyedévében a növekedés 2,4 százalék volt. Tavaly a harmadik negyedévben a GDP 3,7 százalékkal bővült.
A bruttó hozzáadott érték volumene az iparban és a szolgáltató ágazatokban nőtt, a mezőgazdaságban csökkent 2003 harmadik negyedévében az egy évvel korábbihoz képest.
Vojnits Tamás, az OTP Bank elemzője valószínűnek tartja, hogy a felhasználási oldal szerkezete is kedvezőbb, mint a korábbi negyedévé. Az elemző szerint elképzelhető, hogy a negyedik negyedéves adatok is enyhe javulást mutatnak majd, azonban úgy véli: rövidtávon nem lehet a GDP növekedési ütemének további gyorsulására számítani, nem valószínű, hogy az meghaladja a három százalékot.
A jövő évi költségvetés várhatóan valamelyest átrendezi a GDP növekedésének szerkezetét, így a lakossági fogyasztás valószínűleg jelentősen mérséklődik az év elején, ami a GDP növekedési ütemének változásában is lecsapódik – tette hozzá.