Szórakozás

Éden Hotel: Őket láthatjuk az első héten

Nem mondhatni, hogy első ránézésre túl színes lenne a paletta a játékosok mezőnyét elnézve. A kockahas és a cicababaság valószínűleg alapkövetelmény volt.

Az Éden Hotel tegnapi sajtótájékoztatóján, ahol Berki Krisztián azt is elárulta mindenki megnyugtatására, hogy ő bizony többet keresett a 20 millió forintos fődíjnál, az is kiderült, hogy ki az első tíz játékos.

Most pedig szeretnénk bemutatni kicsit részletesebben is a TV2 taktikai realityjének versenyzőit. Az már biztos, hogy szép számmal vannak olyan játékosok, akik ismerősök lesznek, miután már a lehető legtöbb tévéműsorban megpróbálták kielégíteni szereplési vágyukat.

Adrienn például az X-Faktorban és a Fem3 csatorna Shoppingkirálynők című műsorában tűnt fel, Apolka pedig a Voice-ban tette próbára énektudását, de a Szépségkirálynőben is a legszebbek közé került. Mariann melle arca is derenghet többeknek, hiszen ő a nyuszis magazinban pózolt korábban, és alig várjuk már, hogy láthassuk tévés szereplését is, ugyanis saját bevallása szerint nem társaságfüggő, szeret egyedül lenni, és sohasem volt még szerelmes, így a házasságot is ellenzi. Naomi szintén vállal erotikus fotózásokat, és már a bemutatkozásából is kiderül, hogy egy harsány, nagyszájú csaj, aki kifejezetten élvezi a konfliktusokat.

 Fotó: TV2

Talán nem árulunk el nagy titkot, hogy ha azt mondjuk, a fiúk esetében is erőteljesen a külsőségek dominálnak. Általánosságban megállapítható, hogy a kigyúrt felsőtest alap volt a válogatón, hiszen mindenki sportol. Van itt focista, és bokszoló is. A sok csajozógép között azért megbújik néhány igazi gyöngyszem is, mint az érzékeny izompacsirta, Bence, vagy az értelmiségi családból származó Péter, aki inkább annak örül, ha őt szedik fel a lányok.

Ezt olvasta már? Ezért rettegnek Berki Krisztiántól

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik