Foci

Bréking: lemondott elnöki posztjáról Blatter

joseph blatter (Array)
joseph blatter (Array)

A múlt heti, zürichi kongresszuson újraválasztott vezető a korrupciós botrány miatt nem kívánja tovább irányítani a FIFA-t - írja a BBC.

Máris viccet űz Blatterből az internet népe

A 79 esztendő Blatter kedd este jelentette be lemondását, majd mielőbbi kongresszus összehívását kezdeményezte, hogy új elnököt választhassanak. Az elnöki teendőket addig ő látja el.

“Mandátumomat nem mindenki támogatja és mivel nagyon szoros szálak fűznek a FIFA-hoz, a lemondás mellett döntöttem. A szövetség és a futball érdekei mindennél fontosabbak számomra” – nyilatkozott Blatter.

 Fotó: Europress fotóügynökség

A 79 esztendős svájci sportvezető azért is sürgeti az új elnök megválasztását, hiszen a következő FIFA-kongresszust majd csak 2016-ban rendezik meg.

Persze időt kell hagyni arra, hogy a jelöltek felkészülhessenek és megkezdjék a kampányt, legalábbis Blatter ezt szeretné elérni. A rendkívüli kongresszusra vélhetően 2015 decembere és 2016 márciusa között kerül majd sor.

A korrupciós botrány szerdán robbant ki azzal, hogy Zürichben, a FIFA tisztújító kongresszusának helyszínén letartóztatták a szervezet hét tisztviselőjét. Az ott elfogottak mellett további hét embert vádolnak korrupcióval, közéjük tartozik a Trinidad és Tobagó-i Jack Warner, a szervezet alelnöke is, aki csütörtökön feladta magát a rendőrségen. 

Az amerikai igazságügyi minisztérium közleménye szerint a New York-i szövetségi bíróságnál kétéves nyomozás eredményeként benyújtott, 47 vádpontot tartalmazó vádiratban többek között az áll, hogy az érintettek zsarolásra, csalásra és pénzmosásra épülő rendszert működtettek több mint két évtizeden keresztül.

Blatternek pénteken ötödszörre szavaztak bizalmat a FIFA-tagok, miután a második körben visszalépett egyetlen kihívója, a Ali bin al-Husszein jordán herceg.

Bővebben hamarosan.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik