Közélet

Romagyilkosságok – Felmentették a KBH-s vezetőket

romagyilkosság per (Array)
romagyilkosság per (Array)

A bíróság szerint a négy vádlott - három tábornok és egy alezredes - nem követett el bűncselekményt.

Felmentette első fokon a romagyilkosságokkal összefüggésben hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás vádja alól a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa az egykori Katonai Biztonsági Hivatal (KBH) három tábornokát és egy alezredesét – számolt be csütörtökön a Magyar Hírlap és a Népszabadság. A Népszabadság Papp Géza ügyvédre hivatkozva azt írta: az állam- és szolgálati titkok megőrzése miatt kezdetektől zárt ajtók mögött lefolytatott tárgyalássorozat végén a bíróság azt állapította meg, hogy a vádlottak nem hamisítottak közokiratokat, azaz bűncselekmény hiányában mentette fel a vádlottakat. Az ügyész valamennyi vádlott vonatkozásában fellebbezést jelentett be, így a döntés nem jogerős.

A romagyilkosságok ügyében a Budapest Környéki Törvényszék három vádlottat tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre, negyedik társukat pedig tizenhárom év fegyházra ítélte. Mint ismert, a gyilkosságsorozatban hat ember meghalt, kettő maradandó sérüléseket szenvedett.

A Honvédelmi Minisztérium (HM) 2013 augusztusában közölte, hogy a romagyilkosságok ügyében súlyos mulasztások történtek a Katonai Biztonsági Hivatalnál (KBH). Megállapították, hogy a KBH korábbi vezetői – Kovácsics Ferenc altábornagy, főigazgató és helyettese, Hamar Ferenc nyugállományú vezérőrnagy – súlyos szakmai, erkölcsi és etikai hibákat követett el az ügyben. A titkosszolgálati vezetők a KBH “titkos kapcsolatát” a romagyilkosságok negyedrendű vádlottjával a honvédelmi tárca, a nyomozó hatóság és a parlamentnek az ügyet vizsgáló albizottsága előtt is eltitkolták – írta akkor a HM.

A 2010-es kormányváltás után Hende Csaba honvédelmi miniszter leváltotta a KBH teljes vezetését, és előkészítette a katonai titkosszolgálatok átalakítását. A tárcavezető belső vizsgálat lefolytatására utasította a KBH akkori főigazgatóját a romagyilkosságok ügyében végzett vagy ahhoz kapcsolódó szakmai tevékenység teljes körű feltárására. Hende Csaba a KBH korábbi vezetésének jelentős részét – az osztályvezetőkig bezárólag, összesen 53 embert – menesztett, köztük az ügyben érintetteket.

A Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (KNBSZ) 2013 szeptemberében feloldotta a romagyilkosságokkal összefüggésben a korábbi KBH-nál végzett belső vizsgálatról szóló összegző jelentés titkosítását. A vizsgálati jelentés összegzésében azt írták: egyértelműen megállapították, hogy a negyedrendű vádlott tartótisztjét szakmai mulasztás terheli, a KBH korábbi vezetése pedig szakmai hibák sorozatát követte el.

A KBH belső vizsgálati jelentése Domján László dandártábornoknak, a hivatal akkori főigazgatójának aláírásával 2010. szeptember 4-én készült el. A jelentés szerint a negyedrendű vádlott 2003-ban szerződött a Magyar Honvédséghez. Mint “szkinhed beállítottságú” emberre, 2004 elején figyelt fel a KBH. A biztonsági tiszt a szükséges ellenőrzések elvégzése során “szélsőséges nézeteiről és garázda személyiségéről szerzett ismereteket”, majd 2004 végén titoktartási nyilatkozat és megbízási szerződés aláírásával “szervezetszerű együttműködést” alakított ki vele. A dokumentumból az is kiderül, hogy ezt a szervezetszerű együttműködést a biztonsági tiszt felettese nem hagyta jóvá, így személyes együttműködés keretében, használható információkat szolgáltatott.

Együttműködésüket 2006 júliusában titkos kapcsolatként regisztrálták. Domján László, a KBH 2010-es főigazgatója az intézkedések között azt írta: az érintett vezetőket eltávolították a hivatal kötelékéből, a férfi tartótisztjét szakmai felelősség terheli. Ezért fegyelmi eljárást kezdeményezett ellene, egyúttal “fizikai biztonsága érdekében” más szakmai területre vezényelte át.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik