Szórakozás

Zalatnay Cinit gyűjtéssel mentenék meg a börtöntől

Az énekesnő újabb csalási ügyében is megszületett az ítélet, ám a kártérítési összeget nem tudja megfizetni. Nyugdíjasok támogatnák.

Hiába járta meg a börtönt Zalatnay Cini csalás miatt, ismét ilyen ügybe keveredett. Az évek óta húzódó dologból most tárgyalásra került sor, a bíróság pedig meghozta az elsőfokú ítéletet. Ennek értelmében 1 év hat hónap börtönbüntetést kapott a sztár három évre felfüggesztve, valamint az 1,9 millió forintnyi kölcsön mellett, a bűnügyi költségeket is meg kellene térítenie.

Az énekesnő azonban nem tudja miből kifizetni ezt az összeget, egyelőre abban bízik, hogy másodfokon ártatlannak találják. Eközben a Borshoz érkezett egy segítő szándékú levél, melyben egy nyugdíjas néni felajánlott tízezer forint kezdő összeget, és arra buzdította a többi rajongót, hogy fogjanak össze kedvencükért.

Cininek egyfelől jól esik ez a támogatás, másfelől viszont bizalmatlanul áll az ehhez hasonló, pénzügyi jótékonysághoz, hiszen éppen emiatt van most is szorult helyzetben.

“Félek az ilyen dolgoktól, mert ez is a visszájára sülhet el. Most a másodfokú tárgyalásra összpontosítok, harcolok, ameddig tudok. Jó sz.rul élem meg ezt az egészet. Pár ember még nem szólalt meg, aki érintett az ügyben. Csak nem tartottuk fontosnak a meghallgattatásukat, mert nem gondoltuk, hogy csomó tanúval kell az igazunkat bizonyítgatnunk” – mondta Zalatnay a lapnak.

Fotó: Fem3

Ajánlott videó

Olvasói sztorik