Április 15-én lesz éppen száz éve, hogy az annak idején elsüllyeszthetetlenként beharangozott hajó mégis elsüllyedt, és ezzel 1517 embert helyezett hullámsírba. (A centenárium alkalmából egyébként 3D-ben támasztják fel a másfél évtizede bemutatott filmet.)
Mindeddig azt hittük, hogy a katasztrófát rossz kormányzás okozta, azonban Donald Olson és Russel Doescher, a San Marcos-i Texas Állami Egyetem asztronómusai szerint a Titanicot elsüllyesztő jéghegynek nem kellett volna ott lennie, ahol volt. Az egészről a Hold tehet. Meg a Nap.
A kutatók által gyűjtött adatok alapján a Hold 1912 januárjában 1400 éve nem látott közelségbe került a Földhöz, ráadásul a Föld épp akkortájt ért pályájának Naphoz legközelebbi részéhez. A két texasi állítja, ha mindezt összeadjuk, az átlagosnál jóval nagyobb árapály jelenséget kapunk – szerintük ez mozdította ki azt a bizonyos, roppant méretes jéghegyet eredeti helyéről, ez felelt az akkoriban megjelent, szokatlanul sok jégért.
De persze ez csak a megoldás egyik fele, hiszen józan paraszti érveléssel azt lehetne mondani, hogy minél nagyobb egy jéghegy, annál könnyebb észrevenni.
Igen ám, de a Titanic épp a katasztrófa idején haladt a meleg Golf-áramlatból, a hideg Labrador-áramlatba, a hőmérsékleti különbségek az áramlatok feletti légkörben is megmutatkoznak, kölcsönhatásuk pedig optikai csalódásokhoz vezet. Elméletük ezen része a két amerikai szerint azt is megmagyarázza, hogy a California nevű teherhajó miért nem látta meg korábban a Titanicot.
Persze a két asztronómus szerint sem megdönthetetlen az elméletük, csupán annyit állítanak, hogy akár így is történhetett, hiszen (szerintük) elég sok adat támasztja alá elképzelésüket.
