Pénzügy

Auchan: a bérek bánják a vasárnapi zárva tartást

Auchan áruház (Auchan áruház)
Auchan áruház (Auchan áruház)

Amikor a szakszervezet tárgyalni akart az idei béremelésről, akkor derült ki, hogy az áruházláncnál olyan idén sem lesz. Okként a kormány legutóbbi, nem éppen baráti intézkedéseit nevezték meg.

5 csapás az üzletláncokra

A vasárnapi zárva tartás miatt nem kapnak béremelést az Auchan dolgozói – mondták el a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) vezetői a Népszabadságnak. Az áruházlánc egészen pontosan a jogszabályváltozásokkal indokolta a szakszervezetnek, melyekről itt olvashat.

Már öt éve nem emelték a fizetéseket

Bezzeg Orbán veje!

Az érdekképviselet egyébként mintegy kétezer forintos béremelést szeretett volna elérni a dolgozóknak. A szakszervezet így kommentált: úgy tűnik, a cégnél már nemcsak az árak, hanem a bérek is a földön járnak. Ugyanis ötödik éve nem volt fizetésemelés.

A cégnél ezzel szemben azt hangsúlyozták a lapnak, hogy a béren kívüli juttatásokat fejlesztették az utóbbi években. És nem mellesleg csoportos létszámleépítés sem volt náluk. Januárban a kereskedelmi lánc az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy mindent elkövetnek azért, ne kelljen elküldeni dolgozókat, viszont pár nappal korábban lapunknak arra is utaltak, hogy a beruházásokra, munkahelyekre is hatással lehet a kényszerű vasárnapi szünnap.

Tesco-kormány háború

A szakszervezet szerint egy átlagos dolgozó nettó 97 ezer forintot visz haza az Auchannál, és cafeteriát is kapnak, egyéni teljesítményük alapján pedig kevesen, de elérhetnek néhány ezer forintos béremelést.

A KASZ-szal május 20-a után ül újra tárgyalóasztalhoz a cég.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik