Pénzügy

Deviza-autóhitel: több mint a fele visszajárhat

A jegybank képlete alapján az elszámoltatásnál úgy tűnik, azok járhatnak a legjobban nemsokára, akik gépjárművükre vettek fel kölcsönt.

Az autóhiteleknél azért járhat vissza több a bankok elszámoltatásánál az ügyfeleknek, mert eleve nagyobb volt az egyoldalú kamatemelés, mint a lakáshiteleknél – hívta fel a figyelmet a Pénzcentrum.hu.

Adósmentés

A fele visszajárhat

Példájukban egy már törlesztett (2007-ben öt évre felvett) kétmillió forintnak megfelelő összegű svájcifrank-alapú hitelnél számolták újra, mennyi járhat vissza a volt adósnak. Méghozzá készpénzben, hiszen lezárt hitelről van szó.

Arra jutottak, hogy 1,173 millió járhat vissza a bank korábbi ügyfelének, vagyis a felvett hitel majdnem 59 százaléka. És ennek egymillió forint feletti része adódik az egyoldalú kamatemelésből.

Arra, hogy mennyivel csökkenhetnek a lakáscélú hiteleknél a törlesztőrészletek, vannak politikusi ígéretek: Rogán Antal átlag 25 százalékot mondott, de a 30 százalékot sem zárta ki egy devizahitelesnél, Orbán Viktor pedig átlag egyharmados mínuszt mondott. De ez csak az átlag.

Még ne vegyünk rá mérget

Hozzáteszik azért, hogy a visszajáró összeg az autóhiteleknél is több tényezőtől függ, így az árfolyamréstől, a kamatemeléstől, a hitelfelvétel időpontjától, a futamidőtől és a felvett összegtől is.

Az, hogy mikor kapja meg valaki a pénzét, függ attól is, perelt-e a bankja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik