Pénzügy

Devizahitelesek: a megmentés átka

Akinek a lakása az eszközkezelőhöz kerül, az sem feltétlenül szabadul meg végleg a tartozás nyomasztó súlyától. A banki követelés ugyan törlődik, a NAV viszont kopogtathat, hogy behajtson.

Miközben az állam a bírák visszahívásával is jelzi, mennyire fontosnak tartja a devizahitelesek ügyeinek rendezését, közben furcsa fonákságra derített fényt a Népszabadság. Az árfolyamgát viszont úgy tűnik, jó döntés volt.

Bírósági szünet kivételekkel

Július 15-től augusztus 20-ig tart a törvénykezési szünet a bíróságokon, kivéve azokat az ügyeket, amelyeknél soron kívüli eljárást írtak elő. Ilyenek például a devizahiteles perek is. A Kúria jogegységi határozata alapján hozott törvény szerint egyrészt fel kell függeszteni a már korábban, többségében az adósok által megindított pereket. Másrészt a pénzintézetek az egyoldalú szerződésmódosításokkal kapcsolatban indíthatnak új polgári eljárásokat, melyeknél viszonylag rövid idő (30-30 nap) alatt be kell fejezni az első és a másodfokú tárgyalást is.

Emiatt rendelték vissza a bírókat, és az egyéb ügyekkel foglalkozó személyzetet szabadságukról – értesült a Magyar Nemzet. Az Országos Bírósági Hivatal a lap tudomása szerint úgy számít egyébként, a pénzintézetek számából kiindulva, hogy mintegy 400 új per indulhat a kezdeményezésükre.

A banki tartozást elengedik, az államit azonban nem

Egy fészekrakós devizahiteles üggyel kapcsolatban a Népszabadság hívta fel a figyelmet arra, milyen visszásság fordulhat elő a Nemzeti Eszközkezelőhöz (NET) menekített bajba került adósoknál. Kiderült ugyanis, hogy csak a banki tartozásokat nullázza le a program. Vagyis csak a pénzintézetek kötelesek elengedni a rászorulók tartozását, ha azt nem fedezi a NET-es vételár. Az állam azonban nem enged a neki járó tartozásból.

A konkrét ügyben az állami bankgarancia behajtásáért jelentkezett a Nemzeti Adó-, és Vámhivatal a megmentett családnál. Ennek összege időközben ötmillió forintra hízott. A végrehajtás megindításakor a NAV számláikat inkasszózta, és szűkös munkabérük felét is letiltották. Így pedig a NET-nek járó díjat sem tudják fizetni, de a gyerekek iskoláztatására és élelemre se igen futja nekik.

A köztartozást mindenképpen behajtják

A NET-nél a lap kérdésére megerősítették, az állami kezességvállalás összege adók módjára behajtható köztartozás. S ez nem engedődik el azzal, hogy az adós bekerül a megmentő programba. A tartozáslenullázás ugyanis köztartozásra nem vonatkozik. Részletfizetést, fizetéskönnyítést azonban lehet kérni.

Azt nem tudták megmondani a lap kérdésére, vajon hány adós került új csapdába hasonló okból, mert nem tartják nyilván, hányan érkeztek a Fészekrakó programból.

Április végéig összesen 19 ezer lakást ajánlottak fel egyébként a NET-nek, átlagban 3,7 millió forintért vették meg az ingatlanokat, és az adósok 7,8 millió forintos tartozástól szabadultak meg.

Húszmilliárd felett a gyűjtőhitel

Az Azénpénzem.hu is foglalkozott a devizahiteles kérdéssel, azt boncolgatták, vajon mennyire jártak jól, akik az árfolyamgát mellett döntöttek. És jogos lehetett-e az aggodalom, hogy a gyűjtőhitel később majd vállalhatatlan terhet jelenthet. Mint megállapítják, a kamatok ma annyira alacsonyak, hogy egészen biztosan nincs olyan devizahitel, amely ne lenne drágább, mint az árfolyamgátas modell. Átlagban pedig háromszor nagyobbak a kamatterhek a devizahiteleknél, mint a gyűjtőszámlákon.

A lap szerint ezzel az érintettek havonta 67 millió forintot takaríthattak meg és 37,5 milliárd forint rögzített kamat megfizetésétől mentesülhettek a rögzített árfolyam miatt eddig. A gyűjtőszámlahitel-állomány egyébként idén májusban már 20,5 milliárd forintot tett ki és a devizahitelesek kétharmada törleszt már fix árfolyamon.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik