Az euró bevezetésének módjáról és idejéről rendkívül nehéz összebékíteni a véleményeket. Ez derült ki a Miniszterelnöki Hivatal Stratégiai Elemező Központjának euróról rendezett kerekasztal-beszélgetésén, melynek résztvevői Draskovics Tibor, pénzügyminiszter, Járai Zsigmond jelenlegi és Surányi György volt jegybankelnök, illetve Oblath Gábor, a Kopint-Datorg vezérigazgatója voltak.
A pénzügyi tárca most készülő konvergencia jelentésében 2008-2010 közötti csatlakozási dátummal készít eltérő forgatókönyveteket a közös európai valuta bevezetéséhez. A korábbi 2008-as céldátumot Draskovics Tibor a jelenlegi állapotban túlságosan „ambíciózusnak” találta, és annak sem látja értelmét, hogy ugyanazon ütemezési tervet csak automatikusan egy évvel későbbre tolja a kormányzat. A tervezés tehát újra indul – miként a pénzügyminiszter megfogalmazta: egy tágabb perspektívából.
„A lehető leghamarabb”
Az euró bevezetésének 2008. január 1-jei dátuma elsietett bejelentés volt, nem volt a gazdaság még olyan állapotban, hogy ezt meg lehetett volna tenni – vélte a FigyelőNet kérdésére Varga Lóránt, az Inter-Európa Bank makroelemzője. Mára bebizonyosodott, hogy ez inkább álom, mint valóság, és szinte ki van zárva, hogy ezt az időpontot tartani lehessen, vagy hogy egyáltalán akarja még tartani a kormányzat.
A pénzügyminiszter által az utóbbi időben reálisabbnak vélt 2008-2010-es dátumsáv viszont megint csak nagyon erős korlát – véli az elemző -, ahonnan visszatáncolni már aligha lehetséges. Ez alapján az a legvalószínűbb, hogy a pénzügyi kormányzat innentől kezdve inkább azt fogja kommunikálni, hogy leghamarabb 2009-ben vagy 2010-ben kerülhet sor az euró bevezetésére, bár az is elképzelhető, hogy virágnyelven fogalmazva „a lehető leghamarabb” igyekszik csatlakozni az euróövezethez.
A pénzügyi tárca egy sokirányú célrendszer mentén próbál lavírozni. Elsőként a csatlakozásban rejlő növekedési potenciált kívánja minél teljesebben kihasználni, amihez szükséges lenne az infrastrukturális lemaradások felszámolása. Másrészt strukturális reformokat akarnak végrehajtani, hiszen a közszolgáltatások színvonala egyre romlik, miközben folyamatosan növekvő összegekkel terheli büdzsét.
A pénzügyminisztérium előtt álló kihívásokat csak tovább tetézi, hogy nemcsak az államháztartás hiányának mértékét kell majd a kritériumok adta szintre leszorítani, hanem az optimális növekedés megkívánná, hogy a centralizáció mértékét fogják vissza. Draskovicshoz csatlakozva Surányi György többszörös példákkal igazolta, hogy az államháztartás GDP-arányosan 35-40 százalékos újraelosztási mértéke mellett igen jelentős növekedési potenciált lehet elérni egy adott gazdaságban.
A mostani EU-tagállamok közül jelentős a növekedési ráta ott, ahol 40 százalék, vagy azalatt van a GDP-hez mért állami újraelosztás, így többek között Spanyolországban, Portugáliában, Írországban. Surányi György szerint ebben a tekintetben visszalépett Magyarország, ahol 2004-ben az állami újraelosztás 50 százalék körül van, holott 1995. és 2000. között 59 százalékról levittük ezt az arányt 41 százalékra.
A jegybank mossa kezeit
A célok mellett ugyanakkor úgy tűnik, hogy a bevezetés felelőssége is teljesen a kormányzatra hárul majd. Legalábbis erre utal Járai Zsigmond megjegyzése, hogy az időzítés meghatározása a kormány feladata, ha eldőlt a dátum, azt a jegybank magára nézve kötelezőnek tekinti. Más kérdés, hogy a jegybank támogatása mennyire terjed ki majd a kormányzat céljaira.
Egyelőre inkább a kormányzatot akadályozó mozzanatokat lehet felfedezni a jegybanki döntésekben. Bár a forint az elmúlt hetekben stabilan erősödni látszik, mégis – a piaci pletykák szerint – Járai Zsigmond az előző monetáris tanácsülésen 13 százalékra kívánta emelni az alapkamat mértékét, és alig egy tagon múlott, hogy a szándék nem vált valós döntésé.
A Magyar Nemzeti Bank egyedül azért vállal felelősséget, hogy mielőbb elérje az optimálisnak tartott 3,5 százalékos inflációt. Ezt nem a kritériumok miatt – amelyek ugyanilyen szigorúságot követelnek meg, – hanem a magyar gazdaság saját érdekét szem előtt tartva kell megvalósítani – hangoztatta Járai. Szerinte a maastrichti kritériumokat nem vitatni, teljesíteni kell, egy ország harmonikus gazdasági növekedési pályán tartásához ezek a maastrichti feltételek hozzá tartoznak, alapvetőek.
Hol a reális árfolyam?
Ami az ERM II. árfolyamrendszert illeti – mondja Varga Lóránt –, két dolgot kell mérlegelnie a pénzügypolitika irányítóinak. Egyfelől meg kell találni a reális árfolyamot, ami mellett teljesíteni tudjuk azt a kritériumot, hogy két éven át a forint nem értékelődik le jelentős mértékben az euróval szemben. Hogy hol van ez a reális árfolyam, az nagyon nehéz kérdés, különösen ilyen magas kamatkörnyezetben nem lehet megmondani. Nagyok a kockázatai tehát az ERM II. elhamarkodott vagy nem megfelelő árfolyamon történő bevezetésének, másfelől viszont hitelességet adhat a gazdaságpolitikának és védelmet nyújthat a forint ingadozásai ellen. Jóllehet szélsőséges esetben az ERM II. bevezetése utáni sávot is ki lehet igazítani, a gyakorlatban ez szinte ki van zárva. Ehhez nagyon erős spekulációra, a forint nagyon erős leértékelődésére lenne szükség – véli Varga. Mindent összevéve az elemző 2005-re (esetleg 2005. második felére) tartja reálisnak az uniós árfolyamrendszerre való áttérést, majd ezt követően 2009-2010-re a közös valuta bevezetését.
Az euró gyors bevezetése egyedül azoknak az országoknak állhat érdekében, ahol felelőtlen a költségvetési politika, és szakszerűtlen a monetáris politika – élcelődött a Járaival Surányi György volt jegybankelnök. A stabilitási és növekedési paktum szabályai, valamint a maastrichti kritériumok ellentmondásosak, betartásuk súlyos növekedési áldozatokkal jár – mondta Surányi György korábbi jegybankelnök. Ezek a szabályok alkalmatlanok arra, hogy optimális növekedési pályán tartsák a gazdaságokat, ez fokozottan igaz a felzárkózó országokra.
A felzárkózók számára optimális inflációs pálya nem fér bele a maastrichti kritériumok adta szűk keretbe, hiszen az árak közeledése a nyugat-európai színvonalhoz jóval magasabb inflációs mértéket kívánna meg. Ezt tetézi a korábbi folyamatok során kialakult torzított ár-, bér- és jövedelemarányok kiigazodásának hosszan tartó folyamata. A gyors nominális konvergencia – azaz a kamatok és az infláció közeledése az európai átlaghoz – fokozott növekedési áldozattal járhat.
Az előttünk csatlakozó Spanyolország, Portugália, Görögország, illetve Írország az euró bevezetéséhez szükséges kritériumok teljesítésébe csak a reálgazdasági közeledés jóval magasabb szintjén kezdett bele, mint ahogyan Magyarország jelenleg áll. Érdemes volna megfontolni a példájukat – véli Surányi. Járai Zsigmond az elhangzott érvekre azzal felelt, hogy a jegybank szakértői szerint az euró bevezetése többletnövekedést hoz, nem pedig növekedési áldozatot.
