Szórakozás

Hujber Feri: zavarba jöttem a nunitörléstől

A színész odáig van két hónapos kislányáért, Noáért, de az első fürdetés kínosra sikeredett. Feri azt sem tudta hova nyúljon.

Hujber Feri kiveszi a részét a gyereknevelésből és mindenben segít feleségének, de a meztelen valóság megdöbbentette, amikor először tartotta kezében csupasz kislányát. Eddig ugyanis csak a fiúk fürdetéséhez értett.

“Feri újra rengeteget segített, akárcsak Noelnél. Csak a fürdetéstől remegett először a keze. Soha nem tartott még a kezében ilyen pici, pucér kislányt, és mi tagadás, meg volt illetődve” – kezdte Cynthia a Storynak, majd a színész vette át a szót.

Fotó: TV2/Aktív

“Rohadtul ideges lettem. Mi van? Nunitörlés? Ez nekem nagyon intim volt az első pillanatban… Már a pelenkázásnál is zavarba jöttem, hiszen mégiscsak egy kislány… Hirtelen kellett felnőnöm a feladathoz. Ilyenkor az ember első zavarában azt sem tudja, hova nyúljon. Most már azt is pontosan tudom Noa sírásából, hogy mikor hisztis, mikor éhes vagy mikor van tele a pelus” – magyarázta Hujber.

A párnak mindenesetre nincs könnyű dolga a picivel, hiszen rengeteget sír, ráadásul Cynthia csak most jött rendbe azután, hogy a császármetszést követően csúnya gyulladást kapott.

Hujberék tovább mesélnek a kezdeti nehézségekről a Story magazin legfrissebb számában.

Ezt olvasta már? Megdöbbentő fotó került elő Jáksó Lászlóról

Ajánlott videó

Olvasói sztorik