Az emberiség igényei folyamatosan nõnek, miközben bolygónk energiaforrásai és eltartóképessége csökken. Bátran kijelenthetjük, hogy ezzel mindenki tisztában van és azt is, hogy a túlnyomó többség magasról tesz is rá, folytatja tovább pazarló életstílusát. Nagyon kevesen jutnak el addig a nagyon egyszerû következtetésig, hogy ha valakitõl mindig többet veszünk el, mint amennyit adni tud, akkor az illetõ szép lassan elfogy, és egy napon már nem ad semmit. Mert megszûnik létezni. Nade, hogy zsarolhatunk ki valakibõl többet, mint amit „meg tud termelni”? Csakis úgy, ha idõrõl idõre elveszünk a tartalékaiból is. Gondoljunk az uzsorásokra.
Az emberiség idén egy hajszállal kevesebb, mint kilenc hónap alatt felélte mindazt, amit a föld erre az évre adni tudott. Azokat a természeti erõforrásokat, amelyek egy év alatt képesek megújulni, ezért innentõl kezdve három hónapig a jövõnket jelentõ tartalékokból fogyasztunk. Hogy ezt megértsük, ismerkedjünk meg néhány egyszerû fogalommal. A biokapacitás, vagy biológiai kapacitás a természet képessége arra, hogy hosszú távon is fenntartható mértékben „hasznos” biológiai anyagokat állítson elõ, és lebontsa a hulladékot. Magyarul, hogy megteremtse az emberiség életfeltételeit: élelmet, lakóhelyet biztosítson és elnyelje a „szemetet”, a káros gázokat.
Mérésére, „számszerûsítésére” vezették be a globál-hektár (gha) fogalmát, egy olyan képzeletbeli területi egységet, amelynek termékenysége a világátlagnak felel meg. Ha ez még magyarázatra szorul: azért van szükség egy átlagolt mérõszámra, mert az egy ember által felhasznált javak elõállításához logikusan sokkal kisebb területre van szükség például a Kisalföldön, mint mondjuk a Gyergyói-havasokban.
Másfél földet használunk
A Global Footprint Network (GFN) nemzetközi civilszervezet minden évben kiszámolja a Föld és az egyes országok biokapacitását, valamint az emberiség ökológiai lábnyomát. Ígérjük, ez utóbbi az utolsó fogalom: az ökológiai lábnyom számszerûsíti, mekkora hatással bír az emberi életmód a természetre. Hat elembõl áll: a termõföldbõl, amelyen a táplálkozáshoz szükséges élelem megtermelhetõ, a legelõbõl, amely az ember által elfogyasztott hús elõállításához kell, az erdõterületbõl, mely a fa- és papírfogyasztást fedezi, a hal-, rák- és kagylófogyasztással arányos nagyságú tenger, a lakáshoz szükséges földterület és annak az erdõterületnek a nagysága, amely az egyéni energiafogyasztással arányos szén-dioxidot megköti – magyarázza az fn.hu-nak Nagy Gréta, a Dandelion Környezetvédelmi Tanácsadó és Szolgáltató Kft. ügyvezetõje.
Fotó: H. Szabó Sándor/MTI
A Föld biokapacitása jelenleg 12 milliárd globál-hektár, ami hétmilliárdos népességgel számolva 1,8 gha/fõ. Az emberiség jelen igényeihez azonban fejenként átlagosan 2,7 gha-ra van szükség, összesen 18 milliárd globál-hektárra. Igen, pontosan másfél Föld kellene, hogy mai életszínvonalunkat tartani tudjuk. Mivel más bolygók meghódítása ma még elképzelhetetlen, a különbözetet egyedül a természet tartalékaiból vehetjük el: erdõt irtunk, öntözünk, és tétlenül nézzük, hogy a harmadik világban százmilliók éheznek, szomjaznak, az erõforrások hiánya járványokat szül és háborúkat szít.
Ma már hitelbõl élünk
Bár mi, magyarok sok szempontból joggal panaszkodunk hanyatló életszínvonalunk miatt, de “ökológiailag” inkább meg kellene húzni magunkat. Természeti körülményeinknek köszönhetõen Magyarország biokapacitása ugyan jobb, mint a világátlag, a magyarok ökolábnyoma azonban 3 gha/fõ. Ha tehát a mi életkörülményeinket kivetítjük a világra, 21 milliárd globál-hektárra, vagyis csaknem 1,75 Földre lenne szükségünk a fenntartható élethez. Megfordítva: a mi színvonalunkon a természet 4,2 milliárd ember életét tudná hosszú távon biztosítani. Európa 730,9 millió lakosának 4,7 gha/fõ az ökológiai lábnyoma, míg a kontinens biokapacitása 2,9 gha/fõ. Vagyis ha mind a hétmilliárd ember Európa irigyelt életszínvonalán élne, ennek fenntartásához csaknem három, a Földdel azonos bolygóra lenne szükségünk.
Afrika átlagát tekintve a biokapacitás 1,5, míg az ökológiai lábnyom 1,4 gha/fõ. Az Egyesült Arab Emirátusok lakóinak a világon a legnagyobb, 10,7 gha/fõ az ökolábnyomuk, míg biokapacitásuk csupán 0,8. A másik véglet Kelet-Timor 1,2 gha/fõs biokapacitással és 0,4 gha/fõs ökolábnyommal. A természetre rótt terheket nemcsak országokra, hanem egyénekre is meg lehet határozni: ide kattintva ön is kiszámolhatja saját, „személyes” ökolábnyomát.
Hétmilliárd ember akkor élhetne fenntartható módon, ha ökológiai lábnyomuk nem haladná meg a Föld 1,8 gha/fõs biokapacitását. Mint Hondurasban, ahol az ökológiai lábnyom 1,9 globál-hektár fejenként. Tudni kell ugyanakkor, hogy bár az afrikai és ázsiai régióban nagyon sok országnak 1,8 gha/fõ körüli a lábnyoma – például Algéria, Csád, Egyiptom, Guinea, Szudán, Örményország, Azerbajdzsán, Mianmar -, de a saját biokapacitásukat még így is túlléphetik. És ez nem feltétlenül jelenti, hogy pazarolnak, hanem azok a területek egyszerûen terméketlenebbek, sokan küzdenek szegénységgel. Az ökológiai lábnyomnak tehát nem egyszerûen kicsinek kell lennie, hanem olyan méretûnek, hogy ne aknázza ki a Földet, ugyanakkor biztosítsa a jól-létet. Ami nem egyenlõ a jóléttel – fogalmaz Nagy Gréta.
A túllövés napja
A GFN minden évben meghatározza az ökológiai túllövés napját, azt a virtuális dátumot, amikor az emberiség ökológiai lábnyoma meghaladja a rendelkezésre álló biokapacitás méretét. Ettõl a naptól kezdve tehát már nem a Föld azon hozamaiból élünk, amelyet fenntartható módon képes biztosítani az adott évben, hanem ettõl kezdve elõre költekezünk. 2011-ben ez az állapot szeptember 27-én kezdõdött. Az emberi faj gyarapodásából és igényeinek növekedésébõl kiindulva logikusnak tûnik, hogy a túllövés idõpontja évrõl-évre mind elõrébb vándorol a naptárban.
Forrás: MTI/EPA
Nagy Gréta szerint a tendencia valóban ez, de sok múlik a részleteken, a képletet ugyanis az aktuális kereslet és kínálat viszonya határozza meg. Elõbbi például a világválság miatt globális szinten visszaesett, míg utóbbit egyes területekre lebontva mondjuk a kiemelkedõen magas, vagy alacsony termésátlagok árnyalhatnak. Tény azonban, hogy az utóbbi tíz évben egyre korábban és korábban haladtuk meg a Föld eltartóképességét. A számítások szerint egyébként 1987. volt az utolsó év, amikor a túllövés napja december 31-ére esett, vagyis nem szorultunk a természet nyújtotta hitelre – teszi hozzá a szakértõ. A gondolatmenetet folytatva természetesen felmerül, hogy egyszer eljutunk-e a január 1-jei dátumhoz. Elméletben eljuthatunk, a gyakorlatban nem. Ez ugyanis az emberiség végnapját, a Föld pusztulását, a világvégét jelentené. Azt, hogy a természeti erõforrások egyetlen napra sem állnak rendelkezésre, magyarul teljes egészében „elfogytak”.
Ha minden ország csak a saját természeti adottságaiból gazdálkodhatna, akkor Európa idén augusztus 11-én, az USA május 27-én, az Egyesült Arab Emirátusok január 28-án, Magyarország pedig szeptember 25-én érte el a túllövést. Vannak természetesen olyan országok is, ahol az egy év alatt megújulni képes természeti erõforrásokat nem használják ki. Ilyen szempontból Kelet-Timornak például háromszoros, Angolának és Finnországnak kétszeres, míg Kongónak 13 szoros tartalékai vannak. Természetesen itt is szem elõtt kell tartani az adott ország természeti adottságait, illetve az emberek jól-léti szintjét.
