Csütörtöktől a mozikban: Poseidon

Az 1970-es évek Amerikája, nemkülönben Hollywoodja egy kissé megcsúszott idegileg, a hidegháború okozta, a lelkek mélyén tenyésző szorongást nehezen és lassan fogalmazta meg, öntötte formába. Felkarolta hát – és sikerre vitte – az angol punkot, és kitalálta a katasztrófa filmet, mint olyat.

Katasztrófa csőstül

A nyugati parti filmek ekkor még nem dobálózott előszeretettel szovjet nukleáris rakétákkal, pláne nem festette falra a terrorizmus ördögét, mindössze azt sulykolta a hot dogot rágcsáló, a lappangó félelemtől rossz emésztésű honfitársaknak, hogy a világ veszélyes, a bajok csak úgy áradnak, földön – Pokoli torony (1974, főszerepben: Steve McQueen, Paul Newman), Földrengés (1974, főszerepben: Charlton Heston), vízen – A Poseidon-katasztrófa (1972, főszerepben: Gene Hackman, Ernest Borgnine) és levegőben – Airport ’77 (1977, főszerepben: Jack Lemmon, James Stewart) –, és előbb-utóbb mindenkit utolérnek.

A vízspecialista új filmje

A hidegháború elmúlt, a félelem (ami, ugye, megeszi a lelket reggelire) maradt. Paul Gallico bestselleréből Ronald Neame készített harmincnégy éve filmet, most a vizekben jártas német-amerikai rendező, Wolfgang Petersen (Trója, Viharzóna, Tengeralattjáró) vett egy nagy levegőt, és. A Poseidon nem olyan grandiózus – látványos szerelmi szál sincs benne –, mint James Cameron „mega süllyedős opusa” (Titanic), de egyszerű (közérthető) és izgalmas történetvezetésével szimpatikus és lebilincselő mozi. „Mindössze” annyi történik, hogy az óceán közepén egy váratlan óriáshullám miatt felborul egy luxushajó, és egy maroknyi túlélő elindul a propellerházba, hogy onnan a szabadba jutva megmeneküljön (a többieknek meg annyi). A feszültséget az akadályok jelentik, nem is értem, miért nem született belőle eleddig videojáték, hiszen például a hajó egyes fedélzetei jelenthetnék a játék szintjeit, amik, ugye, nehézségüket tekintve egyre fokozódnak (a filmben nemkülönben). Mindehhez képest háttérbe szorul a színészi jelenlét, de még tulajdonképpen a látványvilág is, ami természetesen (kötelezően) remekül kivitelezett, a sós víz zubog, a vezetékek szikráznak, és nagyokat robbannak.

A Poseidon olyan iparos munka, amit szívesen nézegetünk és elteszünk a vitrinbe, és különben meg áldjuk a szerencsénket, hogy olyan csórók vagyunk, hogy óceáni luxusútra nem telik.