Támogatói szerint a Dél-Franciaországban megépítendő ITER kísérleti fúziós reaktor elvezet az üvegházgázok kibocsátása nélküli elektromosság előállításához. Van azonban olyan is, aki ennek életképességét kétségbe vonja. A fúziós reaktorok csupán költséges álmok, melyek soha nem fognak gazdaságos energiát szolgáltatni, állítja feljegyzéseiben a néhai William Parkins, az első atombombát előkészítő Manhattan Projektben is részt vevő atomfizikus. A 2005 októberében rákban elhunyt tudós most nyilvánosságra hozott kézirataiban kifejti: egy ilyen erőmű megépítése és fenntartása egyszerűen túl drága ahhoz, hogy az így keletkezett energia valaha is kifizetődővé válhasson.
A támogatók részéről Ian Cook, a brit Atomenergia Hivatal fúziós anyagok programjának vezetője reagált a Nature magazinban. A Parkins által leírtakat “az elejétől a végéig merő ostobaságnak” titulálta, hozzátéve, hogy a Rockwell International egykori vezető tudósa nem volt tisztában az elmúlt 15 év történéseivel.
A maghasadással működő reaktorok már több mint egy fél évszázada szolgálnak minket. A fúzióból származó energia – ami az atomok egyesülésével jön létre, akárcsak a csillagokban – azonban valahogy elkerülte a tudományt. A tudósok előállították ugyan, de nem úgy, hogy abból hasznos energiát nyerjenek, ezért is játszik úttörő szerepet ezen a téren az ITER. Parkins írása szerint azonban a fúziós reakció következtében létrejövő neutronok fokozatosan lebontják a reaktor falait, és valóban az összes tervezési tanulmány jelezte, hogy a tartály időszakos cserére szorul, ami emeli a költségeket.
A reaktor nagy mérete gyakorlatilag lehetetlenné teszi a levegő beszivárgásának megállítását a reakciókamrába, ami további költségeket jelent. Ezen felül a reakció annyi hőt termel, hogy a legfejlettebb hűtési rendszert is igen komoly feladat elé állítja. A hőt elvezető anyagtakarónak olyan nagynak kell lennie, hogy csak ez a tétel többe kerülne, mint egy teljes hagyományos maghasadásos erőmű, állítják Parkins számításai.
Az ITER jelenleg körülbelül 5,5 milliárd dolláros költségvetéssel gazdálkodik, ezzel besorakozott a történelem legköltségesebb tudományos tervezetei közé. Parkins nézeteit rendkívül meggyőzőnek tartja a Science magazin főszerkesztője, Donald Kennedy, aki le is közölte a tanulmányt a szaklapban.
Válaszul David Ward fizikus, Cook munkatársa – aki behatóan vizsgálta a fúziós energia költségeit – meglepetését fejezte ki. “Csodálkozom, hogy ezt újra leközölték” -nyilatkozott. “Ez mind a 90-es évek elejéről származik, amit már akkor megcáfoltunk” – mondta. Kiemelte, hogy a fúziós reaktor egyes részei valóban időszakos cserére szorulnak, de ezeket a tényezőket már magukban foglalják a költségelemzések. Visszatérve a hőelvezető takaróhoz, Cook és Ward is egyöntetűen állítják, Parkins túlbecsülte azt mind méretben, mind anyagköltségben.
A brit fizikusok jelenlegi becslései szerint egy kilowattóra fúziós elektromosság 5 és 10 cent között fog mozogni. Összevetésként az Egyesült Államoknak az Energiaügyi Minisztérium elemzései alapján idén egy kilowattóra energia előállítása átlagosan valamivel 10 cent alatti összegbe kerül majd. Ellenben Porkoláb Miklós, az MIT plazmafúziós központjának vezetője a New Scientistnek kiemelte, hogy mivel a megvalósulás legalább 50 évre van, egyelőre értelmetlen gazdasági kérdéseken vitatkozni, hiszen ma senki nem tudja megmondani, milyen magas lesz akkor az olaj ára.
