Ezzel együtt sem volt azonban elégedett, sőt kifejezetten bosszúsnak tűnt az eredményhirdetést követő sajtótájékoztatón a kollégák, az újdonsült Európa-bajnok oroszok, s a másodikként végzett olaszok vezetőedzőjét hallgatva. “Valóban dühös vagyok, mert megint az jutott az eszembe, hogy bizony előrébb is végezhettünk volna. Mi több, az Eb előtt az volt az érzésem, hogy megnyerjük a belgrádi kontinensviadalt” – mondta az MTI-nek a kapitány.
A közbevetésre, hogy annak dacára gondolja ezt így, hogy az augusztusi Világkupán csak a csalódást keltő ötödik hely lett a válogatotté, a szakvezető ezt válaszolta: “Igen, mivel Kínában is csak az orosz és az olasz csapat előzött meg minket az európaiak közül, ráadásul az előbbitől két, utóbbitól egyetlen góllal kaptunk ki egy végig szoros, nyílt kimenetelű meccsen, tehát benne volt a lehetőség, hogy az Európa-bajnokságon átrendeződik az élboly, s akár mindkét együttest megelőzzük.” Ez azonban mégsem sikerült Belgrádban.
“Most nem, bár az oroszoktól úgy kaptunk ki egy góllal az elődöntőben, hogy rajtunk múlott a dolog, mert volt esélyünk a fordításra többször is. Úgy látom, hogy mindkét nagy riválisunkat meg lehet verni, ehhez az kell, hogy a csapat összeérjen, hogy összeszokjunk, amihez pedig idő és sok meccs szükségeltetik. Hadd tegyem hozzá, annak azért örülök, hogy az elődöntős vereség után felálltunk és győzelemmel fejeztük be az Eb-t.”
A mostani volt amúgy a magyar női válogatott második Európa-bajnoki bronzérme az 1993-as elsőt követően. Ugyancsak kétszer volt arra példa a hölgypóló 1985 óta íródó históriájában, hogy Magyarország együttese nem állhatott dobogóra (1997, 1999), egyébként mindig a legjobb háromban végzett: öt alkalommal volt ezüstérmes (1985, 1987, 1989, 1995 és 2003), két ízben – 1991-ben és 2001-ben – pedig Európa-bajnok. Vagyis Belgrád a két “szélsőség” közé sorolódik – merthogy volt már jobb, de rosszabb is az Eb-szereplés.
