Egy székelyföldi anekdota szerint amikor az egyik faluban 1962-ben véget ért a kollektivizálás a helyi pártvezetés elhatározta, hogy egy jó módú gazda mondjon beszédet az ünnepségen, amit ebből az alkalomból – természetszerűen – tartottak. Sőt, még azt is meghatározták, hogy a szónoklat az „Elvtársak, hát mi ezt akartuk” fordulattal érjen véget. A jeles gazda teljesítette is a kirótt feladatot és a szövetkezet létrehozásáért folytatott küzdelem részleteit gondosan ecsetelve közeledett az előre elhatározott végkifejlethez, ami azonban végül némileg módosított formában úgy hangzott el: „Elvtársak, hát mi ezt akartuk?”.
Ezzel a kis történettel illusztrálta Novák Zoltán történész, a Román Tudományos Akadémia marosvásárhelyi „Gheorghe Şîncai” Társadalomtudományi Kutatóintézetének munkatársa a Nicolae Ceauşescu pártfőtitkár bukásához vezető 1989 decemberében lezajlott eseményekhez való viszonyt a mai Romániában. Sőt már nem sokkal a diktátor bukását, a „forradalom mézesheteit” követően is.
Ceausescu 100 lejt ígért
A beszélgetés Corneliu Porumboiu: Forradalmárok (A fost sau n-a fost? – vagyis Volt, avagy sem?) című filmje kapcsán bontakozott ki, ami egyszerre nyújt betekintést a román rendszerváltás sokszínű emlékezetébe és annak gyökereibe a mai vidéki Románia közegében. A megyeszékhely rendkívül szomorú panelrengetegében vegetáló középiskolai tanár és a szocializmus „boldog békeidőinek” örökös Télapója számára egy helyi tévéadás kínál(na) lehetőséget, hogy az események 16. évfordulóján felelevenítsék emlékeiket 1989. december 22-éről, és a betelefonálókkal együtt eldöntsék vajon volt-e forradalom az ő városukban is, vagy csak a diktátor bukását követően mertek a helybeliek kimenni az utcára.
A kérdést – ahogy az már lenni szokott – nem sikerül eldönteni és kiderül, hogy a forradalomhoz való viszony legalább annyira szól a visszaemlékezés idejéről, mint magukról az eseményekről. Az egykori Télapó sajnálja, hogy Ceauşescu nem tudta teljesíteni utolsó ígéretét, miszerint 100 lejt ad mindenkinek és így nem vihette el Mangaliára, egy tengerparti üdülőhelyre a feleségét. Az alkoholista történelemtanár pedig annak ellenére makacsul ragaszkodik saját forradalmár voltához és ezzel méltósága utolsó morzsáihoz, hogy emlékeit senki nem erősíti meg. Közben a betelefonálók megelevenítik a vidéki Románia helyi társadalmának tipikus, sokszor már-már karikírozott figuráit a szekusból üzletemberré lett kiskirálytól a kínai kereskedőig.
Máig nincs egyetértés
A forradalom emlékezete Romániában valóban inkább megosztja a társadalmat, mintsem egyesítené – erősítette meg Novák Zoltán. Máig nincs egyetértés arról, hogy kik csinálták a forradalmat, kik voltak annak hősei, ki volt az ellenség, egyáltalán mi is történt 1989 decemberében, forradalom vagy államcsíny? Sokan egyenesen ellopott forradalomról beszélnek, hiszen a kommunista párt második vonalbeli személyiségei nagyon hamar megtalálták az utat az új rendszer vezető pozícióihoz. Egyelőre a történettudomány sem kínál valódi válaszokat ezekre a kérdésekre. Ennek csak részben oka a kutatható források hiánya, hiszen maga a forradalom sem volt egységes élmény Románia lakói számára.
A nyolcvanas évek Romániáját, melynek jelenetei a filmben is szerepet kapnak, a lakossági erősödő pánikhangulata, az ellátás hiányai, a hadsereg rossz erkölcsi állapota jellemezték, de ez nem alakított ki ellenállást. Miközben a hatalom a társadalom teljes homogenizálását tűzte ki célul és a hadsereg állományának 70 százaléka közmunkát végzett, a városiak, amint azt a film egyik betelefonálója is feleleveníti vidéki rokonaiktól szereztek disznót és bort.
A feszültségek ugyan néha felszínre törtek, a román futball válogatott Dánia elleni győzelmét és ezzel a világbajnoki részvétel kiharcolását ünneplő tömegből már „ellenséges” jelszavak is felhangzottak, majd december 11-én Iaşi-ban forradalmi program kihirdetésére is kísérlet történt, a lavinát csak a Tőkés László lakása körül összegyűlő temesváriak indították el.
Az átmeneti Románia
Ami következett, az – többfelé legalábbis a lakosság szemével – sokkal inkább káosz volt majd megkönnyebbülés, mintsem tudatosan átélt forradalom. Igaz, ezeket az eseményeket a film mellőzi, nem foglalkozik a zűrzavarral, terroristákkal, a lövöldözésekkel, a dezinformációkkal kutak és a vízhálózat megmérgezéséről, kábítószer hatása alatt álló, gyermekotthonokban nevelt harcosokról, az egymást tűz alá vevő katonai alakulatokkal, a külföldi titkosszolgálatok beavatkozásáról terjedő – hivatalos – legendákkal. (Ezek szerint például 60 ezer KGB ügynök vett volna részt az eseményekben.)
Porumboiu filmjéből annál jobb képet kapunk viszont az átmeneti Románia – ahol már a havazás sem olyan, mint régen – tipikus figuráiról és a kialakuló hatalmi viszonyokról. Az alkoholista és fásult tanár mellett végül csak egyetlen hitelezője, a gyerekeknek szilveszter táján petárdát áruló kínai boltos áll ki, noha az előző este is azt kiabálta neki a kocsmában, hogy menjen haza az övéihez. Igaz, ezt csak részegen szokta hangoztatni, míg a civilizáció mezébe öltözött, textilmérnökből lett városi TV tulajdonos józanul is ezzel a megfellebbezhetetlen érvvel zárja le a kínaival folytatott vitáját.
A pártbizottság volt portása visszasírja Ceauşescut, a könyvelő szakértelmére hivatkozó volt szekus, most 154 alkalmazott munkaadója, élő adásban fenyegeti perrel a TV tulajdonosát, ha nem hagynak fel múltjának feszegetésével, és a munkanélküli – délután három órakor a helyi tévé adását néző – emberek szinte már különös kegyetlenséggel emlegetik fel a történelemtanár részeges voltát, kudarcokkal teli életét. A lakótelepek tárgyi világa is még mindig olyan, akár a bútorokat, akár a könyveket, akár a csempét akár a ruhákat nézzük, mint két évtizede volt.
A valóság vidámabb
Azért a mai Románia messze nem annyira szomorú világ, mint azt a film alapján sejthetnénk – hangzott el a filmet követő beszélgetés során. Noha tényleg vannak a filmben ábrázolthoz hasonló helyek és az utazó ma is találkozhat olyanokkal, akik szerint Ceauşescu alatt jobb volt az élet, a vidéki Románia képe ebben az esetben – talán művészi divatból – sokkal sötétebbre sikeredett a valóságosnál.
Egyenesen stigmatizálóra – jelentette ki a kérdésről kibontakozó vita egyik résztvevője. Novák Zoltán is azt emelte ki, hogy az elmúlt öt évben tapasztalt változások tükrében a Poromboiu – igen csak minimalista eszközökkel felvett – vidéki városa inkább a forradalmat követő éveket idézi. Ebből a világból a tanár által áhított „hős” szerepe kínálhat talán egyedül morális kitörési esélyt, ténylegesre pedig a testét felkínálva előbbre jutó, majd Bukarestbe távozó szőke bemondónő szolgálhat példával.
A régi rendszerrel szembeni vagy a részben abból eredeztetett legitimáció keresését és összetettségét ábrázolja a film – legalábbis egy másik, a beszélgetés során kifejtett vélemény szerint. A rendező maga nem tartozik ehhez a világhoz – tudhattuk meg Novák Zoltántól. Poromboiu apja a FC Vaslui futballklub tulajdonosa, igen csak tehetős figura. Ám a Forradalmárok azt igazolja, hogy van ma Romániában egy olyan fiatal filmes nemzedék, amelyik hajlandó öniróniával szemlélni nem csak a jelen Romániáját, hanem a nemzeti történelem nagy eseményeit is.
Az Anno1989 filmklub nyári szünet előtti utolsó vetítésére 2009. június 10-én kerül sor, ahol Fekete Ibolya: Bolse Vita című 1996-ban készült filmjét tekinthetik meg az érdeklődők, utána pedig Vágvölgyi B. András újságíróval beszélgethetnek a korszakról.
