A katolikus egyház mindenszentekkor a névtelen embereket, az üdvözültek seregét ünnepli: nemcsak azok szentek ugyanis, akiket az egyház kanonizált, hanem minden ember, aki az evangélium szerint élt. Az első évszázadban a szent egyébként keresztény megszólítás volt, mindenki szent volt, aki megkeresztelkedett, aki Istennel volt kapcsolatban – mondta el lapunknak Hofher József jezsuita atya, a kispesti Jézus Szíve Jezsuita Plébánia plébánosa.
Ezen a napon a templomban a Jelenések könyvéből szoktak felolvasni, ahol a hetedik részben megszámlálhatatlan sokaságú emberről ír a biblia, akik számtalan népből származva mind Isten mellett foglalnak helyet. Ők azok a „névtelen szentek”, akikről ez az ünnep szól, nem pedig azokról a kanonizált szentekről, akiknek esetleg „nem jutott hely a naptárban”.
Jelenések könyve
9. Azután látám, és ímé egy nagy sokaság, a melyet senki meg nem számlálhatott, minden nemzetből és ágazatból, és népből és nyelvből; és a királyiszék előtt és a Bárány előtt állnak vala, fehér ruhákba öltözve, és az ő kezeikben pálmaágak;
10. És kiáltanak nagy szóval, mondván: Az idvesség a mi Istenünké, a ki a királyiszékben ül, és a Bárányé! (Jelenések könyve 7. rész, Károli Gáspár fordítása)
Csodát kell igazolni
A szentek jegyzékébe felvett, vagyis kanonizált szentek közé komoly procedúra és szigorú feltételek teljesülése esetén lehet felvételt nyerni – folytatja az atya. Először is az illetőnek szent és feddhetetlen életet kellett élnie, és az evangéliumi erények hősies fokon jelentek meg az életében. Egyszóval egész életének alkalmasnak kell lennie arra, hogy példaként állhasson az emberek előtt.
Másodszor szükség van természetfeletti jelekre, csodákra, amelyek igazolják életszentségét, vagy az úgynevezett imameghallgatásra. Tegyük fel, valakinek a testében kezdődő daganatot diagnosztizálnak. Az illető vagy bárki érte aggódó imáiban egy szentéletűnek tartott személy közbenjárását kéri a gyógyulásért, és később, vizsgálatok sora után kiderül, hogy a tumor eltűnt a szervezetéből.
Imái meghallgattattak, valóságos csoda történt. Ugyanígy, egy asszonynak rosszéletű, kicsapongó a fia, imáiban kér közbenjárást, és a gyermek megváltoztatja életét, „megjavul” – szemlélteti a „hétköznapi csoda” fogalmát Hofner atya.
Évszázados folyamat
Feltételezhető, hogy mindkét fenti esetnek előbb-utóbb megtalálható a természettudományos magyarázata, de ennek ellenére az ember életében ezek csodák – teszi hozzá. Ha több ilyen eset történik, ezeket összegyűjtik, és eljuttatják Rómába, ahol egy bizottság dönt az esetek hitelességéről. Ha a bizonyítékokat meggyőzőnek tartják, az illetőt boldognak nyilvánítják, ami helyi tiszteletet jelent, adott országban, területen példaképpé válik. A boldoggá nyilvánítás egyben a szentté avatás „előszobája” is.
Keresztény vértanúk esetében nincs szükség csodákra, így azok bizonyítására sem: az evangéliumi értékekért vagy Jézusért, az emberiségért mártírhalált halt személyek e lépés kihagyásával szentté avathatók – veti közbe a jezsuita szerzetes. Az egyetemes római egyház akkor avatja szentté a korábban boldognak nyilvánított embert, ha kultusza átlép az országhatárokon.
Ha emlékét más területeken is ápolják, vagy külföldről érkeznek zarándokok a sírjához. Mindez nagyon hosszú, nem ritkán századokig húzódó folyamat. Igen gyorsnak számít, ha valakit – és ez várható II. János Pál pápa esetében – halála után tíz éven belül kanonizálnak.
