A csimpánzok kőeszköz-használatát a 19. században figyelték meg először. A mostani, elefántcsontparti felfedezés legközelebbi evolúciós rokonunk eszközhasználatának a legrégibb nyoma.
A csimpánzok a szerszámkészítő képességüket örökölhették az ember és a csimpánz egyik közös ősétől, vagy utánzással megtanulhatták az emberektől a módszert. Az is elképzelhető, hogy az emberek és a csimpánzok eszközhasználata egymástól függetlenül fejlődött ki, állítják a Proceedings of the National Academy of Sciences folyóiratban megjelent beszámoló szerzői.
Julio Mercader és munkatársai az elefántcsontparti Noulo lelőhelyen, az egyetlen ismert történelem előtti csimpánztelepülésen akadtak a kőszerszámokra.
Amikor a kiásott köveket összehasonlították az ősi emberek, illetve a mai csimpánzok kőeszközeivel, észrevették annak jeleit, hogy magvak széttörésére használták azokat. Többféle keményítőszemcsét is találtak a köveken, amelyek a kutatók szerint a helybeli magvak összetörésekor tapadt az eszközökre.
A tudósok úgy vélik, hogy a sértetlen eszközök tömege 200 grammtól majdnem 7 kilogrammig terjedhetett. A vizsgálatokból kiderült, hogy a köveket leginkább ötféle mag széttörésére használták, amelyek közül a feltevések szerint négyet csak a csimpánzok ettek, az emberek nem. Az eszközhasználat nem egyszerűen a magok két kő közötti szétveréséből állt. Egyes magok felnyitásához rendkívül nagy erő kellett, és csak összetettebb technikával lehetett megoldani a feladatot úgy, hogy közben ne törjön ripityára a kemény héj belsejében rejtőzködő puha ennivaló.
A talált kőeszközök korát 4300 évesre becsülik, ami emberi időszámítás szerint a késői kőkorszaknak felel meg, a mezőgazdaság megjelenése előtt. A szerszámok korát az ugyanabban a talajrétegekben talált szénmaradványok alapján határozták meg radiokarbon kormeghatározással.
