A The Economist egyik tudósítója kelet-közép-európai utazásra szánta el magát, s élményeit naplószerűen publikálja a tekintélyes brit lap. A szerző legutóbbi írása a budapesti Gellért szállóról szól, ám a cikk aligha kerül ki bekeretezve a Magyar Turizmus Zrt. aulájába. Pedig az írás úgy kezdődik, hogy a magyar főváros és benne a Gellért szálló az egyik kedvence.
Ami láthatóan leginkább kivívta a szerző ellenszenvét, az a személyzet, melynek szolgáltatását a mogorva és a sértődött közt helyezi el. Hiányolja az angoltudást, de ostorozza a fürdő általános állapotát is. „Ha a Gellért fürdő mondjuk Észtországban lenne, már réges rég privatizálták volna, felújították volna, és világszínvonalú egészségügyi központtá alakították volna, a gazdagok számára” – olvasható a cikkben, mely utal rá, hogy a kirándulás azoknak is megéri, akik érdeklődnek a történelem iránt. A folyosók, termek ugyanis a szerző szerint visszaadják a zamatát annak a savanyú és hatalmaskodó rezsimnek, mely 1989 előtt irányította az országot.
Noha általánosságban kicsit csüggesztőnek látja a helyzetet, a szerző szerint a fürdő, illetve a hotel története, az épület maga, illetve az ottani hangulat bőven kárpótolja az embert. A szerző nem felejti el megjegyezni, hogy a Gellértben lakott Oskar Schindler is a második világháború alatt, amikor zsidók ezreinek az életét mentette meg. Amit pedig végképp a legmagasabb elismeréssel említ, az a fürdőzés után ajánlott magyar konyha, mely szerinte a legjobb a volt kommunista államok közül.
