Élet-Stílus

Live Aid II – újratöltve

Sir Bob Geldof és még néhány Sir úgy gondolta újra összehozza a rock-világ elitjét. A '80-'90-es évek monstre koncertjei úgy tűnik hiányozni kezdtek a sztároknak.

A Live 8 rendezvényre július 2-án a G8-ak találkozója idején kerül majd sor, amelyet ugyanekkor Edinburgh mellett tartanak. A koncert célja ezúttal nem a pénzgyűjtés, hanem a nyomásgyakorlás a leggazdagabb államokra, hogy töröljék el a fejlődő országok adósságát és növeljék segélyezésüket.

Sir Bob Geldof a koncert szervezését korábban határozottan elutasította, mondván : nagyon nem akartam ezt újra csinálni, mert nem láttam, miként lehetne ez jobb mint az a dicsőséges 20 évvel ezelőtti nap.  Június elején végül a 1985-ös Live Aid koncert szervezői bejelentették: Londonban, Párizsban, Berlinben, Rómában és az amerikai Philadelphiában szerveznek koncerteket.

Sir Elton John kijelentette: amikor a Live Aid-et 20 éve megtartották, én leginkább egy magammal elfoglalt drogfüggő voltam. És ugyan örültem, hogy részt vehettem a koncerten, nem voltam elég érett, felnőtt ahhoz, hogy felfogjam a jelentősségét annak mit is csinálunk. Most azt hiszem egy kicsit felnőttem.

Live Aid classic

A rock-történelem legmonumentálisabb koncertjére, a Live Aid-re Londonban és Philadelphiában került sor, egy forró szombati napon, 1985 július 13-án. A zenei eseményeket világszerte 1,5 milliárd ember követte figyelemmel a televízió képernyőkön keresztül.


Live Aid II – újratöltve 1

A Queen is ott volt

A jogdíjakból és a másfélmilliárd néző adományaiból akkor 140 millió dollár gyűlt össze. Azóta a Band Aid Trust alapítvány tovább tevékenykedik, csak az Egyesült Királyság területén több mint 50 millió dollárnak megfelelő összeget gyűjtött össze. 

Tavaly hosszú huza-vona után megszerezték az engedélyt az összes fellépőtől az eddig lakat alatt tartott felvételek bemutatására, így megjelenhet a 10 órányi, újramasterelt felvételeket, illetve más Live Aid felvételeket, valamint a koncerttel kapcsolatos dokumentumfilmeket (pl. Food, Trucks & Rock ’n’ Roll), tartalmazó anyag.

Még a Spice Girls is

Mostanra szinte végleges a fellépői lista, amely öt helyszinen 65 világsztárt tartalmaz, többek közt  Madonna, a U2, a The Cure neveivel. Sajtóhírek szerint még a 90-es években üstökösként feltűnt, majd ugyanúgy eltűnt brit lánycsapat is összejött volna, ám végül “nem felelnek meg” az ügy komolyságának, eltekintettek fellépésüktől.

A szervezőknek sikerült egyébként “házi” koncertté tenni a rendezvényt, ugyanis a londoni koncertre jegyeket kizárólag sms-en keresztül lehet szerezni. Mégpedig úgy, hogy egy kérdésre kell a helyes választ elküldeni. A kérdés arra vonatkozik, hogy melyik  város közelében lesz a G8 csúcs? Moszkva, Berlin vagy Edinburgh… Junius 12-én végül kisorsolják a közönséget, amely a kiírás szerint azonban csak az Egyesült Királyság lakosa lehet.

Geldof kis “tréfája”

A londoni koncert közönségét és az üggyel rokonszenvezőket Geldof felszólította arra, hogy az esemény után bármilyen lehetséges eszközzel utazzanak Skóciába, és személyesen vigyék el a szolidaritás üzenetét a G8-csúcs részvevőinek.

Az edinburgh-i kormány első embere azonnal súlyos aggályainak adott hangot, mondván: mindenki egyetért azzal, hogy Afrikában életeket kell menteni, de ez nem történhet edinburgh-i életek kockáztatásával.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik