Kedden már csak kísérleti- és kisjátékfilmeket nézhetünk. Az utóbbi pár napban láthattunk minden, a versenyben induló játékfilmet. A hétfői négy filmből háromnak, A Nap utcai fiúknak, a Megy a gőzösnek és a Kalandoroknak már a szemle előtt megvolt a premierje. Az egyetlen újdonság a Tabló volt. Míg az első kettő inkább a nézők tűréshatárát próbálgatta, addig az utóbbi kettőt már-már jó filmnek is neveznénk. A tétek kikerültek tehát az asztalra, kedden az is kiderül, hogy ki viheti el a főnyereményt, ez esetben az Arany Orsót.
A Nap utcai fiúk
A nap nagy tanulsága, hogy nem elég, ha egy rendező remek színészeket szerződtet le a filmhez, ennél több kell, helyzetbe is kell őket hozni. A hétfői nap első filmje is erről árulkodik. A két évvel ezelőtti nagy 56-os filmbumm után Szomjas György filmjében szinte minden felnőtt színész szerepet kapott, aki az univerzumában számít: Andorai Péter, Bán János, Djoko Rosic, Gáspár Sándor, Szőke András, Mucsi Zoltán, Scherer Péter s a többi. Akiket a nyilvánvaló hitelesség kedvéért hamar dokumentumfilmes, híradó-felvételes technika elé lök.
Ami azonban zseniálisan működött a Roncsfilm esetében, ímmel-ámmal a Vagabondban, itt teljesen csődöt mond, és a rendezőn kívül Heller Gábor és Kertész Ákos jegyezte sztori totális unalomba fullad, megnyomorodik. A pesterzsébeti fiatalok – Juli (Gáspár Kata), Totya (Czecző Sándor), Gábor (Bárnai Péter) – „szimbolikus” harca a mozijukért halovány filmélményt kínál, a gyerekszereplők jelenléte pedig olyan esetleges, mintha Szomjas nem törődött volna vele, éppen mit művelnek.
Filmje tanórai aláfestésnek megteszi, de nem csodálkoznánk, ha egy kivezényelt mozizás közben a diákok forradalmat csinálnának.
Megy a gőzös
Koltai Róbertet már nem illik bántani, de úgy érezzük hogy az is fáj, amit ő tesz velünk. Szinte fizikai rosszullétet okoz látni, ahogy a jobbnál jobb színészeket hasra esésre és egyéb népiesnek mondott, de inkább otromba viccekre pocsékolja el. Hiába igyekszik beérni a bakterházat, hiába próbálja lenyúlni a receptet, nem sikerül. Persze Koltai mindenhol elmondta már, hogy nincs szó utánzásról, de hát lássuk be, hogy ugyanabból a kottából játszik. Itt van egy béreslegény, aki folyamatosan a bakter orra alá töri a borsot. Itt van a bakter felesége, aki az eltűnt kolbászok miatt sopánkodik, és retteg a szellemtől. Itt is találunk két bunkó csendőrt, és így tovább.
Azon persze nem érdemes sopánkodni, hogy nem lesz még egy Olvasztó Imre (a korábbi Bendegúz), de ott van a sok tehetséges színész, Szabó Győző, Pindroch Csaba, Csuja Imre, Badár Sándor, Gáspár Sándor, Jordán Tamás. Velük miért nem lehetett kihozni egy olyan vígjátékot, amin nemcsak kínunkban húzzuk a szánkat, hanem mosolyra?
Koltai Róbertnek persze elhisszük – ha ő mondja – hogy külföldön imádják a filmjét, és persze nem a kritika számít, hanem amikor a közönség megsimogatja a vállát. Azt azért ő is árulkodó jelnek vehetné, hogy a film utáni védőbeszédén többet nevettek, mint a filmjén.
Kalandorok
Jó mozi a reklámfilmes Paczolay Béla első nagyjátékfilmje, a Kalandorok. Jó, de csak kicsi hiányzik ahhoz, hogy kiemelkedő legyen. Szórakoztat – és el is gondolkoztat, többnyire emelt színvonalon. Éppen ezért nem értjük, miért „megy le kutyába”, azaz enged a közhelyek csábításának. Például, szerintünk nem elengedhetetlen kelléke egy road movie-nak a hulla és a cigányvajda (akkor sem, ha olyan kiváló színész formálja meg utóbbit, mint Kovács Lajos). Péterfy Gergely zömében jól megírt forgatókönyve, Paczolay sokszor megmutatkozó kreativitása alapján nem kellene ezekhez nyúlniuk, egyfajta biztonsági játékot játszaniuk.
Különösképpen, ha olyan színészekre támaszkodhatnak, mint a főszereplőtrió, az öreg róka Haumann Péter (a nagyapa), a kurrens Rudolf Péter (az apa) és az ígéretes pályakezdő Schruff Milán (a fiú), akik mellett a kisebb-nagyobb epizódszerepekben is olyan kiválóságok bukkannak fel, mint Pogány Judit, Bánfalvy Ági, Csomós Mari és Gáspár Tibor.
Sajnáljuk a történeti/műfaji rutinokat, amik kifejezetten ártanak a filmnek (unalmassá teszik), mert különben az utóbbi időszak egyik legjobban sikerült hazai filmjével van dolgunk.
Tabló
Utolsó nagyjátékfilm gyanánt Dettre Gábor (Felhő a Gangesz felett) Tabló című kétórás moziját nézhette meg lelkes – bár mi tagadás: egyre fáradtabb – filmszemlekommandónk. A film eredetileg tervezett címe sok mindent elárul: Romazsaru. Kertész Ákos író A gyűlölet ára című krimijén alapuló filmben a cigány származású rendőr, „Zafír” (Mucsi Zoltán) nyomoz egy alvilági ócskás meggyilkolása ügyében. De nem a nyomozás a lényeg, hanem a miliő, Budapest-alsó, ahol minden menthetetlenül lepukkant és elromlott, ahol egyaránt utálják a cigányokat, a zsidókat, a magyarokat stb. Hangsúlyos továbbá a film szerelmi mellékszála, amiben a detektív erdélyi romalány védence (Fátyol Kamilla) és zsidó felesége (Györgyi Anna) között ingadozik. Tulajdonképpen mindkettőt őszintén szereti, de…
A Tabló nézhető, időnként megnevettetésre képes alkotás, aminek a legapróbb szerepeiben is komoly színészkiválóságok láthatóak (például Zafír apját Keres Emil alakítja, Monori Lili romafeleséget játszik), és Fábry Sándor szintén kap néhány igen jó percet (szerintünk az ott elhangzó szöveget ő maga írta).
Az információs vetítést követően a rendező elárulta, hogy a film zeneszerzője, a világhírű román hegedűművész, Alexander Balanescu a szemle vendége lett volna, ám a londoni reptéren rosszul lett, és nem tudott hozzánk jönni.
Sajnáltuk. Jobbulást kívántunk. Nem örültünk.
Annak viszont igen, hogy a mozihelyszínt ellepték az érdeklődők, akik – nagyon reméljük – nem az új Asterix-mozira, hanem az éppen induló Nyugalomra, a Márió, a varázslóra, a Kalandorokra és a Tablóra váltottak jegyet.
