Az egzotikus vadállattartásnak már a középkorban is voltak előzményei Magyarországon, Zsigmond és Mátyás korában is többféle egzotikus állat élt Budán, illetve Visegrádon: tudunk oroszlánokról, párducokról, és különféle ritka madarakról is. A királyi vadállatgyűjteményre egyébként régészeti leletek utalnak, a közelmúltban például egy leopárdfog került elő a budavári ásatásokon. A török kiűzése után főképp vándor állatseregletek bemutatóin láthatott egzotikus állatokat a hazai közönség, mígnem a reformkorban felmerült egy Pesten létesítendő állatkert gondolata is – írja közleményében a Fővárosi Állat- és Növénykert.
A szabadságharc és az utána következő évek nem kedveztek a létesítésnek, ám az 1850-es évek végén ismét szóba került az elképzelés. Az alapítási eszme úttörői Xántus János, a világjáró zoológus és etnográfus, Szabó József geológus professzor, Kubinyi Ágoston, a Nemzeti Múzeum igazgatója, és Gerenday József, a Füvészkert igazgatója volt. Hosszas előkészítő munka eredményeképpen 1866. augusztus 9-én csütörtökön, a déli harangszóra meg is tudták nyitni az állatkertet, amelynek ekkor Xántus János lett az igazgatója.
Deák sokat látogatta a barnamedvét
Az első zsiráf (forrás: zoobudapest.com)
A megnyitás idején az állatkert sok tekintetben különbözött attól, ahogyan a látogatók ma láthatják. A kert területe nagyobb, 18 hektár volt – ma 10,7 hektár. Hozzá tartozott a Városligetnek az a része is, ahol ma a szomszédos éttermek (Bagolyvár, Gundel), illetve a Fővárosi Nagycirkusz működik, ráadásul a mai Vidám Park területének jelentős része is az állatkerthez tartozott ekkoriban.
Mások voltak az állatházak is, ugyanis az 1866-os épületek közül ma már csak a Bagolyvár áll. Lényeges különbség volt az is, hogy az állatállomány nem volt olyan gazdag, mint manapság, és számos olyan faj hiányzott még, amit manapság tipikus állatkerti fajként tartanak számon: oroszlán, elefánt, víziló, zsiráf, orrszarvú. A közönség kedvence ekkoriban Kristóf, a barnamedve volt, akit Deák Ferenc is rendszeresen meglátogatott.
Három évre bezárt
Az első zsiráfot Erzsébet királyné közbenjárására Ferenc József ajándékozta az Állatkertnek 1868-ban. Az első elefánt – éspedig egy afrikai elefánt – 1875-ben, az első víziló (a legendás Jónás) 1893-ban, az első orrszarvú 1894-ben érkezett. Közben a nagyobb látogatószám elérése érdekében az igazgatóság más látványosságokat is kínált az állatok mellett: a XIX. század végén kötéltáncosok, akrobaták, tűznyelők, céllövő fenomének is hozzá tartoztak az állatkerti látványosságokhoz, a szakállas nőkről már nem is beszélve. A XX. század elejének kedvezőtlen gazdasági fejleményei azonban végül csődbe vitték az Állatkertet üzemeltető társaságot. Ekkor a kert üzemeltetését Budapest Főváros vette át.
A barnamedve volt Deák kedvence (fotó: MTI)
A városvezetők az átvétel után mindjárt el is határozták, hogy az akkor már meglehetősen korszerűtlen Állatkertet teljesen átépítik. A rekonstrukció ideje alatt, 1909-től 1912-ig az intézmény nem fogadott látogatókat, a kert csaknem teljes egészében építési területté vált. Lendl Adolf zoológiai elképzelései, Neuschloss Kornél, Kós Károly és Zrumeczky Dezső építészek tervei alapján ekkor épült a kert ma is meglévő műemlék épületeinek többsége, így a Főkapu, a Nagy- és a Kisszikla, a Madárház, a Fácános és még sok más építmény. A teljesen felújított állatkert 1912-ben nyílt meg ismét a látogatók előtt.
Felszántották a parkokat
A két világháború között számos jelentős szakmai eredményt értek el az Állatkert munkatársai. Rendszeresen születtek vízilóborjak, világviszonylatban is az elsők között sikerült eredményesen felnevelni a jegesmedve bocsokat, és az egész földkerekségen először a budapesti zooban szaporodtak az örvösmedvék és a maszáj zsiráfok. A második világháború idején szinte teljesen elpusztult az állatkert. A stratégiai célpontnak számító vasút közelsége miatt a kert területét számos szőnyegbombázás érte, 1945 januárjában pedig az ostrom harci cselekményei folytak a Városligetnek ebben a felében. A háború végére az egykori kétezres állatállományból csak tizenöt állat maradt életben, és az épületek nagy része is romhalmazzá vált.
1945. május elsején már újra látogatókat fogadott az Állatkert, igaz, hogy csak néhány tucat állatot láthatott a nagyközönség. Annak érdekében, hogy az állatok számára a takarmányhiányos időkben is elegendő táplálékot biztosítsanak, felszántották az állatkert parkrészeit, és dísznövények helyett különféle zöldségeket, takarmányozásra felhasználható növényeket termesztettek. Az évek múlásával persze újra benépesült a kert, és a romos állatházakat is lassanként felújították. Igaz, akkoriban egyáltalán nem számított ritkaságnak, hogy egy-egy helyreállított épület megnyitását – például a Pálmaházét – december 18-ára, vagyis Sztálin születésnapjára időzítették.
Az 1950-es és 1960-as évek nevezetes állatkerti igazgatójának, Anghi Csabának a nevéhez fűződik az állatkerti oktató-nevelő munka, a zoopedagógiai tevékenység megszervezése, amely napjainkban az egyik legfontosabb feladata az állatkerteknek. Az 1980-as és ’90-es évekre ezek mellé csatlakozott a természetvédelem, így a városligeti intézmény ma már a veszélyeztetett fajok védelmében is igen jelentős szerepet játszik. 142 esztendő alatt a Fővárosi Állat- és Növénykert az ország egyik legnépszerűbb, leglátogatottabb kulturális intézményévé vált – megnyitása óta legalább százmillióan látogatták meg.
