Szakértők egyre inkább egyetértenek, hogy napjainkban a kezdődő globális felmelegedés tanúi lehetünk, ami súlyos következményekkel járhat az emberiség és az egész földi élővilág számára. Az is egyre nyilvánvalóbb, hogy a klímaváltozást nagyban gyorsítja az emberi tevékenység, elsősorban a szén-dioxid kibocsátásával. A CO2 visszafogása stratégiai cél lett az egész világon, ami a levegőbe jutó gáz lekötését, föld alá sajtolását is jelentheti. Elsődleges vizsgálatok azt bizonyítják, hogy Magyarországon komoly földtani kapacitások állnak rendelkezésre a szén-dioxid hosszú távú, biztonságos tárolására.
Szabados Gábor, az MBFH elnöke és Katona Gábor elnökhelyettes
Az egyre szigorúbb csökkentési kötelezettségek és a cégek számára kiosztott szén-dioxid-kibocsátási kvóták adásvételével a vállalatok és a kormányok egyre inkább érdekeltté válnak, hogy akár milliárdokat költsenek az eljárásra. A CO2 föld alá sajtolásának magyar és nemzetközi lehetőségeiről, várható gazdasági hasznáról Szabados Gáborral, a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal (MBFH) elnökével, és Katona Gábor elnökhelyettessel beszélgettünk.
Vissza a föld alá
Magyarországon – elsők között a világon – már az 1970-es években alkalmazták a szén-dioxid ipari méretű földbepréselését kőolaj és földgáz bányászatához. Ha egy lelőhelyen már kitermelték a nyersanyag nagy részét, a tárolómedencében csökken a nyomás, a maradék nyersanyag kinyerése gazdaságtalanná válik. Ekkor pumpálnak a földbe CO2-t, ami gyakorlatilag „kipréseli”, a felszínre hajtja a maradék szénhidrogéneket – ezt nevezik serkentő visszasajtolásnak. Hazánkban egyébként nagy tisztaságú szén-dioxid-mezők vannak, amelyet ipari felhasználásra régóta bányásznak – jóval olcsóbb, mint a légkörből megszűrve újra felhasználni.
Mintegy tíz éve merült fel – először Norvégiában és Nagy Britanniában –, hogy kimerült szénhidrogén-tárolókba ipari módszerekkel sajtolják vissza a szén-dioxidot. Szabados Gábor szerint a visszasajtolás megoldható, a technika is rendelkezésre áll, és akár száz évre megoldhatjuk vele a nagy erőművek „szennyezésmentes” működtetését. Az unió komolyan tervez vele, irányelvet készül megfogalmazni a gyakorlati megvalósításról. Értelemszerűen két megoldás jöhet szóba: a jövőben az erőműveket eleve a CO2 föld alatti tárolására alkalmas terület fölött építik fel, vagy – akár a ma is üzemelő erőművek kibocsátását is – csővezetékkel szállítják a tárolóba.
Milliárdos üzlet a „melléktermék” is
Magyarország különlegesen jó földtani adottságokkal rendelkezik a tárolásra, ami három geológiai környezetben történhet. Kimerült kőolaj- és földgázlelőhelyek: leginkább a szivacshoz hasonló szerkezetű, nagy átjárhatóságú kőzettestek, amelyeket kis átjárhatóságú „záróréteg” fed. A tárolás biztonságára garancia, hogy ez a környezet évmilliókig tartotta csapdában a kőolajat és a különböző gázokat. További előnye, hogy a korábbi – szénhidrogének után folytatott – kutatások eredményeként igen jól ismertek, és a meglévő létesítmények egy része felhasználható a CO2 besajtolására. Egyes kimerült kőolajtelepeken a bepréselt szén-dioxid segítségével további, más módszerekkel nem kinyerhető kőolajhoz juthatunk – jegyzi meg Katona Gábor.
A gazdaságosan már nem hasznosítható széntelepek is kiváló „CO2-temetők”: a szén nagy fajlagos felülete miatt könnyen meg tudja kötni felületén a szén-dioxidot, és egészen drasztikus nyomás és hőmérséklet alatt is képes megtartani. Nem mellékesen, a besajtolt CO2 képes kiszorítani a szén felületén addig raktározott metánt: az így kinyert gáz mennyisége 60-600 millió köbméterre tehető. A legnagyobb potenciált a mélyben fekvő sós vizes rétegek (aquiferek) jelentik. Ezek porózus, sós vizet tartalmazó kőzetek, amelyek az ivóvíztárolóknál mélyebben, azoktól elszigetelve helyezkednek el.
Gázfáklya Hosszúpályi közelében, a gázkút próbaüzemén (fotó: MTI)
Jelenleg összesen 5-6 milliárd köbméter gázt tudunk tárolni, és a kapacitás még bővíthető. A hazai erőművek kibocsátását tehát évtizedekre el tudnánk nyeletni a földben, ami a kvótakereskedelemnek köszönhetően a jövőben milliárdos bevételt jelenthet. Ma 10 olyan üzemet támogat az állam, amely meglévő erőművek környékén kutatja a föld alatti CO2-tárolás lehetőségeit.
Északon aratják le a nagy hasznot
A gáz föld alá sajtolására tehát adott a lehetőség, politikai döntés és kedvező gazdasági környezet kell ahhoz, hogy megindulhasson. A jövőben akár az is elképzelhető, hogy Magyarország tárolókapacitását nem földgáz, hanem CO2 elhelyezésére használjuk majd fel attól függően, hogy melyik a „jobb üzlet”. Bár hazánk tárolóképessége jelentős, az nem fordulhat elő, hogy mi leszünk a világ gáztemetője, vagyis hogy külföldről jelentős mennyiségű szén-dioxidot szállítanának magyar tározókba. A lehetőséggel hazai méretekben kell foglalkozni – mondják a szakemberek.
Elképzelhető, sőt valószínű, hogy az észak-európai államok – Norvégiával az élen – hatalmas üzletet fognak a szén-dioxid köré szervezni. Az északi tengereken működő óriási platformok felépítése és működtetése hihetetlenül nagy összegeket emészt fel. Ha kifogynak a szénhidrogénkészletek, amelyek fölé telepítették, ezeket a monstrumokat nem éri meg átköltöztetni, lebontani pedig anyagi csőd lenne. Ott maradnak viszont alattuk a kiürült kőolaj- és földgáztelepek, azaz a tökéletes szén-dioxid csapdák, amelyeket kiválóan hasznosíthatnak. Nagyon leegyszerűsítve: amelyik csövön korábban az olajat és a gázt pumpálták Európa országaiba, azon érkezhet vissza a szén-dioxid a föld alá.
Nincs oka aggodalomra, de nem árt az óvatosság
A bányászati szakemberek szerint a CO2 föld alatti tárolása elméletben nem jár kockázattal, a gyakorlatban viszont folyamatos ellenőrzésre van szükség, monitoringrendszert kell kiépíteni a tárolók közelében. A szén-dioxid ugyanis a levegőnél nehezebb, szivárgás esetén kitöltené a völgyeket, a mélyebben fekvő területeket, a pincéket, és már háromszázalékos koncentrációban halált okoz. Amellett, hogy folyamatosan ellenőrizni kell a tározók nyomását, a környéken is éjjel-nappal működő monitoringszolgálat kialakítására van szükség. A nyomáscsökkenés ugyanis nem feltétlenül jelenti a gáz szökését a levegőbe, elképzelhető például, hogy az üreges kőzetben idővel utat találva magának elterül, esetleg más tározókba fejtődik át.
Alapvető fontosságú tehát a megfelelő, biztonságos technika kidolgozása, mielőtt nagy mennyiségben kezdjük el föld alá sajtolni a gázt. A tervezett tározókban uralkodó nyomás ugyanis lényegesen nagyobb a már kipróbált, serkentő visszasajtolás után fellépő nyomásnál. És hogy ideális esetben meddig maradhat a szén-dioxid a föld alatt? Gyakorlatilag korlátlan ideig. Addig, amíg ki nem engedjük, amíg nem találunk olyan területet, ahol gazdaságosan hasznosítani tudjuk. Sikeres kísérletek folynak már ma arról, miként lehet a CO2-ből metanolt, vagyis üzemanyagot készíteni.
