Nyugat-Németország feldolgozóiparában egy munkaóra tavaly átlagosan több mint 47 márkába került. A cégeket és a gazdaságot nem is annyira a közvetlen munkabérek terhelik; sokkal inkább a szociális háló finanszírozása drágítja jelentősen a ráfordításokat. Amíg a közvetlen óradíjak Dániában, Svájcban és Norvégiában is a német bérek felett vannak, addig Nyugat-Németország a járulékos költségeket is figyelembe véve jelenleg messze a legdrágábbnak tekinthető (lásd a táblázatot). Különösen a munkaadói társadalombiztosítási járulékok nyomnak a latba: tavaly ezek a közvetlen bérköltségek 82 százalékára rúgtak, holott 1980-ban még csak 75 százalékot tettek ki. Ugyanezen idő alatt a második helyen álló Svájcban a hasonló járulékos terhek a közvetlen bérköltségek 47 százalékáról csak 53 százalékos értékre kúsztak fel.
Első pillantásra úgy tűnhet, hogy vállalati szempontból a kölni kutatóintézet statisztikáiban külön kezelt Kelet-Németországban a feltételek lényegesen előnyösebbek: az új szövetségi tartományokban a bérköltségek még jóval a nyugatnémet szint alatt vannak. Az utóbbi évek mozgásai azonban arra utalnak, hogy az újraegyesítés után még viszonylag dinamikus Kelet egy “költségdinamikai zsákutcába” manőverezte magát, és ma már drágább, mint Franciaország vagy Olaszország. Az IW adatai szerint a keletnémet bérköltségek 1992-ben még sokkal kedvezőbb versenyképességi szinten voltak, 1996-ban azonban – a béreknek a nyugatnémet szinthez való túl gyors illeszkedése, illetve a megemelkedett járulékos költségek miatt – összességében 58 százalékkal emelkedtek. Tovább élezi a helyzetet a munka termelékenységének alakulása, amely nem tart lépést a bérek emelkedésével, s ez az új tartományokban erős nyomás alatt tartja a vállalatokat és a munkaerőpiacokat.
Az egyes országok bérköltségeinek eltérő alakulását alapvetően a nemzeti bérpolitikák különbségeire lehet visszavezetni, ám ezekre az árfolyamváltozások is rárakódnak. Az IW számításai szerint német szempontból hosszabb távon a kép még kedvezőtlenebb. Nyugat-Németországban 1980 és 1996 között a bérköltségek csak Japánnal, Ausztriával és Finnországgal összevetve csökkentek. Ezzel szemben az Egyesült Államokban a fenti időszakban Nyugat-Németországhoz viszonyítva majdnem 30 százalékkal estek vissza a bérköltségek.
A tanulmány szerint ez az eltérés részben a hosszú távú árfolyam-változások rovására írható, részben azonban a német reálbérek erős növekedésének tudható be. Az, hogy a nyugatnémet iparnak hagyományosan magasabb költségeket kellett elviselnie, mint a konkurenciának, megmutatkozik a kereskedelmi partnerekkel szembeni “költségtávolságban” is. Az IW számításai szerint a nyugatnémet iparban 1980-ban egy munkaóra 32 százalékkal volt drágább a többi OECD-ország (világ-exporthányadra súlyozott) átlagánál. A nyolcvanas évek végére ez a távolság ugyan 28 százalékra csökkent, ám a kilencvenes években a bérköltségek olyan lökést kaptak, hogy a nyugatnémet vállalatoknak tavaly az említett számítás alapján a külföldi versenytársakénál már 55 százalékkal magasabb bérköltségeket kellett elkönyvelniük.
