E követelmények teljesítése igénybe fogja venni Simitis miniszterelnök képességeit. Az erős vezetés eddig nem az ő stílusa volt, de ezen változtatnia kell. Mindazonáltal van helye bizonyos óvatos optimizmusnak. A kormányzat eddigi legnagyobb sikere az volt, hogy az inflációt két év alatt 11 százalékról alig 8 százalék fölé sikerült levinni (az EU-átlag 2,5 százalék), a kiadások növekedését pedig 1996-ban 0,5 százalékra csökkenteni az 1995. évi 1,4 százalékról. Az utolsó két évben az alapkamatlábak körülbelül öt százalékponttal estek (22-ről 17 százalékra). Ez részben az alacsonyabb inflációnak a következménye; másrészt a bankok versenyének, hogy kedvezőbb hitelcsomagokat nyújtsanak. Eközben a bruttó befektetések 1996-ban 9,5 százalékkal nőttek az előző év 5,8 százalékával szemben, és a valutatartalékok 15,7 milliárd dollárnyi rekordnagyságot értek el.
Számos régi, súlyos gond ugyanakkor megmaradt. A költségvetési deficit továbbra is elfogadhatatlanul nagy: a nemzeti össztermék 7,6 százaléka. Az államadósság a GDP 113 százalékára (148 milliárd dollárra) szökött fel. A tartósan erős drachma visszafogta az exportot. Ezért a folyó fizetési mérleg deficitje már 1995-ben 2,85 milliárd dollár volt, ami közel százszázalékos emelkedés 1994-hez képest, 1996-ban pedig a még nem teljes adatok szerint 3 milliárd fölött van.
Ami a politikusokat végre lépéskényszerbe hozza, az a Maastrichti Egyezmény. Ez az okmány arra kötelezi Görögországot, hogy az évtized végére 3,5 százalékra fokozza a GDP éves növekedését, szemben az 1995-ös 2 és az 1996-ra becsült 2,8 százalékkal. Ugyancsak előírja a rövid lejáratú bankközi kamatlábak erős csökkentését, a jelenlegi 13-ról legfeljebb 6,2 százalékra. Végül – és ez lehet a legnehezebben feladat – az inflációt évi 3 százalékra kell mérsékelni. A maastrichti célkitűzések teljesítése esetén Görögország 2001-ben csatlakozhat az egységes európai pénznemhez – két évvel később, mint az Európai Unió kulcsországai.
A Simitis-kabinet ambiciózus költségvetést állított össze 1997-re. A büdzsé legfőbb célja, hogy Görögország 1998 végére elérje a maastrichti feltételeket. A Wall Street Journalnak nyilatkozó Zolotas, tekintélyes bankár és közgazdász, Görögország egyik legismertebb gazdaság-teoretikusa azonban ezeket a célokat túlságosan szigorúnak tartja: “Ha egyszerre iktatjuk törvénybe a gazdasági konvergencia összes követelményét, az rendkívül kemény lesz.” Zolotas szerint, aki 1989-ben rövid ideig egy többpárti kormány elnöke volt, a maastrichti határidőket kijjebb kellene tolni. Érvelése szerint Görögország gazdasági gyengesége csak a nemzetközi spekulánsokat hozná kísértésbe. Úgy véli, az integrációs sokk enyhítésére létre kellene hozni a gazdaságilag gyengébb EU-tagországok szövetségét.
Eközben az EU megnyitotta a csapokat, s 1999-ig 39 milliárd dollárnyi segély érkezhet Görögországba mint a “II. Közösségi Támogatási Keret” (ismertebb nevén: “II. Delors-csomag”) része. Simitis miniszterelnök és technokratái úgy vélik: az ő érdemük a csomag kiharcolása, amelynek jóváhagyása feltételezte, hogy Görögország kitartson a nadrágszíj-megszorító politika mellett.
Az EU-alapok beáramlása az OECD szerint várhatóan segíti a GDP-növekedés gyorsulását. Az OECD azonban ugyanakkor a merev görög munkajogi jogszabályok sürgős reformját ajánlja, mivel a munkanélküliség az utóbbi időben 10 százalék körül stagnál, szemben az egy évtizeddel korábbi 5 százalékkal.
Egy másik kulcsprobléma a privatizáció. A kormány várhatóan hatalmas akadályokkal fog szembekerülni, mihelyt összeszedi bátorságát, hogy egy működőképes programba belefogjon.
1995 márciusában már volt egy félénk kísérlet: az állam által működtetett Hellén Távközlési Szervezet (OTE) papírjainak 6 százaléka került a részvénypiacra. Végeredmény még nincs, de a jelzések szerint a kibocsátás várhatóan 96 milliárd drachmát hoz, ami segíti az OTE versenyképességének javítását a gyorsan növekvő mobiltelefon-piaccal szemben. A listán a következő az Állami Olajvállalat (DEP) lenne, amelyik külföldi menedzsment-cégek segítségével most hajt végre szerkezetátalakítást. Ezt követheti az Állami Energia Vállalat (DEH) – persze a nemzetközi befektetők hangulatának függvényében.
A görög állami szektort, deficitje ellenére, a szakszervezetek és a szocialista párt (PASOK) balszárnyának heves ellenállása tartja életben. A nemzetközi (EU) követelmények, a Görög Nemzeti Bank, valamint a szocialista Simitis-kabinet hivatalos politikája azonban egyaránt elkerülhetetlenné teszik a gazdaságpolitikai fordulatot ebben a tekintetben is.
