Egy régi parasztháztartásban alig keletkezett szemét; akkoriban még magától értetődőnek számított a ház körüli hulladék továbbhasznosítása. Az idő múlásával azonban egyre több lett a hulladék és egyre több helyet foglalt el, a kemikáliák megjelenésével pedig a környezeti ártalmak is fokozódtak. A XX. század második felében már ökológiai katasztrófák hívták fel a figyelmet arra, hogy a nem megfelelő hulladékkezelés az ember környezeti létfeltételeit fenyegeti.
A környezetvédelmi szaktárca ambiciózus Nemzeti Környezetvédelmi Programmal (NKP) rukkolt elő. Ez többek között azt tűzi ki céljául, hogy a levegőszennyezést a nemzetközi megállapodásokban megjelölt szintre csökkentsék. A kéndioxid-kibocsátást például 2000-ig az 1980-as szint 45 százalékára kell csökkenteni, az illékony szerves vegyületek kibocsátása pedig nem lépheti túl a rendszerváltás előtti szintet. A vállalt kötelezettségek között szerepel az ózonkárosító anyagok felhasználásának teljes beszüntetése is.
Magyarországon a felszíni vizek szennyezettsége főleg a csatornázottság hiányának tudható be, ezért a környezetvédelmi kiadások 60 százalékát a felszíni vizek védelmére: csatornázásra, szennyvíztisztító telepek építésére fordítják. A program az ország 65 százalékos csatornázottságát és az élővizekbe folyó csatornázott szennyvíz teljes mennyiségének legalább biológiai tisztítását tűzi ki célul. Hosszú távú célként szerepel, hogy a környezet szervesanyag-terhelése a jelenleginek az ötödére csökkenjen.
Az országgyűlés 1995. május 30-án fogadta el a környezetvédelmi törvényt, amelyet a természetvédelmi és területfejlesztési törvény követett. Ennek a folyamatnak a szerves folytatása a hulladékgazdálkodási törvény, amelynek tervezete várhatóan még az idén a parlament elé kerülhet.
A Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium nagyra törő terveinek megvalósításához persze rengeteg pénzre lenne szükség. Az előzetes elemzések szerint az NKP végrehajtása 800 milliárd forintba kerülne. Magyarország azonban egyelőre nemzeti össztermékének csupán egy százalékát fordítja környezetvédelemre, szemben a fejlett ipari országokkal, ahol ez az arány a lényegesen magasabb nemzeti össztermék 1,5-2 százaléka. A GDP-hez viszonyított 1,7 százalékos európai átlag elérését 2002-re tervezi a kormányzat. A pénzügyi terhek megosztására egyelőre a következő javaslat született: az összeg több mint negyedét a jövőben a központi költségvetés, harmadát a gazdálkodók, ötödét a helyi önkormányzatok, 10-12 százalékát állami alapok, 10 százalékát pedig a háztartások fizessék.
A növekvő környezetvédelmi kiadások finanszírozására a szakminisztérium bővíteni kívánja a termékdíjfizetésre kötelezett árucikkek körét. Az akkumulátorok, az üzemanyagok és a gumiabroncsok után a szárazelemek, a mezőgazdasági vegyszerek, műtrágyák, oldószerek, a számítógépek és más elektronikai cikkek forgalmazásáért és használatáért is zöldadót kellene fizetni.
A javaslat hamarosan a parlament elé kerül. Ha az országgyűlési képviselők támogatják a tervezetet, akkor az ország egyik legnagyobb elkülönített pénzalapja, a Központi Környezetvédelmi Alap bevételei megközelíthetik a 30 milliárd forintot.
Ebből nyilván jut majd az országot egyre inkább sújtó szemétgondok megoldására is. Magyarországon évente körülbelül 104 millió tonna hulladék képződik. Ebből 4 millió tonna a szilárd települési hulladék, 20 tonna a folyékony lakossági melléktermék, 80 százalékot pedig az ipar, a mezőgazdaság és a szolgáltató ágazatok tevékenysége produkál. A 4 millió tonna kommunális szilárd hulladék 75 százalékát az ország több mint 2600 lerakóhelyén helyezik el (amelyekből jelenleg mindössze 300 felel meg a műszaki követelményeknek); 8 százalékát égetéssel semmisítik meg. 14 százalék sorsa a statisztika számára ismeretlen – ezek lelőhelyei az erdőszélek, az út menti árkok…
Elgondolkodtató, hogy a képződött hulladéknak mindössze 3 százalékát hasznosítják újra. Nagy gondot jelent az évi 4,2 millió tonna veszélyes hulladék is, amelynek közel felét az alumíniumgyártás mellékterméke, a vörösiszap adja. A veszélyes hulladékok egy része a keletkezés helyén, átmeneti tárolókban szennyezi a környezetet. Eközben a speciális aszódi hulladéklerakó és a dorogi hulladékégető – a termeléshez képest alacsony kapacitásai ellenére – kihasználatlan.
Akármilyen nagyra törő terveket is fogalmaz meg az NKP, s bármilyen nagy többletbevételeket is rendel ezek megvalósításához a későbbiekben a törvényhozás, a környezet állapotát elsősorban a gazdálkodó szervezetek szemléletváltása: a környezetbarát termelőtevékenység és termékek elterjedése javíthatja. Már amennyiben a piacon képesek elfogadtatni az ezzel járó többletköltségeket.
