Foci

Az élvonalba jutott a Diósgyőr

Kikapott Mezőkövesden a DVTK, de mivel a Nyíregyháza is vereséget szenvedett Vácon, újra az NB 1-ben a miskolci csapat.

A borsodi együttes tavaly esett ki az NB I-ből, azaz egyből sikerült visszakerülnie az első osztályba, miután két fordulóval a bajnokság vége előtt előnye hat pont a szombati sikerével második Mezőkövesddel szemben, de riválisánál hárommal több sikere révén már bajnok.

Egy biztos: Mezőkövesden és Miskolcon ma fontosabb meccs is volt, mint a Barcelona és a Manchester United Bajnokok Ligája találkozója. A galériánk első képéről nem is juthat más eszünkbe, mint a mondás: EZT MINDENKINEK LÁTNI KELL. A pálya környékén, ahogyan mondani szokták, még a csilláron is lógtak, vagy éppen a tetőn…

A mérkőzésre több száz diósgyőri szurkoló jött el, de a kisváros együttese sokáig bízott benne, ők lehetnek a nevető harmadikak a DVTK és a Nyíregyháza küzdelmében.

A Nyugati csoportban a Pécs hazai pályán háromgólos győzelmet aratott a Győr II. csapata felett, így megelőzte a forduló előtt éllovas Videoton II. együttesét, amely korábban kikapott a Budaörstől.

Ness Hungária NB II, 28. forduló:
Keleti csoport:
Orosháza-REAC 1-3 (1-1)
Dunakanyar-Vác – Nyíregyháza Spartacus 3-1 (0-1)  
Kazincbarcika-Bőcs 1-0 (0-0)
Hajdúböszörmény-Vecsés 2-1 (1-1)
Mezőkövesd-Diósgyőri VTK 1-0 (0-0)
Cegléd-Békéscsaba 0-0
MTK Budapest II – DVSC-TEVA II 1-0 (0-0)
Az élcsoport: 1. (és már feljutott) Diósgyőri VTK 65 pont, 2. Mezőkövesd 59, 3. Nyíregyháza Spartacus 57
Nyugati csoport:
Ajka-FC Tatabánya 0-0
Baja-Veszprém 2-0 (0-0)
Pécs-Győri ETO FC II 3-0 (1-0)
Videoton FC II-Budaörs 0-1 (0-1)
Kaposvölgye-Szigetszentmiklós 2-1 (0-1)
Az élcsoport: 1. Pécs 60 pont/28 mérkőzés, 2. Videoton FC II. 58/28, 3. Gyirmót 56/27

Ajánlott videó

Olvasói sztorik