Gazdaság

Csányi külön csomagol a trafikosoknak

Az OTP Bank hitelkonstrukciót dolgozott ki a nemzeti dohányboltok üzemeltetőinek.

A pénzintézet szerint több szempontból sincsenek könnyű helyzetben a július elsejétől induló nemzeti dohányboltok üzemeltetői. Ugyan a koncessziót magánszemélyként lehetett elnyerni húsz évre, ám a trafikot egyéni vállalkozóként vagy betéti társaság beltagjaként elnyert koncesszióval lehet üzemeltetni, így a nyertesekre július elsejéig sok feladat vár: új cég alapítása vagy az egyéni vállalkozói engedély kiváltása (illetve a meglévő vállalkozás átalakítása), bankszámla nyitása, és mindez bejelentése a cégbíróságon, az adóhatóságnál és a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt.-nél is.

Az OTP Bank gyorselemzése szerint az új trafikok beindításához, az üzlethelyiségek kialakításához, az induló árukészlet beszerzéséhez több millió forintra van szükségük az üzemeltetőknek, amelyet az érintettek többsége hitelből finanszírozna. Az eddigi tapasztalatok alapján sok az átszerződő ügyfél, aki kifejezetten a trafikosoknak kidolgozott számlakonstrukció miatt érkezik, az érdeklődők fele már új cégének nyitja a számlát, 40 százalékuk még csak most tart a cégalapításnál.

Emellett a trafikosoknak július elsejéig be kell fejezniük az üzlethelyiség kialakítását, a szükséges berendezések, például a pénztárgép és az induló árukészlet beszerzését. Az eddig az OTP-hez fordult trafikosok többsége már rendelkezik üzlethelyiséggel, amelyet viszont még át kell alakítani, és még nincs információjuk arról, hogy a dohány-nagykereskedőktől milyen feltételekkel szerezhetik majd be az árukészletet.

„Az érdeklődők többsége a koncessziónkénti maximális 5 millió forintos hitelkeretben gondolkodik, emellett a legtöbben a POS-terminál és az új bankszámla-konstrukció iránt érdeklődtek, illetve sok nyertes tett fel kérdéseket a pénztárgépek lízingelési lehetőségével kapcsolatban” – közölte Csonka Tibor, az OTP Bank MKV üzletágának ügyvezetője. Az OTP Bank új, kifejezetten induló trafikoknak kialakított folyószámlahitel-konstrukciója számos olyan elemet tartalmaz, amely könnyítést nyújt az új vállalkozások részére.

Mivel a döntően a dohánytermékek kiskereskedelmi tevékenységére megalakult vállalkozói kör sem lezárt éves gazdálkodási adatokkal, sem számlaforgalommal nem rendelkezik, így ezeket az igényléskor nem is várják el. A folyószámlahitel rugalmas hitel-igénybevételi lehetőséget biztosít, szabad felhasználású, és hitelkamatot csak az igénybe vett összeg után kell fizetni – közölte a pénzintézet. A konstrukciót az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány kezességvállalása mellett vehetik igénybe a trafiktulajdonosok, elnyert koncessziónként maximum 5 millió forint összegben.

Az OTP Bank a dohányboltok elindulását és azok beüzemelését kedvezményes számlavezetéssel is támogatja: a dohány-kiskereskedelemmel foglalkozó ügyfeleknek a számlanyitást követően hat hónapig nem számítják fel számlavezetési havi díját. Az OTP az induló Nemzeti Dohányboltoknak forró vonalat alakított ki a 06-1-366-6213-as számon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik