Néhány hete a berlini pénzügyminisztériumban lázas munkával összeállítottak egy listát, mintegy 10 méltán közismert német vállalatvezető nevével. Gerhard Schröder kancellár hosszas tétovázás után úgy döntött, meneszti Ron Sommert, a Deutsche Telekom (DT) vezérigazgatóját, és a listán a szóba jöhető utódjelölteket szedette csokorba. Csakhogy hiába. A megkörnyékezettek – köztük például Ferdinand Piech, a Volkswagen autóipari konszern közelmúltban nyugdíjba vonult elnöke vagy Gerhard Cromme, a Thyssen Krupp acélművek jelenlegi első embere – egytől egyig elhárították a felkérést. Kiszivárgott hírek szerint többnyire arra hivatkoztak, hogy sosem dolgoztak a távközlés területén. Ám ha Schröder az igazi okokra kíváncsi, elsősorban önmagában kellene keresnie a hibát.
Sommernek mennie kellett, ezt különösebben senki sem vitatja. Igaz, hogy a DT élén eltöltött hét év alatt a nehézkes állami monopolcégből egy, a globális távközlési piacon is sikeres vállalatot kovácsolt, a telefoncég 67 milliárd euróra dagadt adósságállománya és a részvényeinek elmúlt két évben végbement 90 százalékos árfolyamzuhanása azonban felelősért kiált.
FŐRÉSZVÉNYES ÁLLAM. Csakhogy azt a DT vezérigazgatói irodáján kívül akár a berlini kormányhivatalokban is lehetett volna keresni. Az 1996 novemberében indult privatizáció után ugyanis az állam mindmáig megtartotta a maga kezében a társaság 43 százalékát, és főrészvényesi jogaival élve rendre “gúzsba kötötte” a cég vezetőjét.
Ron Sommer évek óta küzd például a halmozódó adósságállomány csökkentéséért, ám amikor egy-egy döntést meghozott, a kormányzat az utolsó pillanatban rendre közbelépett. Így tavaly már meg is egyezett az amerikai médiamágnás John Malone-nal, a Liberty Media Corporation tulajdonosával, hogy utóbbi 5,5 milliárd eurórért megvásárolja a DT kábeltévé-hálózatát. Ám a The Wall Street Journal Europe szerint Schröder megijedt attól, hogy “egy agresszív külföldit szabadítanak rá a belterjes német médiapiacra”, és a versenyfelügyelettel megvétóztatta az üzletet. Hiába rúgott tavaly 3,5 milliárd euróra a társaság vesztesége, Berlin ez év márciusában azt sem engedte Sommernek, hogy 40 százaléknál többet faragjon le az előző évi osztalékból, így a DT kénytelen volt 1,6 milliárdot “szétszórni”, ahelyett, hogy ebből a pénzből az adósságát csökkentette volna.
Tény, a DT évek óta remek fejőstehén a német kormányzat számára. Amikor 1996-ban először vitték a tőzsdére a cég papírjait, az államkassza 10 milliárd eurónyi összeggel gazdagodott. A második nekigyürkőzés 11 milliárdot hozott a berlini konyhára. Amikor pedig a kormány 2000 augusztusában harmadik generációs mobilhálózat-építési engedélyt adott a DT-nek, 8,5 milliárd eurót zsebelt be az üzletből.
Mindazonáltal Sommer sem kímélte a társaság pénzét. Az elmúlt években költséges nemzetközi terjeszkedésbe vitte bele a Deutsche Telekomot, amely folyamat egyik utolsó állomása az amerikai VoiceStream tavaly májusi felvásárlása volt – 33 milliárd euróért. Mára egyértelműen kiderült: a mobilcég megvétele súlyos hiba volt. Az új DT-vezetés első dolga alighanem az lesz, hogy megszabadul a VoiceStream-től, ám elemzők szerint jó esetben is legföljebb 10 milliárd eurót kaphat érte.
VISSZAKOZTAK. Persze kérdés, hogy az új vezetésnek mennyire lesz megkötve a keze. Biztató jel, hogy a Schröder-csapat ezúttal nem tudta keresztülvinni az akaratát: első vezérigazgató-jelöltje, Gerd Tenzer, a DT technológiai és hálózati igazgatója heves elutasításra talált a részvényesek körében. Olyannyira, hogy jelölése hírére múlt hétfőn egy nap alatt 13 százalékot zuhant a társaság árfolyama. A kormány gyorsan visszakozott, és váratlanul a 71 esztendős Helmut Sihlert, a DT felügyelőbizottságának veterán tagját, a Novartis gyógyszeripari cég alelnökét tette meg az időközben “önként” lemondó Sommer ideiglenes utódjának, Tenzer pedig – szintén átmenetileg – az ő helyettese lesz.
Schröder tehát – fél szemmel már a szeptember 22-i parlamenti választásokra figyelve – ismét “rendet tett” a Deutsche Telekomnál. Ám a leplezetlen kormányzati beavatkozás egyelőre a kívánttal ellentétes hatást váltott ki: egyes elemzők szerint a kancellár megingatta a német piacgazdaság szabadságába vetett hitet. Mégpedig úgy, hogy csak másodsorban akarta megmenteni a gazdaság egyik talpkövét – mindenekelőtt persze választásokat akar nyerni.
