Úgy tűnik, mintha felbolydult volna a társadalom egy nagyobb része. Nemcsak durvulás van (ami baj), de – vegyük észre! – politizálás is (ami nem baj).#<# Egyre többen gondolják úgy, hogy el kell mondaniuk a véleményüket, állást kell foglalniuk. Autóbuszon, villamoson, utcákon és magánlakásokban alkalmi és baráti társaságok, kollegiális közösségek vitatkoznak, politizálnak. Kampány van. "Megyünk szavazni. És Te?"
REFLEKTORFÉNYBEN. A négyévenkénti választások reflektorfénybe állítják egyes szakmák okleveles szakértőit. Ilyenkor köszönt be a politológusok, közvélemény-kutatók és választási szakemberek “aranykora”. A politológusnak ez idő tájt – miként e sorok írójának is – sokféle “kihívással” kell szembenéznie. Rokonai, ismerősei ilyenkor kérdezik meg tőle, hogyan “kell” szavazni, mintha a szavazás valamiféle “tudomány” volna. Mások általános eligazítást várnak tőle, esetleg futurológusnak nézik, mint aki előre tudja a majdani eredményeket. Újságírók ilyenkor minden kampányrezdülésre mélyenszántó elemzést kérnek, forró a drót, szalad az e-mail.
A múlt héten egyik este a 8-as buszon váratlanul kitört hangos vita szem- és fültanúja lettem. A konfliktus két utas között bontakozott ki, de csakhamar futótűzként terjedt át az egész buszra. Két idősebb polgártárs összekapott azon, hogy egyikük látványosan kiterítve olvasta a radikális jobboldali párthoz közel álló hetilapot, amit a mellette ülő nehezményezett. A vita gyorsan eljutott a fasisztázásig, illetve kommunistázásig. Ezen a ponton kapcsolódtak be a többiek. A pártot még nem választó, bevásárlószatyros asszonyok egymás szavába vágva arra szólították fel a vitázókat, hogy azonnal hagyják el a buszt. Az addig egymással foglalkozó felek azonban – váratlanul egy platformra kerülve – úgy érveltek, hogy szólásszabadsághoz való jogukat az alkotmány biztosítja, őket nem hallgattathatja el senki. A férfi utastársak az asszonyoknál jóval kevésbé voltak apolitikusak, mert amint bekapcsolódtak a vitába, azonnal rekonstruálták a parlamenti patkó szinte valamennyi színárnyalatát. Még az első választó korosztályt képviselő fiatalok is lehalkították walkmanjüket, hogy követhessék az elhangzó argumentumokat. A verekedés szerencsére elmaradt.
A feszültté váló hangulat szinte mindenkire kihat. A tét nagy. Ezt demonstrálja az alábbi, nemrégiben kiadott állásfoglalás is: “A Magyar Politikatudományi Társaság elnöksége a 2002. évi parlamenti választások kapcsán felkéri a nyilvánosság előtt szereplő politikai elemzőket, politológusokat, hogy elemzéseikben, nyilatkozataikban a politikai ítéletalkotás helyett az események megértésére, magyarázatára, a politikai elemző szempontok tiszteletben tartására helyezzék a hangsúlyt, és politológusként nyilatkozva tartózkodjanak a nyílt pártpolitikai állásfoglalásoktól. Az elnökség egyben felhívja a sajtó munkatársainak a figyelmét, hogy lehetőség szerint törekedjenek olyan elemzők szerepeltetésére, akik tudományos tevékenységüknek köszönhetően jogosultak a politológus cím használatára. A politológusok médiaszerepeltetései során a szerkesztőségek ne vélelmezett politikai szempontok szerint válogassanak, riportalanyaiktól pedig ne a politikai véleményalkotást, hanem a magyarázó-megértő elemzést várják.”
A Politikatudományi Társaság állásfoglalása tiszteletre méltó dokumentum, józanságot kér, nehogy elszaladjon velünk – okleveles politológusokkal – a ló. Szakmai önvédelem. Igaza van abban is, hogy figyelmeztet: ilyentájt szoktak elszaporodni a sajtóban az olyan úgynevezett “politológusok”, akiket a szakma ugyan nem ismer, de akik pártos és felületes kommentárjaikkal az egész szakmát percek alatt lejárathatják.
PUBLICISZTIKA KONTRA TUDOMÁNY. Ám azt is elvárja az állásfoglalás, hogy a politológus a társadalom és a pártok fölé emelkedjék, “tartózkodjon a nyílt (sic!) pártpolitikai állásfoglalástól”, elemezzen, de ne ítéljen. Nehéz követelmény. Egyrészt a politikai folyamatokat nehéz úgy megértetni, elmagyarázni és elemezni, hogy közben ne mondjunk semmi olyat, ami ítéletalkotásnak (véleménynek) minősülne. Ilyenkor szoktak a politológusok veszélyesen közel kerülni a semmitmondáshoz. Másrészt a politológus is ember, aki azt a társadalmi valóságot vizsgálja, amelynek maga is része. Szakmai álláspontját megfogalmazza tudományos fórumokon, tudományos formában. De ha nem “tulajdonságok nélküli ember”, akkor neki is lehet véleménye, és neki sincs megtiltva, hogy elmondja azt. Mi több, alkotmányos joga. Csak az a fontos, hogy ne keverje össze a publicisztikát és a tudományt, szakmai álláspontját állampolgári meggyőződésével. De véleménycikket ő is írhat. Nézőpontja – remélem – neki is lehet.
