A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2007. szeptember 30-án jelentette be, hogy a következő év márciusától bevonja a forgalomból az egy- és kétforintosokat. Az indok egyszerű: az érméket drágább volt előállítani, mint a névértékük, de ennél még a „MÉH-ben” is többet adtak érte. Az egyforintos érme súlya például 2,05 gramm, amelynek 75 százaléka réz, 21 százaléka cink, 4 százaléka pedig nikkel. 2007 őszén a színesfém-kereskedők – a réz árárt figyelembe véve – 1200-1300 forintot adtak ezer darab egyforintosért.
Kétmilliárd van még „kint”
Emellett az érmék nagyjából 10-10 százaléka évről évre „elveszett” a gazdaság számára, kicsapódott a napi készpénzforgalomból, miáltal a jegybank naponta átlagosan közel egymillió darab 1 és 2 forintost helyezett forgalomba, a veszteség pótlására. Ez pedig egyforintos esetében darabonként 4-5, a kétforintosnál 7-12 forintos költséget jelentett. Az érméket 2013. március elsejéig lehet visszaváltani, és bár eddig jobban teljesítettünk a világátlagnál, így is csaknem kétmilliárd forintot bukunk majd.
A bevonás bejelentésétől a mai napig, vagyis több mint három és fél év alatt ugyanis összesen 200 millió darab egyforintos és 235 millió darab kétforintos érkezett vissza a Magyar Nemzeti Bankba. Ezzel szemben még 846 millió darab egyforintos és 663 millió kétforintos érme van még a lakosságnál – tudta meg az fn.hu az MNB sajtóosztályától.
Az utóbbi időben havi átlagban már csak egy-egy millió darab egy- és kétforintos érkezik vissza a jegybankba, így a „maradék” 1,509 darab érme – amelyek értéke összesen 2,172 milliárd forint – nagy többsége vélhetően már nem fog visszaérkezni a nemzeti bankba. A 2013. március 1-jei elévülési határidő lejárta után azonban az MNB nem váltja be az egy- és kétforintos érméket, azokkal a tulajdonosuk „szabadon rendelkezhet” – fogalmaz az MNB.
Jótékony célokra összegyűjtött érmék 2008-ban. Fotó: Vajda János/MTI
Szorgalmasabbak vagyunk az átlagnál
Az évek során mindösszesen 1,096 millió darab egyforintost és 944 millió darab kétforintost gyártottak, és hogy ennek hány százaléka veszett el végleg, azt pontosan csak az elévülési határidő, azaz 2013. március 1-je után lehet megmondani. A jegybank számításai szerint azonban az idáig vissza nem érkezett érmék nagy része már elveszett. A beváltott érmék alapanyagát az MNB értékesíti, erre egy ízben már sor került: 2009-ben az így befolyt bevétel mintegy 1,2 milliárd forint volt.
A bevonás meghirdetése óta összesen visszaáramlott egy- és kétforintos aránya az akkor forgalomban lévő mennyiséghez viszonyítva 19, illetve 26 százalék, ami a nemzetközi tapasztalatoknál magasabb arányt jelent. A vártnál több érme visszaáramlása nagyrészt a karitatív szervezetek által szervezett gyűjtéseknek köszönhető.
