A Nemzetgazdasági Minisztérium közleményben jelezte, szeretne együttműködni a magyar bankokkal, hogy együtt segítsék az otthonteremtést, a kis- és középvállalkozások (kkv-k) hitelezését, a pénzügyi tudatosság emelését, az állampapírok kereskedését és az életpálya-előtakarékosságot. Rögtön szögezzük le, hogy mindegyik fontos cél, ha az állam és a bankok ebben előre tudnak lépni, az pozitívum.
Nem is érdemes éket verni a kormányzat és a bankokat reprezentáló Magyar Bankszövetség közé, a bankok vezetői okos emberek, jól tudják, akármennyi tockost is kaptak eddig az Orbán-kormánytól, létszükségletük az állammal történő együttműködés, minden viszály után is nyitottnak kell maradniuk a közös gondolkodásra.
Fura egy viszony
Azért, ha jobban belegondolunk, elég furán érezhetik magukat a magyar kereskedelmi bankok. Veretes anyagokban tálalták a kormánynak, hogy mivel jár, ha elvonják a tőkéjüket, vagyis ha brutális különadóval sújtják őket. „Nem fogunk hitelezni” – üzenték határozottan, igaz, ennél persze kicsit árnyaltabb megfogalmazásban. „Nem tetszik a rendszer, nesztek még egy év dézsma” – értelmezhető a kormányzat Széll-sebességgel érkező válasza, hiszen a kormány, jelesül Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a Széll Kálmán Terv ismertetésekor jelentette be: még egy év különadót ró a bankokra.
Tényleg nincs hitel
A fonák helyzet ellenére fontos leszögezni, a magyar bankok valóban nem látják el sok klasszikus feladatukat, azaz leginkább nem hiteleznek, és ez bizony nem csak az Orbán-kormány sarcainak a hatása, még ha ezek sem segítettek feloldani a helyzetet. A magyar bankszektorban, éppen úgy, mint világszerte mindenütt, sok kereskedelmi bank megégett az elmúlt évek válságos éveiben. A legfontosabb trend, hogy nincs ma olyan nemzetközi bank, amelyik komolyabb új tőkét küldene Magyarországra, ami végső soron a hitelezési aktivitás visszafogásában testesül meg. Ami hitel lejár, azt esetleg meg lehet hosszabbítani, de vannak olyan bankok is, amelyek kifejezetten igyekeznek visszavonulni. Eddig hiteleik bőven meghaladták betéteiket, most pedig azt tűzték ki célul, hogy 12-18 hónapos periódus alatt 1-1-es betét-hitel arányt hoznak létre.
Ez tragikus lesz Magyarországra nézve, valóban nem lesz hitel a gazdaság olajozására, vagyis lassan a magyar növekedésnek már nemcsak hitelkeresleti (az óvatos vállalkozások nem fejlesztenek, nincs keresletük a hitelre), hanem hitelkínálati oka is jelentkezik, 2012-2013-ban már probléma lehet, hogy életképes fejlesztések is elbuknak a hitelhiányon. Ha kevés a kihelyezhető tőke, a bankok szigorúbban szelektálnak, a bombabiztos nagyvállalatok kapnak hitelt, a kkv-k pedig nem.
Tőke, tőke, tőke
A folyamatnak egyszerű a menete, és sajnos ez ellen egy jó szándékú állam sem tehet sokat. A nemzetközi bankközpontokban meghatározzák, hogy mennyi tőkét adnak, ez meghatározza, hogy mennyi hitele lehet a banknak. Ráadásul a bankoknak folyamatosan egyre szigorodó tőkekövetelményeknek kell megfelelniük. Minden a bankok ellen dolgozik, a szabályozás a biztonság, a nagyobb tőkeellátottság irányába mutat.
Ha pedig a bankoknak több tőkével kell rendelkezniük, nagyobb likviditással, nagyobb tartalékokkal, akkor meglevő tőkéjükkel is csak kevesebb hitel közvetítésére képesek. A tőkemegfelelési mutatók azt jelzik, hogy adott kockázat vállalásához, mennyi saját tőkével kell a bankoknak rendelkezniük. A szükséges tőkemegfelelési követelmények úgy emelkednek, hogy közben a romló hitelportfóliók, a bankok veszteséges működése is eszi a tőkét. Az ügyfelektől sem könnyű válság idején visszaszerezni a pénzt, ha a tulajdonosok nagy kényszeredetten új tőkét tolnak be a leánybankjaikba, az sokszor csak a régebbi hitelek kihelyezéséhez elég.
Lelassult, félbemaradt építkezések – szűk hitelkínálat, szűk hitelkereslet. Fotó: Nagy Lajos / MTI
Ha körülnézünk a magyar bankpiacon, sok bank (az MKB, a CIB, a Raiffeisen, az Erste) korábbi kockázatéhségük után nagyon visszavettek a dinamikus hitelezésből, a korábban igen óvatos OTP és UniCredit kicsit bátrabb, előbbinek a magyar a főpiaca, utóbbinak pedig talán esélye van most a gigabankhoz méltó részesedést szerezni Magyarországon is. Bizony arra is van esély, hogy a magyar bankrendszer egy ideig zombibankoktól hemzsegjen, olyan bankoktól, amelyeket bezárni nem akarnak a tulajdonosaik, amelyek elvegetálnak, de nem végzik igazán alaptevékenységüket, például forrásaik kihelyezése helyett jegybanki eszközökben tartják inkább a pénzüket.
Az egyes intézkedések, együttműködési ötletek még nem ismertek, de fussunk gyorsan végig pár ponton, mi lehet a közös irány (az euróalapú hitelezés visszaállítását korábban elemeztük).
A bankok állampapír-kereslete
Minden témakörre igaz, hogy amennyiben azt feltételezzük, hogy az államnak nem kerül pénzébe az együttműködés (a miniszter erre utalt), akkor vagy a bankoknak kerül pénzébe az, hogy a piaci mechanizmusokon túl is aktívak legyenek, vagy nem kerül senkinek a pénzébe, de akkor igen korlátozott lesz a hatás. Ami az állampapírok banki keresletét illeti, az alapgondolat itt is az, hogy a piac ezt kellően szabályozza.
Ha egy állam hiteles, akkor meg fogják venni a kötvényeit. Ha egy állam kevésbé hiteles, akkor is meg fogják venni a papírjait, csak akkor nagyobb kamatfelárat kell a kibocsátónak fizetni. Ennyi a piaci szabály, minden más már a piac megerőszakolása, amire ezer és egy módozat van, elsősorban szabályozási, adminisztratív megoldások. „Ha egy magyar kereskedelmi bank mérlegfőösszegének adott százalékából nem vásárol egy adott évben magyar állami kötvényeket, akkor bizonyos tevékenységek végzésére nem jogosult.”
Nem akarunk tippeket adni, de ilyen vagy bármilyen adminisztratív szabályokkal mindig növelhető a bankok állampapír-kereslete. Ám, a kormány részéről biztos, hogy a legjobb befektetés a hiteles gazdaságpolitika, a fenntartható költségvetés. Ha így lesz, el fognak kelni az állampapírok. Halkan azért vissza lehet kérdezni: elég nagy mellénnyel zavartuk el az IMF-et, biztos, hogy valóban ennyire stabil az állam finanszírozása?
A kis- és középvállalkozások finanszírozása
Ez a leglényegesebb és egyben a legnehezebb pont. A magyar kkv-k alapvetően nehezen finanszírozhatók banki eszközökkel, egyrészt mert gyengék és jellemzően nem átláthatók, nagy részük rá van kényszerítve a bankok által kezelhetetlen féllegális gyakorlatokra. Egy bank nem tud úgy hitelt adni, hogy a cégvezető odasúgja, valójában nyereségesek vagyunk, de megoldjuk adó nélkül, vagy a fiúk többet keresnek ám, de csak ennyit tudunk kimutatni.
Mesterségesen, állami segédlettel nagyon nehéz lesz segíteni. Mindenfajta mikrohitelprogram létezik, ezek nélkül nem is lenne kkv-finanszírozás, mert a kereskedelmi bankok állami garanciával hajlandók csak hiteleket adni. Ám minden ilyen központilag támogatott és közösségi forrásokból finanszírozott programra igaz, hogy rengeteg adófizetői pénz megy félre. A kkv-k azonban mindenképpen kedvezményezettjei az Új Széchenyi Tervnek és a hasonló programoknak, minimumcélként legalább azt ki lehetne tűzni, hogy amelyik cég uniós forráshoz jut, legalább annak jusson banki elő- és/vagy társfinanszírozás.
Mindenesetre a kkv-k világa is alaposan megroggyant a válság idején. Már-már közhely, hogy az állam őket is a hiteles és kiszámítható kormányzati gazdaságpolitikával, vagyis az alacsony adók, alacsony infláció, alacsony kamatok szentháromságával tudja segíteni.
A kormányoknak azonban az a fő jellemzőjük, hogy nem úgy szeretnek sikereket elérni, hogy visszahúzódnak, hanem úgy, hogy előrenyomakodnak, vagyis inkább adóztatnak, támogatnak, újraelosztanak, mintsem hogy láthatatlanná tegyék magukat. Ilyen háttérrel mindenféle elképzelhető a jövőben, akár a banki különadóból befolyt pénzek megpántlikázott visszaeresztése a gazdaságba, de az ördög mindig a részletekben rejlik.
Sajnos a vállalkozások közül nem a legjobbak, hanem a legjobban pályázók viszik el a pénzt. Ha pedig valaki nem a piacra, hanem az állami támogatásra optimalizál, már régen el is rontotta a hosszabb távú hatékonyságát.
Otthonteremtési program, életpálya-előtakarékosság
Csak egyetérteni lehet a célokkal, és egy pillanatra felejtsük el a nyugdíjpénztárak kváziállamosításának ez ellen ható korábbi retorikáját. A válság és az adóintézkedések nyomán arra lehet számítani, hogy nőnek bizonyos rétegek előtakarékossági lehetőségei.
Az óvatosság elve a lakossági megtakarításoknál érdekes módon arról szól, hogy minél rosszabbul megy a társadalomnak, óvatosságból mégis annál többet takarítunk meg. Nem merünk eladósodni, félünk a jövőtől, elhalasztjuk a nagyobb vásárlásainkat, spórolunk. Ehhez az attitűdhöz még hozzátehetjük, hogy éppen azok keresnek most érdemben több pénzt, akik amúgy is megtakarításra hajlamosak, mert aránylag jól fizető munkájuk van, és vannak gyermekeik. (Az a társadalmi réteg rendelkezik az idén érezhetően több nettó jövedelemmel, amelyik sokat keres és a gáláns családi adókedvezményt is igénybe tudja venni).
Ezekkel a feltételekkel az életpálya-előtakarékossági program sikerre van ítélve, biztosan nőnek a hosszabb távú, életciklus-kiegyenlítő előtakarékosságok. Az otthonteremtés terén kitalált, és eddig kommunikált egyetlen ötlet, az állami kamattámogatással megsegített lakáshitel azoknak, akik elárverezett lakást, házat vesznek, nagyon veszélyes, bizony könnyen egészen furcsa eredményhez vezet, ráadásul adófizetői pénzen. Érdemes megtörni a lakásfelvásárló maffia uralmát, de azért arra vigyázzunk, hogy nehogy a letörésük helyett még kamattámogatást is adjunk nekik.
