Forgalmunk 98 százalékát a csárda és a panizió hozza, de ha nem lenne ló, a kutya sem jönne ide – jelentette ki egy sikeres vállalkozó, egy mondatban összefoglalva a lovas turizmus helyzetét. A tapasztalatok szerint ugyanis a ló önmagában nem elég egy lovarda nyereséges működtetéséhez. Többek között azért sem, mert a szezon áprilistól októberig tart, de az állatot egész évben etetni és gondozni kell, s a létesítményt is fenn kell tartani.
A fentieket támasztja alá a Magyar Lovas Turisztikai Szövetségnek (MLTSZ) a világon eddig egyedülálló – a Phare 14 millió forintos támogatásából finanszírozott – felmérése is, melynek során 368 ilyen profilú vállalkozást találtak, s közülük mindössze egy zárkózott el az adatközléstől. Lóska János, a szövetség alelnöke – aki a nemrég befejezett munkát irányította – úgy véli: sokat segítene, ha a Magyar Turizmus Rt. vállalná a 30-40 legszínvonalasabb szolgáltató kínálatának összefogását és a nemzetközi piacra való bevezetését.
MAGÁNERŐBŐL. A klasszikus lovas szolgáltatásból – azaz a lovagoltatásból, kocsiztatásból, oktatásból – nem telik fejlesztésre, ennek ellenére a létesítmények beruházási költségeinek 95 százalékát a magánszféra állta, az állami támogatás minimálisnak mondható. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium a területfejlesztési tanácsokon keresztül némi vissza nem térítendő támogatást adott, a Gazdasági Minisztériumhoz tartozó Magyar Turizmus Rt. pedig 70 százalékos kamattámogatást nyújtott. Az állam 1998-ban összesen 90 millió forintot juttatott az ágazatnak.
A vendéglátóhelyekkel nem rendelkező lovas cégek lótenyésztéssel, lókereskedelemmel, bértartással igyekeznek rentábilissá válni, miközben a működésük által generált profitot mások – a szállodások, vendéglősök – vágják zsebre. (Ez a gyógyfürdők esetében is így van.) Lóska János szerint ezért sokat segítene, ha az 5-10 lovat tartó vállalkozók támogatást kapnának vendéglátóhely létesítésére, legyen szó építkezésről vagy egy parasztház átalakításáról. Jól jönne a hatékony marketing is, hiszen csak ez segítheti elő azt, hogy egyre többen üljenek fel a lóra.
Pedig a lovas turizmusban óriási lehetőségek rejlenek, hiszen Magyarország ebből a szempontból egyedülállónak számít Európában. Egyrészt a kontinens nyugati felén – a zárt, magánkézben lévő erdők, mezők és a szabályozott útvonalak miatt – nem léteznek nagy összefüggő szabad területek (ahol, miként nálunk, akár 300 kilométer is megtehető lóháton). Másrészt az itteni “lóanyag” minimális odafigyeléssel – felkészítéssel, belovaglással – alkalmas igényes szolgáltatás nyújtására. Harmadrészt pedig azért, mert a jobb helyeken megfelelő szakembergárda is rendelkezésre áll.
A SZAMÁR IS JÓ. A Kiskunságban lévő Somodi-tanya 25 lóval és – elsősorban a gyermekek örömére – 2 szamárral várja a látogatókat, tíz szobájában 22 szálláshellyel, továbbá kempinggel és 50 fős étteremmel, mely utóbbit a Gasztronómiai Szövetség védnöki táblával tüntetett ki. Horváth Lászlóné tulajdonos tíz esztendeje foglalkozik lovas turizmussal: “Ma már kuriózum lett Budapestről és Kecskemétről ellátogatni ide, s aki nem lovagol, sétálhat egyet a nemzeti parkban.” A vállalkozás svájci utazási irodák igénylésére ma már lovasbemutatókat is rendez.
Az Orfű-Tekeresi Lovas Iskola 10 hátaslovat tart, s 45 férőhelyes, német ifjúsági szállás színvonalú panziót működtet, éttermében csak a vendégei étkezhetnek. Közönségük 80 százaléka német, ötöde magyar. Gonda Tibor tulajdonos szerint egy lovas panzió még azoknak a magyaroknak is vonzó, akik nem lovagolnak, a németek viszont kivétel nélkül igénylik a lovaglást. “Kifejezetten örülök annak, hogy a környéken két másik lovarda is működik, mert a lovas létesítmények növelik a vidék presztízsét, vonzerejét” – mondja Gonda Tibor, aki lapunknak arról is beszámolt, hogy bevételük 20 százaléka származik a lovagoltatásból, 30 százaléka az étkeztetésből, 50 százaléka pedig a szállásadásból.
A fent említett felmérést kiértékelve az MLTSZ 160 lovardát minősített, de tekintettel voltak arra is, hogy bizonyos kategóriák nem sorolhatók a “klasszikusok” közé. Léteznek nomád szolgáltatók – például Ópusztaszeren -, ahol jurtában biztosítanak szálláshelyet, s a lovakat szabadon tartják. A turisztikai szolgáltatásokat is nyújtó nagy ménesek (Mezőhegyes, Szilvásvárad) szintén külön csoportot képeznek, csakúgy, mint a falusi turizmusból élő házigazdák, akik kínálatuk színesítése végett tartanak esetleg 2-3 lovat. Újabb kategóriát képviselnek a bértartással foglalkozók. A nyugati határ mentén sokat hozhat a konyhára ez a profil, hiszen az osztrák lótulajdonosoknak kevesebbe kerül magyarországi istállóban tartani a jószágukat, s amikor átjönnek lovagolni, a bérbeadó panziójában szállnak meg és étkeznek. S akkor még nem említettük a szép számú bemutatóhelyet, ahol a közönség passzívan nézi a folklórral, csikósok lovasbemutatójával tarkított műsort.
Az MLTSZ a klasszikus szolgáltatást, köztük az olyan specialitásokat is, mint a lovas íjászatot vagy az ekhós szekéren történő “cigány kocsizást” nyújtó vállalkozások közül 143-at nem minősített, csak regisztrált – ezek vagy jelentős beruházás előtt állnak, vagy a minimális elvárásoknak sem felelnek meg. A minősítettek egypatkóstól ötpatkósig terjedő besorolást kaptak, ám ezt máshogy kell tekinteni, mint a szállodák “csillagozását”. Öt patkót például csak a legalább 12, három patkót a minimum 8, egyet pedig az 5-nél nem kevesebb szolgáltatásra alkalmas lóval rendelkező lovardák kaphattak. A minősítés rendkívül összetett, többek között a hely, a lovak minősége, az oktatók szakmai tudása egyaránt sokat számított, így előfordult, hogy egy 600 millió forintos beruházással létesült lovardát egypatkósra, ugyanakkor egy 10-15 millióból felépült helyet ötpatkósra értékeltek.
A lovas vállalkozások területi megoszlása nem feltétlenül tükrözi a természeti adottságokat. A Balaton körzete és a Kiskunság már-már túl telített, míg a Felső-Tisza-vidék területeit alig használják ki. Pedig ott lenne leginkább indokolt a fejlesztés, hiszen a ló a munkahelyteremtés, a vidéken élők otthon tartása szempontjából is fontos tényező.
DRÁGA MULATSÁG. A külföldi és hazai látogatók aránya 50-50 százalék, s Mausz Gothárd, az MLTSZ elnöke igen fontosnak tartja a belföldi kereslet növelését, mert így a lovardák átlag 20 százalékot sem kitevő éves kihasználtsága jelentősen növekedhetne. Ez segíthetné az árak csökkentését, ami azért is időszerű lenne, mert a tarifák európai összehasonlításban idehaza a legmagasabbak.
