Mint faluhelyen az eladósorban lévő leány iszüleinek házánál a házasulni vágyó fiatalemberek, úgy legyeskednek a pénzintézetek a Postabank körül. Könnyen lehet azonban, hogy végül is csak a falu nagygazdájával állnak szóba a menyasszony szülei. A Credit Suisse First Boston (CSFB) tanulmányában ugyanis – a nyilvános árverés lehetőségén túl – megfontolandónak tartja, hogy az OTP Bankkal kezdjenek exkluzív tárgyalásokat. Ráadásul e variáns mellett sorakoztatta a legtöbb érvet a megrendelő Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. elnök-vezérigazgatója, Gansperger Gyula is.
A CSFB szakértői egyébként négy lehetőséget vizsgáltak, közülük kettőt lényegében elvetettek. A fő tulajdonosként a Magyar Postával számoló variáns valóban nem tűnik túl életképesnek, egyrészt, mert a Posta maga is tőkeinjekcióra szorul, másrészt, mert ezzel az állam gyakorlatilag egyik zsebéből a másikba tenné át a pénzintézetet. Hasonlóképpen a tőzsdei privatizációt is elintézték egy tollvonással, mégpedig azzal az érvvel, hogy a jelenlegi helyzetben a szakértők erre nem látnak lehetőséget.
BEFUTÓ VERZIÓK. A tanulmány alapján végül is csak két variánst terjeszt a döntésre jogosult kormány elé az ÁPV Rt., mely intézmény egyébként csupán kisebbségi – 13 százalékos – tulajdonosa a Postabanknak (a részvények döntő többsége a Pénzügyminisztérium kezében van).
A nyilvános árverés mellett elsősorban a többi megoldásnál átláthatóbb volta és alacsony kockázata szól, míg nagy hátránya a folyamat időigényessége. Az akciót ugyanis csak az idei auditált mérlegadatok ismeretében, 2001. február végén lehetne megkezdeni, és az további 4-6 hónapot venne igénybe.
Ezzel szemben az OTP Bankkal folytatott exkluzív tárgyalásokat akár két hónapon belül is le lehetne zárni – érvelnek a szakértők, akik emellett három további indokot sorakoztatnak. Eszerint az OTP érhetné el a legnagyobb költségmegtakarítást, csekély ráfordítással tudná modernizálni a Postabank informatikai rendszerét, és a legrövidebb időn belül nyereségessé tudná tenni a pénzintézetet. Kérdés ugyanakkor, hogy ez a kormánykörökben a legutóbbi időkig végletesen ellenzett alternatíva mitől vált hirtelen ilyen kecsegtetővé? Mint ahogy az is felmerül, hogy a bank a Postával kötött szerződésével együtt kap-e új gazdát? “Mert noha e kapcsolatot nem sikerült a pénzintézetnek eddig kiaknáznia, megítélésem szerint a postafiókok nélkül a bank nem sokat ér” – mondja Katona József, a Postabank egyik kérőjének, a CIB lakossági üzletágának vezetője. Így ha a 3200 postafiókot megnyitnák más bankok termékeinek értékesítése előtt, az OTP – mint új postabanki tulajdonos – miatt a bankár nem is nagyon bánkódna.
Spéder Zoltán az OTB Bank alelnöke szerint azonban bármilyen részpiacot is tekintünk kiderül: a Postabank bekebelezése esetén sem lenne minőségileg más a piaci verseny. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az általános vélekedéssel szemben a hazai piac nem koncetráltabb mint Nyugat-Európában. Bár a végső döntést – várhatóan október végén – a kormány hozza meg, a nyilvánosságra került szakértői anyag, valamint az, ahogyan azt az ÁPV Rt. kommentálta, nyilvánvalóvá teszi, hogy igen nagy eséllyel az exkluzív tárgyalások melletti állásfoglalás születik. A hivatalos érvek szerint ezzel lehetne a leggyorsabban a legmagasabb bevételt elérni. Hogy miért ilyen sürgős az eladás, az nem teljesen világos. Igaz, az informatikai fejlesztés valóban akut probléma a pénzintézetnél, de hogy ebből a szempontból a féléves halasztás tragédia lenne, azt nem lehet állítani. Hasonlóan megkérdőjelezhető, hogy az exkluzív tárgyalások magasabb árat eredményezhetnének. A nyilvános árverés esetén ugyan valóban lehetséges, hogy az OTP (amelynek többet ér a bank, mint a többi potenciális kérőnek) licitjével éppen csak a többiek fölé megy, de hogy az utóbbiak meddig emelnék a tétet, azt nem lehet tudni.
RÉSZVÉNYALKU. Egyes megfigyelők szerint az OTP mellett korántsem ez szól; a háttérben egy alku áll, miszerint a bank nem készpénzzel, hanem alaptőke-emelés után a saját részvényeivel fizetne. Ez főként azért lenne kedvező a kormánynak, mert így kevésbé lenne kitett a politikai támadásoknak. (Készpénzes fizetés esetén hatékonyabban érvelhetne azzal az ellenzék, hogy a Postabankba betett milliárdoknak negyede sem jön vissza, ráadásul az exkluzív tárgyalások megkezdése is ebben az esetben aggályosabb.)
Mások szerint a kormányzat célja az állami részesedés, és az ebből adódó beleszólási lehetőség megteremtése lenne. Ennek azonban ellene szól, hogy az ÁPV Rt. éppen tavaly adta el a még állami kézben lévő OTP-részvényeket, miként az is, hogy a két bank közötti méretbeli különbség miatt csupán 10 százalék körüli részesedést szerezhetne az OTP-ben. A Postabank értékét egyébként Schenk Tamás, a ConCorde elemzője legfeljebb 40 milliárd forintra taksálja, de csak abban az esetben, ha a vevő garanciákat kap a régi hitelekből adódó kockázatokra. Spéder egyébként elképzelhetőnek tartja, hogy nem készpénzzel, hanem részvénnyel fizetnének, mint mondja ez az eladó szándékaitól is függ, azt azonban hangsúlyozta, hogy olyan megoldás nem képzelhető el, mely – akár csak rövid távon – lényegesen csökkentené az OTP részvényesi értékét. Spéder szerint mindenképpen szükséges a pénzintézet átvilágítása, a peres ügyek megismerése attól függetlenül, hogy milyen módszert alkalmaznak a Postabank-részvények eladásánál.
A fenti 40 milliárd forintnál kevesebbért nemigen adhatja a bankot az ÁPV Rt., máskülönben hogyan számol el a rábízott vagyonnal. Ez az összeg a CSFB szabta ársávba is belefér, ám Király Júlia, a Nemzetközi Bankárképző Központ vezérigazgatója ezzel együtt sincs meggyőződve arról, hogy az állam kellően magas árat érhet el. “Máskülönben tartalmilag az OTP sem rosszabb tulajdonos, mint bármely más a piacon tevékenykedő pénzintézet” – vallja. Azért pedig, hogy az CSFB-nél és az ÁPV Rt-nél ez a verzió ilyen kiemelt helyre került, kifejezetten gratuláció jár az OTP-nek. Ez jelzi a piaci súlyt, és vele a jelentős lobbierőt. A verseny szempontjából persze kockázatos lehet az ügylet, ám ennek megítélése a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) feladata. Mely intézménynek amúgy is áldását kell adnia: az úgynevezett fúziókontrollra pénzügyi intézmények esetében minden olyan alkalommal sor kerül, ha a két cég előző év végi együttes mérlegfőösszege meghaladja a 100 milliárd forintot (csak a Postabanké is közel 3,5-szer ekkora). Nemet a GVH akkor mond – ilyet eddig a pénzügyi szférában nem tett -, ha az ügylet gazdasági erőfölényt hoz létre vagy azt erősíti. Ennek azonban nincs konkrét, egyetlen mérőszámmal kalkulált abszolút korlátja.
