Gazdaság

KORMÁNYZATI FELADATOK – Állami álmok

Az immár kormánybiztossal bíró informatika terén lassan beindulnak a központi kezdeményezések, ám a szakma az eddiginél erőteljesebb állami szerepvállalást sürget.

Büszkén újságolhatta néhány héttel ezelőtt Sík Zolitán informatikai kormánybiztos, hogy megszületett a nyár elejei kinevezése óta a számítógépes infrastruktúra terén többször is beígért nagyszabású kormányzati fejlesztési program “első fejezete”. Az otthoni komputer- és internethasználat terjedését elősegítő családi akció első körében 1400 internetes hozzáférést biztosító PC-csomagot adnak el a pályázat szerencsés nyerteseinek, akik a kormánybiztos megfogalmazása szerint “nem a felső tízezerből” kerülnek ki – a pontos feltételeket azonban csak később hozzák nyilvánosságra. A 125 millió forintos állami támogatás arra szolgál, hogy a multimédiás számítógépet, havi 20 óra internethasználatot és ugyanennyi hívási díjat tartalmazó csomagot megfizethető kezdőösszeg és barátságos havi törlesztőrészlet mellett tudják kínálni. “Az az álmunk, hogy a program első része után valóságos verseny alakul ki a gyártók és szolgáltatók között, s újabb hasonló akciók következnek” – mondta Sík Zoltán, aki azt reméli, hogy az ilyen kormányzati segítséggel beindított programok végighömpölyögnek az egész piacon, ösztönző hatásúak lesznek, felkeltve az érdeklődést az informatika iránt.

Hasonló terelgetésre számos más területen is szükség volna, ezeket gyűjtötte csokorba az infomatikai szakma a Magyar Informatikai Chartában (www.inforum.org.hu). Beck György, az Informatikai Érdekegyeztető Fórum elnöke – ebből a chartából szemezgetve – a rövid távú állami feladatok közé sorolja a közigazgatás korszerűsítésének felpörgetését, vagy az állami információk széles körű internetes publikálását is. Mindenképpen a közeli jövőben kellene megoldani azt, hogy az oktatásban a korábbiaknál sokkal nagyobb hangsúlyt kapjon ez a szektor. Beck György szerint egyelőre súlyos gondok vannak az információk elérésének lehetőségeivel, azaz a tarifákkal, a tartalommal és a kultúrával; mindezek részben vagy egészben szintén állami, szabályozási feladatok. “Az Új Társadalom kialakításához nem elég megnyomni egy gombot, itt minden mindennel összefügg és sajnos legalább 7-8 éves hátrányban vagyunk” – mondja Beck.

Sík Zoltán kormánybiztos ezekre a felvetésekre konkrét – már beindított vagy tervbe vett – programokkal válaszol. Az oktatási rendszer fejlesztése kapcsán azt a szaktárcával közös tervet említi, amely szerint minél szélesebb körben szeretnék elterjeszteni az Európában ECDL-ként ismert számítógépes diploma megszerzését. A közigazgatás korszerűsítésére éppen úgy, mint az elektronikus közbeszerzés megteremtésére dátumokat és akcióterveket sorol, amelyek belátható időn belül a világhálóra “terelik” az államot.

Az e-közbeszerzés terén – a nyáron felszedett néhány hónapos csúszást leszámítva – minden a tervek szerint halad. Novemberben írják ki az első pályázatot, amelynek keretében létrehozzák a közbeszerzés elektronizálásának első lépcsőjét, az elektronikus katalógus-áruházat (Figyelő 2000/26. szám). A kormánybiztos határidőnaplójában szinte már a kész tények között szerepel az elektronikus aláírásról szóló törvény tervezetének elkészülte. E dokumentum állítólag október végén végleges állapotba kerül, csakúgy, mint a számítógépek vámmentes behozatalát lehetővé tevő szingapúri egyezmény átvétele.

A kormánybiztosnak a későbbi időszakra is nagyszabású tervei vannak, s azt reméli, hogy mindezekhez – évről évre – meg is kapja a szükséges forrásokat. “A jövő évi költségvetésben úgy reméljük, hogy 14-15 milliárd forintot kapunk a feladatainkra” – mondja Sík Zoltán, akitől a szakma azt várja, hogy a külön kormánybiztosság felállításával az érdekérvényesítő képesség is nagyobb lesz.

“Az információs társadalom nincs ingyen, a szakma számtalan projekttel, ötlettel áll készen, de az elmaradást csakis állami szerepvállalással, részfinanszírozással lehet csökkenteni” – vélekedik Beck György, aki szerint a gazdaság növekedésének eredményeit érdemes lenne nagyobb arányban befektetni olyan területen, ahol a leggyorsabb megtérülés várható. Az informatika pedig ilyen terület. –

Ajánlott videó

Olvasói sztorik