Egy meglepő fordulatokban gazdag, olaszos bonyodalmakban bővelkedő, sziporkázóan mulatságos hétvégén zajlik Osvárt Andrea esküvője – legalábbis a filmvásznon. A december közepén a mozikba kerülő Zűrös olasz esküvő főszereplőnője már másodjára szerepel a filmvásznon menyasszonyi ruhában.
“A Megdönteni Hajnal Tímeát-ban is híres menyasszonyi ruhás jelenetek voltak, mindkét filmben nagyon hasonló volt a ruha. Ugyanolyan volt benne forgatni mint bármilyen más ruhában, egy kicsit talán kényelmetlenebb, mert nagyon kellett rá vigyázni és nagyon szoros volt a fűző” – mondta a Hír24-nek az augusztus óta újra szingli Osvárt Andi, akit a való életben még egyáltalán nem foglalkoztatja az esküvő gondolata.
“Nem gondolkodtam még azon, hogy milyen ruhában szeretnék férjhez menni, mert ez nem csak az én döntésem, és az adott helyzet fogja meghatározni. Az esküvőmet sem szeretném előre elképzelni, majd akkor szeretnék foglalkozni vele, ha odaérek. Hál’ istennek van még előtte sok más dolgom” – tette hozzá a színésznő, aki nemrég fejezte be a Zűrös olasz esküvő utómunkálatait: az olasz vígjáték magyar nyelvű változatában Andi most először szinkronizálta önmagát.
Osvárt Andrea egyébként több szálon kötődik az olasz filmhez. Az ELTE olasz szakán szerzett diplomát, majd a modellkedést hátrahagyva, Rómába költözött, hogy színésznő lehessen. Kitartó, céltudatos munkával és rendkívüli tehetségével elérte, hogy ma már főszerepeket játszik nemcsak magyar, de olasz és nemzetközi koprodukciókban készülő filmekben egyaránt.
Fotó: Ristretto Distribution