A kamatemelés lehetőségére hívta fel a figyelmet Hanna Gronkiewicz-Waltz, a lengyel jegybank elnöke, a múlt hét végén elfogadott 2001-es költségvetési tervet bírálva. Mint kifejtette, a terv középtávon nem elég szigorú, nem elegendő a nagy folyómérleg-hiány letörésére, és ez növeli a gazdaság destabilizálódásának veszélyét 2002-ben, illetve az azt követő években. Szerinte a lengyel folyómérleg hiánya az év végére a GDP 7,5 százalékára csökken – a májussal zárult tizenkét hónapban 7,8 százalék volt e mutató -, s végig azon a szinten is marad 2001 során, holott a biztonságos ráta 6 százalék lenne. Utalt arra, hogy jövőre az UMTS mobiltelefon-koncesszió eladásából egyszeri nagyobb bevétel keletkezik, de azután már nem lehet nagyobb privatizációs ügyletekre számítani, és 2003-ban, sőt esetleg már 2002-ben is feszültségek keletkezhetnek a költségvetésben. „Az óvatosabb kamatcsökkentés és a határozottabb kamatemelés híve vagyok” – mondta a jegybank elnöknője. –
- 08:58 28 év és 50 ezer kilométer gyaloglás után hazatért Karl Bushby világutazó
- 08:55 A legfőbb ügyész megválasztása is napirenden az Országgyűlésben
- 08:54 Holnap zuhan le a NASA űrtávcsöve, ezeken a területeken csapódhatnak be darabjai
- 08:53 Romlott a spanyol labdarúgó állapota, aki egy horrorütközés miatt került kórházba
- 08:49 „A Fidesszel mindenki jól jár!” – nyomoznak a Németh Balázsékat népszerűsítő kiadványok ügyében
- 08:43 Újabb csapás Brad Pittnek: már a negyedik gyereke mondott le a vezetéknevéről
- 08:27 Jön a nyolcadik Sikoly-film, Neve Campbell benne lesz
- 08:25 „Iszonyú vicces” – a veszprémi kézicsapat klasszis kapusa reagált a távozásáról szóló pletykákra
- 08:24 Megpróbáltak 500-ra gyorsítani a BYD 3000 lóerős szuperautójával, óriási baleset lett belőle
- 08:18 Trump a félidős választás előtt indított újabb támadást Irán ellen
- 07:48 Ezért drogozták be és itatták le a gyerekeket az inkák, mielőtt feláldozták őket az isteneknek
- 07:44 Kiderült, mi történik a levegőt szennyező részecskékkel, miután belélegezzük őket
- 07:32 Magyar Péter: Felajánlottuk Feledy Botondnak a lemondás lehetőségét, aki ezzel nem élt
- 07:24 Itt a címlista a láthatatlan traffipaxokról
- 08:56 Balaton: egy átlagos csapadékú tél nem elegendő a nyári veszteség pótlására
- 21:00 A párom anyja lettem? – így öli meg a vágyat a párkapcsolati szereptévesztés
- 18:04 Az amerikai kampány eddigi legdurvább árulása
- 06:44 A legfőbb ügyészről, vagyonvizsgálatról és december 24-ről is dönt a parlament
- 07:01 Tárgyalóasztalhoz ül Oroszország és Ukrajna
- 16:33 Még az Arsenal-szurkolók is Szoboszlai Dominikot dicsérik
- 05:58 Mikor kell megszólalnia a vészcsengőnek? – mellbevágó új adatok a magyar népességfogyásról
- 19:57 Magyar Péter négy éve még gratulált és hosszú folytatást kívánt Ókovács Szilveszternek
- 07:48 Ezért drogozták be és itatták le a gyerekeket az inkák, mielőtt feláldozták őket az isteneknek
- 16:53 Magyar Péter: Vége Ókovács Szilveszter rémuralmának
- 17:54 Úgy mellkasba térdelte a kapus az ellenfél csatárát, hogy leállt a szíve
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
