Rég voltam ilyen jó hangulatú G7-találkozón – jelentette ki Paul Martin kanadai pénzügyminiszter, miután a hét végén a japán déli részén található Fukuokában négy és fél órán keresztül tárgyalt amerikai, brit, francia, japán, német és olasz kollégájával. Az optimizmus jegyében az amerikai Lawrence Summers reményét fejezte ki, hogy az Egyesült Államokban lágyan landol az immár lassabban pörgő gazdasági gépezet. A francia Laurent Fabius és a német Hans Eichel egyaránt kiválónak minősítették az euró-övezet kilátásait, sőt Eichel azt is hozzátette, hogy egy amerikai dekonjunktúra esetén az Európai Unió veheti át a világgazdasági motor szerepét. A miniszterek egyedül a magas olajárakat jelölték meg negatív tényezőként, a duzzadó amerikai költségvetési hiányról és a New York-i tőzsdekrach veszélyéről taktikusan hallgattak.
A megbeszélésekbe egyébként bekapcsolódott Alekszej Kudrin orosz pénzügyminiszter is, aki ismertette kollégáival Moszkva reformterveit, majd kényszerűen tudomásul vette, hogy a hetek semmi szín alatt nem hajlandók leírni a szovjet időkből meglévő 43 milliárd dollárnyi küladósságot.
Ami az értekezlet többi témáját illeti, a miniszterek körvonalaztak egy akcióprogramot a Summers által a nemzetközi tőkemozgás sötét oldalának nevezett pénzmosás visszaszorítása érdekében. A korábban elkészült listán tizenöt olyan ország szerepel – köztük Oroszország és Izrael -, amely nem lép föl elég hatékonyan a pénzmosás ellen. A hetek figyelmeztetni fogják saját pénzintézeteiket, hogy az ezen országokkal folytatott tranzakciók során legyenek különösen óvatosak, továbbá szorgalmazzák, hogy az elvárt pénzmosás-ellenes intézkedéseket elmulasztó államokat büntetésképpen zárják ki a nemzetközi bankrendszerből.
Szó esett még a megbeszélésen a mintegy 40 legszegényebb ország adósságának elengedéséről, ám a miniszterek jobbára csak azt konstatálták, hogy a 100 milliárd dolláros program megvalósítása igencsak akadozva halad.
Végül a miniszterek tárgyaltak a nemzetközi pénzügyi architektúra erősítését szolgáló teendőkről is. Ezek egyik része a Nemzetközi Valutaalapra hárul. Másrészt az állami hatóságoknak javítaniuk kell a kockázati tőkebefektetési alapokra vonatkozó szabályozást, elsősorban a közzétételi kötelezettségek terén, hogy ezáltal a veszélyforrások időben láthatóvá váljanak. –
