Sajnálattal közölte a Széchenyi-terv nagy idérrel-dúrral lezavart bemutatásán Matolcsy György gazdasági miniszter, hogy csupán 20 perce van. El kell ugyanis rohannia. A hirtelen távozás ez esetben akár indokoltnak is tekinthető: a miniszter ugyanis az ír elnökasszonnyal ment ebédelni. Ha pedig gazdaságfejlesztésben van kitől tanulnunk, akkor azok éppen az írek (lásd összeállításunkat a 26-29. oldalon).
A főleg ír és holland mintákra alapozott Széchenyi-programmal visszatérhetünk a nagy, sok évet átfogó gazdasági tervezésekhez, de most azzal a szerencsés különbséggel, hogy az előkészületekbe a gazdaság szereplőit is megpróbálják bevonni. A legnagyobb magyarról elkeresztelt program ugyanis nyílt tervezési folyamatban formálódik, a Gazdasági Minisztérium (GM) június elejéig még várja a segítőkész véleményeket. A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége ezen felbuzdulva egy 400 oldalas javaslatcsomagot máris elkészített a mindössze 50 oldalas tervhez. Matolcsy ezt hálásan át is vette, kiemelve a közös előkészítés fontosságát, és hangsúlyozva: tisztában van azzal, hogy amit csinál, az nem teljesen piaci, de nem is teljesen állami modell.
Ez azonban korántsem baj, hiszen a jelenlegi állapotban pontosan ilyen gazdaságpolitikai tervekre van szüksége az országnak. A korábbi miniszter, Chikán Attila működés alatt is készültek átfogó elképzelések, az a munka azonban túlságosan teoretikus, széles területet felölelő, és a tárca jelenlegi vezetése szerint is meglehetősen lassú volt. Ráadásul nyilvánosságra sem hozták, ami lényegesen megnehezítette a róla folytatandó vitát. A mostani program többé-kevésbé világos, leszűkített prioritásokkal rendelkezik, és látszólag már a források is megvannak hozzá. A tervek anyagi fedezetét ugyanis a tartós gazdasági növekedés által generált állami többletbevételek egy része biztosítja. De csak részben. Az üzleti szférával való együttműködés ugyanis nemcsak a tervezési fázisban folyik, hanem a finanszírozásban is. Az egyik legfontosabb alapelv az, hogy az első évben elkölteni tervezett 250 milliárd forint segítségével az állam “minél több üzleti szférából származó pénzt megmozgasson” – hangoztatja Matolcsy.
Ugyancsak betervezték a Európai Unió (EU) előcsatlakozási alapjaiból (Ispa, Sapard és Phare) elnyerhető támogatások is – a program ezért is 6 éves, hiszen az unióban is ekkora időtávra terveznek. Elhamarkodott döntések esetén ugyanis könnyen előfordulhat, hogy az EU nem ad pénzt, mert nem tartja támogatandónak az adott fejlesztési irányt. Erre szolgál sajnálatos példával az M3-as autópálya…
Ha minden az elképzeléseknek megfelelően alakul, az első két évben csaknem 450 milliárd forintnyi költségvetési forrás áll rendelkezésre, s az a GM szerint a remélt magasabb gazdasági növekedés megvalósulása esetén évente plusz 50-150 milliárddal még kibővülhet. Amennyiben az üzleti szféra is ugyanekkora összeggel beszáll a megvalósításba, a következő években mintegy 1000 milliárd forintnyi fejlesztési pénz áramlik be a gazdaságba, ami a tovagyűrűző hatások miatt még nagyobb lökést adhat az országnak. Ez önmagában persze dicséretes, viszont a gazdasági túlfűtöttség veszélyére minden valamirevaló tankönyv figyelmeztetni szokott. A túlságosan erőltetett növekedés ugyanis könnyen inflációt gerjeszthet, s így megtörhet az évek óta tartó dezinflációs folyamat. Továbbá a magyar gazdaság magas importigénye miatt a külső egyensúly is felborulhat, nem is beszélve a költségvetés esetleges túlköltekezéséről. Az infláció és az egyensúlyi mutatók romlása a végén így a gazdasági növekedés ütemében visszaeséshez vezethet. Nem szabad figyelmen kívül hagyni a Magyar Nemzeti Bank véleményét sem, miszerint anticiklikus gazdaságpolitikát kell követni: a jó években tartalékolni kell, amiből azután kedvezőtlen időszakokban a gazdaság segítségére lehet sietni. –
