Ma már nem lehet különálló terület egy cég életében az informatika, hiszen minden, az üzlet sikere és hatékonysága szempontjából fontos alkalmazás valamilyen informatikai terméken fut. Ezt szerencsére kezdik felismerni a cégek, amit mi sem illusztrál jobban, minthogy a vállalat menedzsmentjében, a stratégiát kialakító testületekben egyre inkább helyet kapnak az informatikai vezetők. A pénzintézetek – éppen a legtisztább versenypiac szereplőiként – élen járnak az informatikai szemlélet elsajátításában. Többségük számára már kézenfekvő, hogy egy informatikai beruházás komplex feladat, amelyet mátrix-szerűen kell felépíteni, egyik irányban az üzleti, a másikban pedig az informatikai szempontok figyelembevételével. Kornai Gábor, az AAM Vezető Informatikai Kft. vezető tanácsadója szerint ugyanakkor az informatikai beruházásokról (tehát nemcsak a bankiakról) általában elmondható, hogy hatásfokuk nem túl jó. Katkó András, a Budapest Bank informatikai projektmenedzsere azt állítja, hogy a mátrix-szemlélet már megvan, a bajt az okozza a beruházásoknál, hogy az emberek szeretnek megalomániásan, nagy projektekben gondolkodni. Szerinte a jó megoldás az, ha hosszú távú tervet készítenek, amelyet kisebb, rövidebb távú alprojektekre darabolnak. Így csökkenthető a beruházások komplexitása, és nem utolsósorban a benne szereplők könnyebben jutnak sikerélményhez. A stratégiai döntéseket nem lehet úgy meghozni, hogy a vezetés csak azt nézze, mivel lép néhány év múlva (a beruházás elkészültekor) a piacra, mert ennyi idő alatt a piac jelentősen megváltozik. Gombkötő István, az Inter-Európa Bank informatikai főosztályvezetője azt állítja, hogy a banki rendszerek működése igazolja a beruházások sikerességét. Véleménye szerint nincs szó sikertelenségről, legfeljebb az informatikai projektek késlekedése tekinthető általános jelenségnek. A siker mérése is problematikus, hiszen nemcsak megtermelt forintokban, hanem például a kollegák munkájának megkönnyítésében is kifejezhető, ezek pedig merőben eltérő szempontok.
A komplex beruházásokról szólva nem kerülhető ki a tanácsadók igénybevételének kérdése. Városszerte terjednek viccek az informatikai tanácsadókról, ez pedig azt jelenti, hogy elfogadottságuk nem egyértelmű. A bankinformatikusok azt várják tőlük, hogy értsenek a “bankoláshoz”, a külső szakértők viszont ennek az elvárásnak nem is akarnak megfelelni, mondván, hogy ők nem bankszakemberek. Az informatikai tanácsadók három szempontból lehetnek hasznosak egy cég számára: szakértelmük révén; külső, más piacokon szerzett tapasztalataik miatt; illetve azért, mert pótolhatják a feladathoz hiányzó erőforrást. Katkó András szerint egy jó projekthez szükséges tudás kétdimenziós: egyrészt szélessége, másrészt mélysége van. A tanácsadók ez utóbbi irányból segíthetik a banki szakértők munkáját – egy-egy termék, piaci szegmens alapos ismeretét adhatják a projekt sikeréhez. Minden projektben van egy tanulási folyamat, olyan tudást kell elsajátítani, ami csak a gyakorlatban szerezhető meg. Tanácsadók alkalmazása jó lehet arra, hogy ne az alapokról kelljen elindulni.
A beruházások komplexitásakor már szóltunk arról, hogy az üzleti stratégia és az informatikai szolgáltatások szorosan összefüggnek. A tanácsadók – piacismeretük, tapasztalatuk alapján – abban segíthetik a cég vezetését, hogy pontos kérdéseket tesznek fel e kapcsolat gyakorlati megvalósítását illetően. Gombkötő István szerint akkor kell tanácsadót igénybe venni, ha a cégnél hiányzik az üzletismeret. A külső szakember tehát azzal segíthet, hogy tudja, mit kell programozni (hogy miként, azt már a belső emberek is meg tudják oldani.) Mi több, a programok tervezését mindenképpen bankon belül kell megoldani, hiszen csak így biztosítható azok szerves illeszkedése a meglevő rendszerekhez. Az Inter-Európa Bank egyébként, amelynek informatikai szakismeretét számos szakmai fórum elismeri, általában nem alkalmaz tanácsadókat.
Kornai Gábor szerint valóban nem kell minden beruházáshoz tanácsadókat igénybe venni, ha a bankban megvan a szükséges tudás a projektre vonatkozóan. A tanácsadók kompetenciáját gyakran nem fogadják el az alkalmazottak, hiszen külső szakemberek lévén tényleg nem értenek a kis egyedi programokhoz, vagy sajátos alkalmazásokhoz. Hoznak viszont egy alapos piacismeretet, amely általában jól felhalmozott és jól strukturált szakmai tudásbázist egészít ki.
A pénzintézetek informatikai “IQ-állománya” az elmúlt tíz évben jelentősen megváltozott. Míg a kétszintű bankrendszer bevezetésekor ezen a területen kompetenciahiány volt tapasztalható, ma már jól képzett bankinformatikusokat találni. Hogy ezek kompetenciája mire terjed ki, abban interjúalanyaink nem értettek egyet: van aki szerint ahhoz, hogy minőségileg újat nyújtó rendszereket építsenek ki, nincs elég tudás a bankoknál, mások szerint viszont van, illetve a külső segítségre csak a folyamat hatékonysága, gyorsítása szempontjából van szükség.
Informatikai rendszerekhez három forrásból lehet jutni: külföldi szoftverek révén, hazai termékeken keresztül, illetve úgy, hogy a bank maga fejleszti ki a számára szükséges rendszert. Ez utóbbira pozitív példa a BNP-Dresdner Bank fejlesztése – amelyet egységesen használnak a francia-német cég minden érdekeltségénél -, vagy a Magyar Külkereskedelmi Bank saját fejlesztésű számlavezető rendszere. A saját fejlesztés ugyanakkor mindig kockázatos, hiszen itt egyébként máshol meglevő (és évek, évtizedek munkájával kiérlelt) szaktudás nulláról való felépítéséről van szó. Gondot jelent az is, hogy mit kezdjenek a rendszer kiépítése után a fejlesztőkkel. Ha csak néhány embert állítanak rá erre a munkára, akkor nagyon lassan végeznek vele, ha viszont sokat, akkor többségük idővel fölösleges alkalmazottá válik. További hátránya a belső megoldásnak, hogy a magyar bankok üzemmérete kicsi, a saját beruházások megtérülése nem lehet túl hatékony. Előnye viszont, hogy a rendszert kiépítők – lévén belső emberek – jól ismerik az üzleti stratégiát, az üzletmenetet, a rendszert működtetőket, tehát pontosan átlátják, hogy mit is kell tudnia, hogyan kell működnie a rendszernek.
A kész szoftverek megvásárlása mégis kézenfekvőbb megoldásnak tűnik, a bankok többsége általában ezt alkalmazza. Hogy külföldit kell-e választani vagy magyart, azt jó esetben egy szempont befolyásolja: a funkcionalitás. Itthon egyébként mindössze egy cég fejleszt pénzintézetek működését támogató integrált szoftvert: az Online Rt. Az integrált banki rendszert vagy teljes egészében megvásárolják, vagy ott, ahol már jól kiépített informatikai háttér van, és csak egyes területeken kívánnak fejleszteni, esetleg új szolgáltatással piacra lépni, csak egyes modulokat.
A modulok összességének ára természetesen nagyobb, mintha egyben vennék meg a terméket, de ez minden integrált rendszerről elmondható. Szabadföldi István, az Online Rt. üzletágvezetője a hazai fejlesztések erényeként említette, hogy “kéznél van” a támogatás. Nyilvánvaló, hogy egy informatikai rendszert nem elég kiépíteni, működtetni is kell, és nincs az a rendszer, amelyhez ne kellene később hozzányúlni. Az informatikusoknak tehát elsődleges szempont, hogy a fejlesztőket, szakértőket könnyen elérjék. A nemzetközi tanácsadókat nem lehet egyik napról a másikra a helyszínre hívni, mellesleg a napidíjuk is nagyon magas. Vitatja viszont a külföldi cégek eleve elvetését Katkó András (munkahelyén, a Budapest Banknál egyébként külföldi és hazai szoftverek egyaránt futnak). Szerinte egy jól menedzselt kiválasztási folyamat kiterjed a támogatásra is, tehát ha körültekintően járnak el a döntés előkészítésekor, akkor megnézik, hogy az egyes cégek milyen háttérszolgáltatást nyújtanak. A legnagyobb szoftverfejlesztőknek van magyar leányvállalatuk, tehát a szakszóval supportként emlegetett szolgáltatás éppúgy elérhető.
Innentől kezdve minden csak pénz kérdése – gondolhatnánk -, az azonos funkcionalitású termékek közül azt kell kiválasztani, amelynek bevezetését és támogatását is meg tudjuk fizetni. Ezt azonban árnyalja, hogy a fejlesztők, mindent ígérő reklámjaik ellenére, nem azonos színvonalú támogatást nyújtanak. Hallani olyan panaszokat, hogy nagynevű cégek a rendszer installálása után gyakorlatilag elérhetetlenekké válnak, vagy “mossák kezeiket”. Az ilyen jellegű problémák megelőzhetők, vagy legalábbis súlyuk csökkenthető a jól kidolgozott szerződésekkel, amelyek pontosan rögzítik, hogy mit is ért a két fél támogatás alatt, például, hogy milyen hibahatár engedhető meg, mennyi idő áll a szállító rendelkezésére az esetleges hibák javítására, illetve ki milyen jogosultságokat kap.
Az integrált megoldások sok szempontból jobbak a külön interface-ek kiépítését igénylő, egymással csak ily módon kommunikáló rendszereknél. Egyrészt elég egyszer bevinni az adatokat, az végigfut a rendszer egészén, másrészt nem kell az interface-eket külön “barkácsolni”, így ez a hibaforrás kiküszöbölhető, ráadásul olcsóbbak is. A gyakorlatban persze alig találni rá példát, hogy egy bankban egyetlen cég rendszere fusson. Ennek legfőbb oka, hogy a bankoknak informatikai szempontból is van múltjuk, nem lehet minden fejlesztésénél kidobni az összes korábbi rendszert. Emellett a banki vezetők nem akarnak egy beszállítótól függni, ám ez – véli Szabadföldi István – ma már kezd tarthatatlan szemponttá válni, hiszen stabil anyagi helyzetben lévő, ellenőrizhető és megbízható cégek állnak az integrált szoftverek mögött. A Budapest Banknál a beruházásokkor figyelnek arra, hogy az alkalmazott rendszer integrált, illetve nyitott legyen, és cél, hogy minél kevesebb rendszer működtesse a banki adatbázisokat.
