Ez idáig alig több mint egy tucat magáncég választotta Magyarországon a tőzsdei jelenlétet, s azok többsége sem zavart sok vizet – már csak méreténél fogva sem. A megmérettetést vállalók alacsony száma ugyan a hazai tőkepiac szempontjából cseppet sem örömteli, más kérdés, hogy a korábban aktív részvényvásárlók zöme utólag ezekről is könnyű szívvel lemondott volna, hiszen többségük eddig jobbára vitte a pénzt. A kicsi, a közepes és a nagyobb magáncégek tőzsde- és tőkepiaci “viszolygása” még további két-három évig eltarthat. A szakemberek szerint még legalább ennyi idő kell ahhoz, hogy a tőzsdén kívüli – zárt – részvénytársaságok megértsék, a szabályozott piacon több lehetőségük van az üzletelésre, illetve valóban meg is érje piacra lépni. Az azt követő időszakra többen kibocsátási dömpinget jósolnak, de akadnak e tekintetben szkeptikusabb prognózisok is.
A kockázati tőketársaságok megjelenésével viszont a piac tágul, mind többen magyarázzák el a vállalatoknak, miért jó a nyilvános tőkepiacra kerülni. Emellett azoknak a cégeknek, amelyek átvészelték a rendszerváltás utáni tőkeszegény időszakot és a privatizációt követően képesek voltak növekedni, lassan elapad a forrásuk, s tőkére lesz szükségük.
A börzére kerülésnek a cégek számára éppen az lenne az értelme, hogy ezáltal megnyílnak számukra a forrásgyűjtési lehetőségek. A nyilvános vállalat kötvény-, vagy részvénykibocsátással viszonylag könnyen juthat a beruházásai, expanziója finanszírozásához elengedhetetlen pótlólagos tőkéhez. Igaz, kérdés marad, hogy a forrásbővítés alternatívái közül hány (s főképp mekkora) társaság választja a tőkepiacot.
“A vállalatok egyelőre azért nem kívánnak piacra lépni, mert félnek a nyilvánosságtól” – vélekedik László Gábor, az IE-New York Broker cégfinanszírozási igazgatója. A multik sem szeretnék, ha a bizalmas információikat napvilágra kellene hozniuk. Ráadásul a tőzsdei szemszögből nézve is nagy vállalatok általában multinacionális kézben vannak, s az anyavállalat képes fedezni a leánycég tőkeigényét. Így nincs szükségük a helyi tőkepiaci megjelenésre.
Az IE-New York Broker szakértője szerint a legtöbb közepes vállalatnak nincs rendbe téve a könyvelése. Ez a magas közterhekkel, de még inkább a bonyolult adórendszerrel függ össze. Akadnak olyan cégek is, ahol a tulajdonosok inkább magukra, s nem a vállalatra költik a szervezet által termelt profitot. A tőzsdére kerüléssel mindenki számára nyitottá válna az adott vállalat. Ez a tulajdonosoknak, cégvezetőknek két okból sem érdeke. Egyfelől a hiányosan vezetett könyvelés, vagy a folyamatosan kivett profit szemet szúrhat az adóhatóságnak, s a vizsgálatot természetesen mindenki szeretné elkerülni. A másik, s általában komolyabb probléma, hogy az egyes iparágakban működő, megannyi konkurenssel küzdő vállalatok elvesztik a zárt cégforma előnyét. Nyilvánosságra kell hozniuk, milyen üzleteket kívánnak megvalósítani. Az információkat a versenytárs kihasználhatja, és a tőzsdei cég oldalvizén beelőzhet.
Komoly probléma az is, hogy a vállalatvezetőknek, cégtulajdonosoknak csak részinformációik vannak a tőzsdéről, a szervezet felépítéséről, előnyeiről és hátrányairól. László Gábor elmondta, hogy azok a társaságok, amelyeket megkerestek, szinte egyáltalán nem ismerték a kötvénypiaci lehetőségeket, s a részvénykibocsátásról is csak kevés információval rendelkeztek. Pedig ezek a vállalatok átlagosan 3 milliárd forintnál nagyobb éves forgalmat bonyolítottak le.
Eltérő nézőpontból közelíti a problémakört Martin Hajdu György, a Concorde Értékpapír Rt. corporate finance igazgatóhelyettese. Véleménye szerint, ha egyáltalán megmarad Magyarországon az önálló tőzsde a következő évtizedben, akkor az minden valószínűség szerint elsősorban közepes méretű hazai cégek részvényeinek piacaként fog működni. Például úgy, ahogyan a frankfurti Neuer Markt, amelyen elsősorban a technológiai papírok forognak. A Concorde vezető munkatársa szerint egyelőre több szempontból alulfejlett a hazai tőkepiac, azaz sem befektetői, sem kibocsátói oldalról nem éri el azt a “kritikus tömeget”, amely mellett a nyilvános részvénykapitalizáció robbanásszerű növekedése a küszöbön állna. Ráadásul Magyarországgal, mint tőkeszegény késői indulóval az is előfordulhat, hogy ez már egyáltalán nem következik be, hiszen a tőkepiacok mind befektetői, mind kibocsátói oldalról globalizálódnak, mely folyamatban a nemzetközi trendek követésére kényszerülő kis és nyitott ország vagyunk.
A tőkeszegénység az elégtelen hazai befektetői kereslet és a nemzetközi mércével apró vállalati méretek tekintetében is jelentkezik. Ma még elképzelhetetlen egy igazán sikeres nyilvános kibocsátás érdemi külföldi érdeklődés nélkül. A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) forgalmi adataiból látható, hogy amely cégek e mércét megütötték, viszonylag elfogadható likviditást és árfolyam-alakulást tudnak felmutatni, a többiek viszont leginkább csak a tőzsdei jelenlét terheit érzékelik. A Concorde szakértője szerint ma a nemzetközi piacra legalább 20 millió dollár (4,8 milliárd forint) értékű részvénycsomaggal érdemes kilépni, ami 8-10 milliárd forintos tőkeértékű céget feltételez. Ezen méret alatt a külföldi befektetők nemigen foglalkoznak társaságokkal, és a nyilvános tőkebevonás költségei is aránytalanul magasak. Az említett tömeget, amely pedig nemzetközi méretekben aprónak tekinthető, csak kevés hazai középvállalat éri el.
A nagyobb társaságok egy részével viszont az a probléma, hogy eleve külföldi szakmai befektető kezében vannak, akiket szinte semmilyen érdek nem fűz ahhoz, hogy a sokszor likviditásszűkével és – ebből eredően – árazási, hatékonysági gondokkal küszködő magyar piacra lépjenek. A multik központjai ugyanis a világ néhány legfejlettebb országára koncentrálódnak, és számukra a nemzetközi tőkepiacok bármikor és számos csatornán keresztül elérhetők. Éppen ezért ezeknél kicsi annak a jelentősége, hogy jegyzik-e itteni leányvállalataik részvényeit a magyar piacon.
A nagyobb cégek másik csoportjánál – akár tőzsdén vannak már, akár nem – sokkal valószínűbb egy stratégiai partner belépése, mint a tartós tőzsdei jelenlét. Egyrészt nem szabad elfelejteni, hogy még a BÉT legnagyobb cégeit is “zsebpénzből” fel tudná vásárolni egy-egy nemzetközi mamut vállalat, s e folyamat Martin Hajdu György várakozásai szerint nem is várat már sokáig magára. Másrészt az elmúlt évek adatai igazolják, hogy számos esetben egy stratégiai eladás jobb árazást biztosít, mint a nyílt piac. A nyilvános megjelenés hosszúvá teheti a kiszállást (exit) a meglévő tulajdonosok számára, különösen ha a befektetők egyelőre még előnyben részesítik a tőkeemeléses kibocsátásokat az egyszerű nyilvános forgalomba hozatalokkal szemben.
A magyar tőzsde ennek megfelelően a szakember véleménye szerint, mélyreható változások előtt áll, hiszen nem csupán a ma parketten lévő kisebb cégek egy része fog várhatóan lemorzsolódni, de számítani lehet több, mai szemmel nagy cég (például vegyipari vagy gyógyszergyártó társaság) tőzsdei kivásárlására, akár esetleges kivezetésére is. Ha ugyanis az európai csatlakozás közeledtével az igazán jelentős külföldi stratégiai befektetők egyre komolyabban veszik a régiót, akkor rövid időn belül jelentős felvásárlási hullám indulhat el, amely a legnagyobb tőzsdei cégeket is elérheti.
Ebben a helyzetben Martin Hajdu György szerint a részvénybefektetők szempontjából legkedvezőbb alternatíva az, ha a szóban forgó cégek (például a BorsodChem, a TVK vagy a Pannonplast) saját erőből előbb regionális vezető vállalatokká nőnek, s csak azt követően – s már jó áron – válnak a térségbe merészkedő stratégiai befektetők célpontjaivá. A multiknak ugyanis nem meghatározó piac Magyarország, ők olyan befektetési lehetőségeket keresnek, amellyel az egész régióban piacokat találhatnak. Ezen a téren helyismeretünk miatt jó esélyünk lehet, de nem szabad elfelejteni, hogy például egy-egy román vállalatért már most német és az amerikai befektetőkkel kell versenyezniük a magyar cégcsoportoknak.
Az elmondottak ellenére Martin Hajdu György úgy látja, hogy kínálati oldalról nézve sok ígéretes feltörekvő cég van a magyar gazdaságban. Ha a tőkepiacon több ilyen sikersztori felbukkan, akkor az mindenképpen javítja más cégek tőzsdei szereplési kedvét is. Nagyobb vállalatok viszont a következő években sem igen jönnek majd a pesti parkettre, legfeljebb néhány ilyen próbálkozásra lehet számítani. Az évek előrehaladtával a tőzsdén mind meghatározóbb lesz az elsősorban magyar piacon ismert, hazai társaságok súlya.
Ezzel párhuzamosan a honi – főként intézményi – befektetői réteg megerősödése várható az elkövetkező 3-5 évben, s e folyamat következtében szélesebb vállalati kört is elérhet a nyilvánosság. Ekkor eljuthat egy olyan fejlettségi szintre a tőkepiac, hogy azon kisebb, a nemzetközi befektetők fantáziáját rendszerint nem különösebben felizgató vállalatoknak is érdemes legyen próbálkozniuk a tőkebevonással.
Az intézményi befektetők részéről ugyanis nem csak érdeklődés, hanem egy – a forrásaik növekvő felhalmozódási üteméből fakadó – befektetési kényszer is ki fog alakulni arra, hogy új tőkebevonási szegmensek felé mozduljanak. Martin Hajdu György úgy látja, az egyik ilyen nagy terület “mélyebb” finanszírozása lesz a magyar vállalati szektornak, amelynek a hazai – és külföldi – intézményi befektetői kör most éppen csak a tetejét “csípi meg”. Ez okot adhat némi bizodalomra, hogy talán egy évtized múlva is szükség lehet “hazai” tőzsdére.
Komolyabb mennyiségű magánkibocsátás helyett csak abban bízhatnak a befektetők, hogy még nem ért véget, csupán a végéhez közeledik az állami indíttatású részvénykibocsátások és tőzsdei bevezetések sora. A most következő ilyen akció az OTP Rt. még állami kézben lévő pakettjének értékesítése lesz.
A BÉT részvényszekciójában így egy ideig továbbra is az – egyre kevesebb privatizálható társaság felett rendelkező – állam biztosítja a pezsgést. Ebbe a sorba illeszkedik például az Antenna Hungária 2000 első félévére tervezett tőkeemelése, a Magyar Posta, a Magyar Villamos Művek (MVM) törekvései, valamint a régóta várt, újabb kárpótlási jegyes cserék.
A magyar vállalatok közül, 76,5 milliárd forintos árbevétele alapján, tavaly a 17. helyen végzett, a könyvek szerint 31,5 milliárdos saját tőkével rendelkező Magyar Posta Rt. pár hónappal ezelőtt lépett a nyilvánosság elé a tőzsdei szereplés tervével. Amint azt Kazár Pétertől, a társaság pénzügyi ágazati igazgatójától megtudtuk, a most elkészült forgatókönyv szerint legkorábban 2001-ben találkozhatnak a magyar befektetők a tőzsdén a Magyar Posta Rt. részvényeivel. Tőkeemelésre és ehhez kapcsolódó nyilvános részvénykibocsátásra azonban inkább csak a 2003. év táján kerülhet sor. A nemzetközi gyakorlatban is igen szokatlan lépést (Nyugat-Európában csupán Hollandiában és Angliában jegyzik tőzsdén a posták részvényeit) nem kizárólag a tőkebevonás miatt határozta el a cég jelenlegi vezetése. Mint Kazár Péter elmondta, az évente 15-20 milliárd forintosra tehető, csak kisebb részben a tőzsdéről biztosítandó forrásszükséglet mellett a társaságnál szükséges szemléletváltást, valamint világos, számszerűsíthető célok megfogalmazását is nagyban segíti a tőzsdei megmérettetés, és az erre való felkészülés. Ide tartozik, hogy a társaság ügyeit sokkal átláthatóbbá kell tenni.
A ma még nehézkesen reagáló szervezetet a jelenlegi vezetés más irányban szeretné fejleszteni. A hagyományos szolgáltatások mellett a Posta legnagyobb üzleti értékét, a kiterjedt hálózatot más módon is hasznosítani kell – szögezte le Kazár Péter. A ma még 100 százalékosan állami céget az elektronikus kereskedelem és az ehhez kapcsolódó szolgáltatások irányába terelnék.
Az ehhez szükséges források bevonása azonban az idén és jövőre még nagyobbrészt bankhitel révén történne. Már jövőre szóba jöhet a kötvénykibocsátás, ám ahhoz még komoly átszervezésre, és az említett, transzparenciát javító intézkedésekre van szükség. Ez azért is szükséges, mert – a távközlésben ma tapasztalható folyamatokhoz hasonlóan – a postai szolgáltatások liberalizációjára 3-4 év múlva lehet számítani, azt követően pedig nagymértékben csökken majd a postacégek monopóliuma a hagyományos szolgáltatások terén.
A tőzsde felé mutató elképzelések fogalmazódtak meg a Magyar Villamos Művek Rt.-nél is. Itt a szeptember végi közgyűlésen egyelőre a tőkeleszállítás kerül napirendre. Értesüléseink szerint a 249 milliárd forintos jegyzett tőkét 199 milliárd forintra vennék vissza, hogy a 230 milliárd forintos konszolidált saját tőke ennél magasabb legyen. Az “áram-nagykereskedő” társaságnál a tőkeszerkezet rendezése az első lépés a privatizáció, és az ehhez – az állami elképzelések szerint – kapcsolódó tőzsdei bevezetés felé. Az energiapiaci liberalizáció előtt azonban még a kisebbségi magánosítás sem aktuális, tehát legkorábban 2001-ben kerülhet napirendre az 1998-ban elért 283,8 milliárd forintos árbevétele alapján a 4. legnagyobb magyar vállalat tőzsdei szereplése is.
