A török gazdaság alapproblémája ma már nemcsak az, hogy a kormány túlköltekezése inflációt okoz. A helyzet sokkal veszélyesebb: a viszonylag alacsony belső államadósság finanszírozása olyan költségessé vált, hogy már a gazdaság egészét destabilizálhatja.
Ercel, a jegybank kormányzója az év fordulóján arra figyelmeztetett, hogy “ezt az adósságszolgálatot csak új hitelekkel lehet finanszírozni. A központi költségvetés deficitje azért növekszik, hogy a korábbi deficitet finanszírozza, s ezzel kialakul az adósságcsapdaként ismert ördögi kör.”
A török költségvetésnek tulajdonképpen a GDP 2-4 százalék között ingadozó elsődleges többlete van. A 30,8 milliárd dollárnyi belső adósság szolgálatának költsége azonban 1996-ban meghaladta a GDP 8 százalékát – ami negatív rekord volt.
A kamatlábak részben azért magasak (rövid lejáratú: 75 százalék körül), a lejárati idők pedig azért rövidek, mert a török pénzpiac fejletlen: a bankrendszer eszközei nem érik el a 67 milliárd dollárt; ez pedig egyszerűen nem elegendő ahhoz, hogy elfogadható áron évente kétszer átforgassa az államadósságot. Mivel Törökországot a hitelminősítő irodák nem ajánlják befektetésre, a külföldi hitelfelvétel lehetősége is korlátozott: az ország nettó adósságtörlesztővé vált.
A belső piac is a világ egyik legmagasabb kockázati felárait követeli, mivel nem bízik a kormány inflációs és árfolyam-prognózisaiban. Az 1996. évi mintegy 80 százalékos után 1997-re a kormány 67 százalékos inflációval számol, de a banki becslések szerint a valóság 80-100 százalék körül lesz. A bizalom roppant ingatag.
Ugyanakkor, a Financial Times szerint “különös módon”, a vezető török menedzserek úgy vélik: lehet, hogy Törökország katasztrofális helyzetben van, de hiperinflációs káosz sohasem fog kialakulni. Arra hivatkoznak, hogy 1994-ben például a fizetési mérleg és a pénzpiac válsága a gazdaság 6 százalékos zsugorodását okozta, 1995-ben viszont 8,1 százalékos növekedést regisztráltak (1996-ban ez 6 százalék alatt maradt). Magyarázatként a befektetési konjunktúrát és az erős belföldi keresletet említik.
A becslések szerint 30-50 százalékos árnyékgazdaság is magyarázza Törökország sajátos rugalmasságát. A statisztikák kevésbé ijesztőek, ha a feketegazdaságot is figyelembe vesszük. Az import megugrása (ennek 30-50 százalékát állóeszközök teszik ki) körülbelül 20 milliárd dollárra növeli a külkereskedelmi deficitet. A folyó fizetési mérleg 1996-ban 5 milliárd dollár körüli hiánya azért volt mégis kezelhető, mivel a jegybank becslése szerint a “nem nyilvántartott”, elsősorban a volt szocialista országokba irányuló export elérheti az 5-10 milliárd dollárt. Ennek a számításnak ellentmond, hogy a Goldman Sachs New York-i befektetési bank szerint 1996-ban a költségvetési deficit elérte a GDP 13 százalékát. Ez siralmas teljesítmény; az arány még akkor is 9 százalék körül van, ha beszámítjuk a feketegazdaságot.
A nemzetközi hitelminősítő intézetek már 1996 derekán bejelentették, hogy ha a pénzügyi helyzet nem javul, lejjebb sorolják Törökországot. (A Standard and Poor ekkor hosszú lejáratú adósságra B+ minősítést adott.) A Nemzetközi Valutaalap küldöttsége késő ősszel Ankarában aggodalmát fejezte ki az emelkedő infláció és a pénzügyi deficit miatt. A kormány erre azzal az abszurd lépéssel válaszolt, hogy 1997-re, teljesen képtelen bevételi és kiadási összegeket beállítva, egyensúlyi költségvetést dolgozott ki.
Törökországban az instabilitás miatt mindig kockázatos volt a beruházás. A török vállalatok mégis szorgosan invesztálnak; legalább annyira a félelem, mint az optimizmus hajtja őket. Az utóbbi tíz évben a beruházások átlagosan a GDP 25 százalékát tették ki, ami a kaotikus gazdasághoz képest nem rossz arány; nagyjából ugyanakkora, mint a legtöbb fejlődő országban. Ám a külföldieket az instabilitás elrettenti. Eredetileg arra számítottak, hogy az EU-val kötött vámunió létrejötte után az uniós vállalatok beruházásai jelentik majd a növekedés motorját. Ám az 1995-ös, rövid ideig tartó fellendülés után lelassult a tőke beáramlása: 1996-ban előzetes adatok szerint nem érte el az 1 milliárd dollárt sem.
