Eddig alig érintette az amerikai nagyvállalatok reorganizációja, folyamatos fogyókúrája a külföldi termelést, vagy az anyaországon kívüli értékesítési hálózatot. Napjainkban azonban ezen érdekeltségek sem menekülhetnek meg a létszámcsökkentéstől. Az amerikai óriáscégek az elmúlt 15 esztendőben profitjuk jelentős részét a globalizálódás jegyében a határokon kívüli terjeszkedésre fordították, cégfelvásárlások, fúziók és zöldmezős beruházások formájában (a nyereség 40-60 százaléka immár külföldről származik). Most, miközben a vállalatbirodalmak a folyamatos reorganizáció során igyekeznek megszabadulni a nem alapvető üzletágaiktól, megkülönböztetett figyelmet fordítanak arra, hogy hálózataik hatékonyabban, költségtakarékosabban működjenek, s a termelést az úgynevezett olcsó, de elismert munkaerő-kultúrával rendelkező országokba telepítsék át.
Másfelől, a multik az utóbbi időben szinte “megszokták”, hogy évi kétszámjegyű nyereségeket érnek el, s mivel ma egyre többen tartanak attól, hogy ennek az aranykornak előbb-utóbb vége szakad, további költségcsökkentési akciókkal igyekeznek ezt a profitnövekedést fenntartani. A cégeknek manapság igen csekély mozgásterük van az árak emelése területén. A korábbi nyereségnövekedési ütem megtartása érdekében tovább kell csökkenteniük a termelési és értékesítési költségeket, s ennek egyik legfőbb, “bevált” módszere az elbocsátás.
Az Eastman Kodak – amely az elmúlt években nyeresége nagyobbik részét új külföldi piacok megszerzésére fordította – nemrégiben csaknem 25 százalékos létszámcsökkentést jelentett be, s ez nemcsak az amerikai érdekeltségeket érinti. Az elmúlt év ősze óta jelentős leépítésről döntött többek között a Citicorp, a Levi Strauss, a Polaroid és a Whirlpool is (lásd a táblázatot). Nagy feltűnést keltett a Boeing bejelentése: polgári repülőgépeket gyártó részlege – amely kiváló üzletmenetnek örvend – 1998-ban a dolgozók 10 százalékát bocsátja el. Az óriásvállalat az elmúlt két esztendőben 30 ezer új dolgozót vett fel, s ezek egy részét most elküldik. Elemzők szerint a felvettek zöme nem volt kellően szakképzett, s kiképzésükre, oktatásukra nemigen jutott idő. (Az elmúlt esztendőkben egyébként az Egyesült Államokban megnőtt az igény a jól képzett dolgozók iránt, s ezen a területen a munkaerőpiacot a hiány jellemezte.)
Az American Management Association adatai szerint 1997 nyarán az elbocsátások szintje a legalacsonyabbra süllyedt az évtized eddig eltelt részében. A korábbi évinél 15 százalékkal kevesebb munkahely szűnt meg vállalati átszervezések miatt tavaly az országban, beleértve az ősszel és a télen bejelentett nagyobb mértékű leépítéseket is. Mindenesetre az újabb elbocsátási hullám a makrogazdasági szakemberek egy részében kétségeket ébresztett az amerikai gazdasági konjunktúra kedvező alakulásának idei folytatódását illetően.
Hiba volna persze a vállalatbirodalmakat “leírni”, mint vezető munkáltatókat. Igaz, hogy ezek a cégek a legnagyobb létszámleépítők, ugyanakkor továbbra is az első számú munkaerő-felvevőknek számítanak. Az Egyesült Államok legnagyobb magánmunkáltatója, az ország első számú áruházlánca, a Wal-Mart például tavaly 41 ezer új dolgozót vett fel, s ezzel foglalkoztatottainak száma elérte a 670 ezret. De számos más nagyvállalat – elsősorban a kereskedelem és a pénzügyi szolgáltatások területén – folytat már több éve expanzív munkaerő-politikát.
Miközben a patinás világmárkákat képviselő nagyvállalatok egyik évben bővítik létszámukat, a következőben pedig masszív elbocsátásokat jelentenek be, az amerikai kis- és középcégek lettek az ország legfontosabb munkahelyteremtői. A munkaügyi felmérések tanúsága szerint évtizedünkben a 100-500 dolgozót foglalkoztató amerikai cégek – odahaza és külföldön is – rendre bővítik dolgozóik számát. Ezeknek a vállalatoknak sikerült megtalálniuk azokat a piaci réseket, amelyek folyamatosan jó keresleti viszonyokat kínálnak. Ebbe a vállalati körbe tartozik többek között a járműrészegységeket és ellenőrző berendezéseket gyártó Eaton, amelynek forgalma 1994-ben 4, tavaly pedig már 7 milliárd dollár volt.
A fenti példák is egyértelműen bizonyítják, hogy ismét pörgésbe jött az amerikai vállalatok munkaerő-körhintája, mely immár érinti a külföldet is. A nagyvállalatok időszakos létszámleépítését azonban jócskán ellensúlyozza a kis- és középcégek “megbízható”, folyamatos munkaerő-felvétele. Többek között ennek is köszönhető, hogy a látványos elbocsátások ellenére az amerikai munkaerőpiacot inkább a kereslet jellemzi, s a belátható jövőben nem várható, hogy a munkanélküliség számottevően meghaladja az ott “alapjáratnak” tartott 5 százalékot. A nagyvállalatok esetében most az inga inkább az elbocsátás irányába lendült ki, de valószínű, hogy – a kedvező üzletmenet “tartósítása” esetén – egy-két éven belül ismét nagyobb arányú létszámbővítésekről döntenek majd.
