Gazdaság

AZ MNB ÚJ ALELNÖKE – A monetáros

Riecke Werner a Magyar Nemzeti Bank (MNB) első olyan alelnöke, akit a köztársasági elnök már a módosított jegybanktörvény alapján nevezett ki, méghozzá - hivatalban lévő társai 3 éves mandátumával szemben - 6 esztendőre. Az eddigi ügyvezető igazgató előléptetése nemcsak azon munka elismeréseként fogható fel, amelyet a jegybank önállóságát megteremteni hivatott törvény kidolgozásában végzett; "keze nyomát" viseli az 1995 közepétől összességében eredményesnek bizonyult monetáris politika eszköztára is.

Egy évvel ezelőtt is Önt emlegették a Czirják Sándor és Hárshegyi Frigyes távozása okán megüresedett alelnöki posztok egyikének várományosaként. Már csak azért is, mert az MNB-ről szóló törvény tavaly januártól érvényes módosítása alapján az elnök jogában áll javaslatot tenni alelnökei személyére – márpedig Ön 1990-ben éppen Surányi György hívó szavára került a Szabadság térre. Vajon miért csúszott mégis jelölése egy évet?

– Pestiesen szólva, nem “nyomultam”; vagyis nem pályáztam oly’ nagyon erre az állásra. Ugyanakkor nemcsak házon belül nem volt sürgető e poszt betöltése, de kívülről sem mutatkozott erre irányuló nyomás. Az is igaz persze, hogy a Czirják Sándorral kialakult igen jó munkakapcsolat okán én sem szívesen léptem volna már “másnap” az 1996 végén távozott alelnök helyére.

S miért éppen most kerül sor előléptetésére?

– Ezt a javaslattevőtől, azaz Surányi Györgytől kellene megkérdezni. Tény, hogy a pénzpolitikai főosztály vezetőjét, Zádor Györgynét kinevezték a Nemzetközi Valutaalap washingtoni képviselőjévé, s én egy ideig – ügyvezető igazgatói besorolásban – főosztályvezetőként is újra tevékenykedtem. Márpedig amíg ez a váltás megnyugtatóan le nem zajlott, addig nem volt szívem otthagyni a “csapatot”.

Lehet Önt úgy jellemezni, mint aki elsődlegesen felel a monetáris politikai irányításért?

– A monetáris politika kerete egyebek mellett a választott árfolyamrendszerből, a gazdaság nyitottságából, valamint a mindenkori egyensúlyi helyzetből adódik. Ezt a keretet kell kialakítani, s úgy vélem, elsősorban ez a munkám stratégiai része. Ám e feladatot csak többedmagammal vagyok képes ellátni, háttérként például elengedhetetlenek a közgazdasági és kutatási főosztály által készített tanulmányok. A monetáris politika vitelében, vagyis a napi döntéshozatalban pedig amúgy is a kollektív bölcsesség elve érvényesül az MNB-ben: a hétfőnként ülésező monetáris bizottság elé kerülő javaslatokról konszenzusos, vagy meghatározó többségű döntés születik. Ez bizonyos értelemben felmentést is ad az egyéni felelősség alól, hiszen nincs olyan téma, amelyben – leszámítva az elnököt – egyszemélyi döntés lehetséges vagy szükséges.

Elképzelhető, hogy ez a kinevezés szól kifelé is, mutatván: immár ismét egy alelnök képviseli az időnként bírált monetáris politikát. Egy elmúlt heti hír szerint például kormányzati nyomás nehezül a jegybankra annak érdekében, hogy csökkentse a kamatokat. Effajta jelzés pedig a választási évben több mint figyelemre méltó.

– Az csak jó, ha kinevezésem efféle pozitív hatással is jár majd. De azért tévedés ne essék: nyomás vagy üzengetés az elmúlt években többször is volt a kormányzat részéről, ám egyszer sem engedtünk az ilyen kényszereknek.

Mostantól 6 évig alelnökként állhatja a sarat. Okoz-e gondot, hogy az Önt javasló elnök kinevezése csaknem 3 évvel korábban lejár?

– Az Európai Unió tagállamainak maastrichti szerződésében a jegybanki függetlenség elsődleges szempont, így nem csoda, hogy annak mibenlétét pontosan definiálják. Eszerint, a monetáris politikai döntéshozatalban – felelősségi vagy szavazati joggal – résztvevők megbízatásának legalább 5 évre kell szólnia. Az MNB elnöki és alelnöki mandátuma már megfelel e kritériumnak, de például a Jegybanktanács külső tagjai esetében még a 3 év az érvényes – vagyis e vonatkozásban mindenképpen változtatni kell a törvényen. Amúgy pedig az 1991 végén megalkotott jegybanktörvény éppen azért állapított meg eltérő kinevezési időtartamokat – az elnöknél 6, az alelnököknél akkor még 3, illetve 2 évet -, hogy ne egyszerre járjanak le a felsővezetői megbízatások. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy bármilyen politikai erők kerüljenek kormányra, nem tudják egyszerre lecserélni a jegybank vezetőségét.

Véleménye szerint eljutottunk-e már odáig, hogy a bankok bankja nemcsak papíron független? Nem válik-e gyakorlattá, hogy minden kormányzati ciklusváltásnál lemondásra bírják az MNB felsővezetőit, mivel más törvényes úton szinte képtelenség elmozdítani őket?

– Ezt az állapotot igazából csak egy igen súlyos konfliktushelyzetben lehet tesztelni. Ilyen viszont most szerencsére nincs. Az elmúlt években egyébként nem volt érezhető, hogy egyes politikai pártok közvetlen nyomást gyakoroltak volna a jegybankra. Vitáink csak a kormányzattal, vagy adott esetben a Pénzügyminisztériummal voltak, ám ez a dolog természetéhez tartozik. Kérdés persze, vajon mi történik akkor, ha már nem kell annyira figyelni az egyensúlyi problémákra. Ha már csak az lesz a fő szempont, hogy milyen ütemben csökkenthető az infláció – s a jegybank erre irányuló politikát folytat -, akkor derül ki igazán, mennyire független is az MNB. Mindenesetre a politikusoknak is meg kell tanulni együtt élni egy független jegybankkal, ez pedig időt vesz igénybe. Másrészt viszont éppen ezen időszakban lehet bizonyítani, hogy az intézmény valóban a maga útját járja, ez pedig pozitívan visszahat a politikusok gondolkodására, a bank pedig tovább javíthat társadalmi megítélésén.

A német származású Riecke Werner, 44 éves, a budapesti közgazdasági egyetem elvégzését követően, 1978-ban telepedett le Magyarországon. Első munkahelye a Számki Vállalat ökonometriai főosztálya volt, később a Pénzügykutató Intézet tudományos munkatársa, majd részt vett a Pénzügyminisztérium Adóreformtitkárságának munkájában. Az MNB-ben 1990 közepétől dolgozik, előbb Surányi György tanácsadójaként, majd a monetáris elemzések önálló osztályának irányítójaként, illetve igazgatósági tagként. Az Európai Integrációs Tárcaközi Bizottság monetáris politikai munkacsoportjának vezetője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik