Szórakozás

Pécsi Ildikó kitenné a házából menyét és unokáját

A színésznő fia beadta a válópert felesége, Pártos Csilla ellen, aki közös gyermekükkel anyósa házában él jelenleg.

Pártos Csilla és férje, Csaba útjai húszévnyi házasság után váltak szét. Az első válóperes tárgyalást már hétfőn megejtették, de egyelőre nem született döntés sem a vagyonelosztásban, sem pedig a gyermekelhelyezés ügyében. A pár eddig Pécsi Ildikó budai házában élt, amit az évek alatt saját ízlésükre formáltak. Miután Csaba albérletbe költözött, a betegségeiből felépült Ildikó úgy döntött, eladja a házat, ami azt jelentené, hogy az ott élő menyének és unokájának mennie kell.

“Ezt a gyönyörű házat több mint húsz éve, a férjemmel közösen vettük Csabának, aki négy évig használta legénylakásként. Majd miután elvette Csillát, együtt éltek ott, ám a ház a mai napig az én tulajdonom. Édesanyaként természetesen a fiam érdekeit képviselem, és mivel sem én, sem ő nem kíván beköltözni, így mihamarabb szeretnék megválni tőle. Ez azonban számtalan jogi kérdést felvet, így legelőször a családunk ügyvéd­jével, dr. Bilkei-Gorzó Dáviddal kell egyeztetnem” – mondta el a színésznő a Borsnak.

Fotó: RTL Klub

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik