Szórakozás

Tommyboy nem tud megegyezni hűtlen feleségével

Az egykori VV-s közel hat éves házassága menthetetlenül megromlott, a hivatalos válóper megkezdődött, de a felek egyelőre nem egyeznek.

Könyves Tamás és felesége, Anett túl vannak az első bírósági tárgyaláson, ahová a nő már új párja oldalán érkezett. Nem meglepő, hiszen Anett már korábban is felvállalta, hogy másik társat talált, többek között ez vetett véget házasságuknak is.

“Háromnegyed éve romlott meg a kapcsolatunk azért, mert hűtlen volt. Én voltam az, aki ki akart lépni a kapcsolatból. Akármennyire is szerettem volna megbeszélni a dolgokat, egyszerűen nem tudtuk. Különböző a habitusunk. Ő hevesebb vérmérsékletű, én pedig nyugodtabb vagyok. Ez odabent is érződött. Bízom benne, hogy peren kívül meg tudunk egyezni egymással, és békében el tudunk válni” – mesélte Tommyboy a Blikknek.

Az évek óta dj-ként dolgozó Tamás azt is elárulta, hogy megviselte a szakítás és az, hogy nem tudnak egymással beszélni. Éppen ezért, a tárgyalóteremben történtekről is csak szűkszavúan nyilatkozott.

“Közösen kimondtuk, hogy nem szeretnénk fenntartani a házasságot. De azt még nem tudom, hogy lesz majd a megállapodás. Az anyagi dolgokat ugyanis csak később beszéljük meg, egyelőre nem igazán közelednek az álláspontjaink.”

Fotó: Hir24

Ajánlott videó

Olvasói sztorik