Egyelőre távolról sem tekinthető liberalizáltnak az EU energiapiaca. Hiába következik ugyanis az általános alapelvekből az áruk, a személyek, a szolgáltatások és a tőke szabad áramlása, a szolgáltató ágazatok piacnyitása különösen kifinomult megoldásokat igényel. A közszolgáltatási kötelezettség elvének, vagyis az ellátás biztonságának érvényesítése ugyanis eleve kizárja a teljes liberalizációt. Mindemellett egyértelmű az unió törekvése: az akadályok fokozatos leépítése után a jövő évezred első éveire ezt a szektort is a jelenleginél nagyobb mértékben liberalizálják. Ez egyszerre jelenti majd a tagállamok piacainak integrációját, valamint a versenyfeltételek megteremtését. Mindezt persze úgy kell megvalósítani, hogy egyetlen fogyasztó se maradjon ellátatlanul, és a környezet terhelése se haladja meg az elfogadható mértéket.
Az energetikai ágazatok közül a villamos- és a földgázipar áll rendszerszerű – vagyis a vezetékekhez való viszonylag szabad hozzáférést garantáló – liberalizáció előtt. A nyugat-európai villamosiparban jelenleg két nagy rendszer működik. A nagyobbik az UCPTE, amelyhez az uniós tagállamok többsége, valamint néhány közép- és kelet-európai ország – köztük hamarosan hazánk – tartozik, míg a kisebbik a NORDEL, amely a skandináv országokat fogja össze. (Nagy-Britannia és Írország külön rendszert alkot.) Míg a NORDEL lényegében piaci alapon működik, addig az UCPTE-n belül a kereskedelemnek két formája van: a hosszú távú szerződéseken alapuló szállítások és az operatív kisegítések. Magyar szakértői elemzések szerint hazánk érdeke még egy ideig azt kívánja, hogy az erőművek, a szállítók és a fogyasztók közötti hosszú távú szerződések fennmaradjanak; ennek kivitelezhetősége azonban a csatlakozási tárgyalásokon dől el.
Az unió statisztikai hivatala, az Eurostat adatai szerint az EU-ban az összes villamosenergia-termelés lényegében egybevág az igényekkel, vagyis a közösség külkereskedelmi tevékenysége elenyésző. Az EU-n belüli energiacsere ugyanakkor már most sem elhanyagolható. A legnagyobb exportőr Franciaország, amely összes termelésének ötödét adja el más tagországoknak. Az importőrök közül – Luxemburgot leszámítva – Finnországnak, Hollandiának, Nagy-Britanniának és Olaszországnak van jelentősebb, 10 százalékot meghaladó behozatali igénye. Szakértők ezzel kapcsolatban arra figyelmeztetnek, hogy az európai villamosipari társaságok termelési kapacitása jóval nagyobb a jelenlegi igényszintnél. Éppen ezért várható, hogy a fokozatos liberalizáció révén nagy verseny alakul majd ki a fogyasztók kegyeiért, s ez az unión belüli külkereskedelmi forgalom fellendülését vetíti előre.
A liberalizáció ütemtervét a tavaly februártól hatályos villamosipari EU-direktíva rögzíti. (A gázipari piacnyitást célzó irányelv ugyanakkor még nem tekinthető véglegesnek.) A villamosipari direktíva 1999-től 2005-ig fokozatos piacnyitással számol. Jövőre a piac 23 százalékát nyitják meg, három évvel később ez a szám 28 százalékra emelkedik, míg 2005-re eléri a 30 százalékot. Ezek persze az uniós átlagot tükröző számok, országonként kisebb-nagyobb eltérések lehetnek. A tagállamok jogrendjébe 1999-től kötelezően beépítendő irányelv lényege a területei monopóliumok felszámolása, és a szállító, valamint az elosztó hálózatokhoz való hozzáférés biztosítása. A piaci hozzáférés kétféle úton mehet végbe: engedélyeztetés vagy tendereztetés révén. Az előbbi előre rögzített kritériumok teljesítése esetén automatikusan engedélyt ad az erőművek létesítésére, míg az utóbbi bizonyos feltételek alapján versenyezteti a jelentkezőket. Magyarország egyelőre a tendereztetés elvét követi.
Annak eldöntésére, vajon a fogyasztó miként kerülhet kapcsolatba az erőművel, szintén többféle modell létezik. Az úgynevezett kizárólagos vásárlói modell szerint kijelölnek egy kizárólagos vevőt, aki egyfajta közvetítő szerepet játszik a fogyasztók és az erőművek között. Így a szállítás költségei összeadódnak, és szétteríthetők lesznek a fogyasztók között. Ez a módszer – amelyet várhatóan Ausztria, Franciaország és Írország alkalmaz majd – abban különbözik a másik rendszertől, hogy az utóbbiban egyik piaci szereplőnek sincs kitüntetett szerepe. A szabad hozzáférés liberális gyakorlatát követi majd az előrejelzések szerint Dánia, Hollandia, Németország, Portugália és Spanyolország, valamint némi türelmi idő után Belgium és Görögország. Külön kategóriába tartoznak a már teljes mértékben liberalizált piacok – így Norvégia, Finnország, Svédország és az Egyesült Királyság -, amelyek esetében minden végső felhasználó más-más erőművet, illetve szállítót választhat.
A kizárólagos fogyasztói modell valójában néhány éves átmenetet jelent a szabad hozzáférés gyakorlatához – húzta alá Kacsó András, a Magyar Energetikai Társaság szakértője. Ezzel is magyarázható, hogy Magyarország is – szem előtt tartva a fokozatos átmenetet – erre a megoldásra törekszik. Értesüléseink szerint az uniós csatlakozási tárgyalásokra készült, az energetikai szakemberek véleményét tükröző ágazati elemzés 2007-re, tehát az uniós irányelvnél két évvel későbbre kívánja kitolni a magyar piac teljes megnyitását.
