Gazdaság

Válság előtti forgalom a lakáspiacon

lakasado(430x286).jpg (lakásadó)
lakasado(430x286).jpg (lakásadó)

A Duna House becslése alapján 2014-ben 105 901 ingatlan-adásvétel bonyolódott összesen. Ez a válság utáni első olyan év, ahol 100 ezer darabszám fölé emelkedett a tranzakciószám

Meglepően magas, közel 10 ezer ingatlan-adásvétellel zárta az évet az ingatlanpiac decemberben. Az év utolsó hónapja szezonálisan gyenge szokott lenni, ám a 9855 tranzakció jóval meghaladta a vártakat. 2013 decemberében csupán 5768 ingatlan cserélt gazdát.

A Duna House becslése alapján így 2014-ben 105 901 ingatlan-adásvétel bonyolódott összesen. Ez a válság utáni első olyan év, ahol 100 ezer darabszám fölé emelkedett a tranzakciószám. 2009-2013 között éves átlagban 89 ezer körüli volt az adásvételek száma. 

Vidéken Győr-Moson-Sopron megyében vették a legmagasabb négyzetméteráron a téglaépítésű lakásokat, 281 ezer Ft-ért, ami szinte megegyezik a fővárosi átlaggal. A második helyen, Tolna megyében az átlag 242 ezer Ft/m2 volt. BAZ és Tolna megyék álltak a lista végén 100 ezer alatti átlaggal. Budapesten ugyanezt a típust az V. kerületben 421 ezer Ft/m2-ért vették, majd ezt követik az észak-budai kerületek. A fővárosban 200 ezer Ft/m2 alatt a X., XX., és XI. kerületekben lehetett vásárolni.

A Duna House adatai szerint a drágább lakások kelendőbbek voltak, azaz a gazdagok jól bevásároltak lakásokból. Ez főként a budai oldalon volt érezhető, ahol a legkiugróbb adat a 400 ezer Ft/m2 feletti sávban volt. 2013-ban a tranzakciók 8%-a zajlott, tavaly azonban már a 17%-a.

Pesten is érzékelhető ugyanez, de más arányban, ahol ugyanebben az összehasonlításban a legmagasabb ársáv 3%-ról 5%-ra emelkedett. Fajlagos árban is meglátszik az eltolódás, Budán a 40 millió fölötti ingatlanokat 9% helyett 12%-ban vették, Pesten 2-ről nőtt 3%-ra. Az utóbbi esetben a relevánsabb 15-25 millió közötti sáv ugrott 18-ról 25%-ra.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik